A legutóbbi alkalommal, amikor a szüleimnél jártunk, olvasnivaló után néztem és ez akadt a kezembe. Viszonylag gyorsan végeztem vele, mert egészen rövid (mindössze 206 oldal), de annál tartalmasabb.
A könyv egy fiatal, 16 éves lány történetével kezdődik, aki éppen elhagyta a zárdát, ahol nevelkedett, és tele van reményekkel; alig várja, hogy elkezdődjön számára az "élet". Franciaországban, ezen belül Normandiában járunk, Yport mellett, 1816-ott írunk. Simon-Jacques Le Perthuis des Vauds báró lánya, Jeanne az a lány, aki életét nyomon követhetjük a műben. A lány a Sacré Coeurben töltött négy évet, már alig várja, hogy kiszabaduljon és élvezhesse az életét. Szüleinek ő az egyetlen gyermeke; imádják, jó dolga van, és bár nem élnek fényűző életet, nagyon is boldogan töltik napjaikat. Szülei birtokára indulnak, a Jegenyésbe, ott fognak élni ezután, ez ugyanis Jeanne kedvenc helye. Imádja a tengert, a természetet, és ez a hely számára a paradicsom.
A lány tele van álmokkal, reményekkel; napjait az tölti ki, hogy jövendő életéről, jövendőbelijéről fantáziál, akit még nem is ismer. Az abbé gyakori vendég náluk, és bemutat nekik egy férfit, De Lamare vicomte-ot, és Jeanne és közötte azonnal rokonszenv alakul ki. A férfi jó benyomást tesz az egész családra, Jeanne pedig mint jövendő férjéről álmodozik a férfiról. Julien udvariasan viselkedik a báróval és feleségével, és megtudják róla, hogy bár nem nagy jövedelemmel rendelkezik, mégis rendezett körülmények között él, hála a takarékos életvitelnek. Rövid idő múlva megkéri Jeanne kezét, és rövidke jegyesség után megtartják az esküvőt, majd nászútra mennek Korzikára, Jeanne álma szerint. Lassanként fény derül Julien valódi természetére, de Jeanne-nak nincs viszonyítási alapja, nem tudja, hogy mi lenne az elvárható viselkedés egy férjtől, bár apja kapcsán sejti, hogy ez a túl nagy fukarság és durvaság nem normális dolog. Ahogy a báró és neje elköltöznek a fiataloktól, Julien egyre inkább kimutatja a foga fehérjét, és Jeanne egyre több furcsaságot fedez fel férje viselkedésében. Tűr, tűr és tűr, de belülről emészti a fájdalom. Kiábrándul a férfiból, és egyetlen öröme fiában, Paulban van. A báróné és Julien furcsa halála után Jeanne egyre inkább magányos, keserű és zárkózott lesz, és sajnos anyjából is kiábrándul annak halála után, leveleit elolvasva. Fiát anyatigrisként védelmezi mindentől, egészen furcsa viszonyt alakítva ki maguk között. A báró nyomására 15 évesen kollégiumba küldi fiát Jeanne, bár nagyon nem akar elszakadni tőle. Fokozatosan lazul a kötelék, és Paul egyre inkább a társak hatása alá kerül, anyjával pedig lassan teljesen megszakítja a kapcsolatot. Amikor a báró is meghal, Paul pedig sorozatosan kártyaadósságokba keveredik, Jeanne arra kényszerül, hogy eladja a birtokot. Régi szolgálója, Rosalie siet a segítségére, akivel annak idején furcsa körülmények között váltak el egymástól.
Ez a rendkívül rövid mű nagyon szemléletesen írja le azt, ahogyan egy reményekkel teli fiatal lány fokozatosan kiábrándul az életből, az emberekből, és lesz megtört, reményvesztett öregasszony. Sok idegösszeomláson van túl, és nem érti, miért rótt rá ilyen nagy terheket az élet, miért nem lelhette örömét semmiben, és miért kellett mindenkiben csalódnia.
Nagy hatással volt rám a mű, és mondanom sem kell, faltam a sorokat. Voltak a műben tájleírások is, ami nekem nem a kedvencem, de most magamhoz képest elég keveset hagytam ki olvasás közben. Nem emlékszem, hogy túl sokat olvastam volna eddig francia szerzőktől, főleg nem a 19. századi irodalomból, de úgy érzem, fogok még elővenni műveket ebből a kategóriából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése