2012. május 31., csütörtök

Höhnel Lajos: Teleki Sámuel gróf felfedező útja Kelet- Afrika egyenlítői vidékein 1887-1888-ban

10:00 0 Hozzászólás
Azért jó útleírást olvasni, mert ha az utazás során az író bemutat különböző helyeket,  rögtön meg lehet nézni a térképen, hogy hol van az a tenger, a folyó, a vulkán, az erdő, a sivatag amerre az utazó járt. A térképen egészen biztos megtalálhatók a helyek, létezőek, csak néha a politikai határok változnak.
 Amikor kezembe került ez a könyv, az agyam mélyéről előkerült az az információ, hogy létezik egy vulkán Afrikában, amelynek a neve Teleki vulkán. Hogyan kerül egy magyar ember olyan helyzetbe, hogy vulkánt nevezzenek el róla, erről szól ez a könyv. 
Az író Höhnel Lajos, tulajdonképpen nem is író, hanem Teleki Sámuel kérésére, útitársaként lejegyzetelte az utazás alatt történteket és így került kiadásra könyv alakban először német nyelven, majd 1891-ben magyar nyelven is füzetes formában. 
Kicsit hosszabb időbe telt  az olvasás egyrészt, mert két kötet és persze érdekes, ezért aztán mindkettőt elolvastam, másrészt az író stílusa olyan, hogy néha az az ember érzése nem biztos hogy tudni fogom mi az eleje a mondatok végének. Néha muszáj volt még nevetnem is a kacifántos fogalmazáson, de egy idő után megszoktam. 
Egy kis részlet az első oldalról:


A sötét kontinens, azon földrész, amely átkutatásának legtovább állott ellen, végre feltárta titkait, amelyeket oly gondosan meg tudott őrizni. Századunk dicsősége, hogy ezen szfinx le van győzve, hogy ő küldötte ki azon vándorokat, akiknek végre sikerült rejtélyeit megoldaniuk.
Nehéz volt e munka; számosan estek áldozatául, de mindemellett mindig találkoztak újra emberek, akik készek voltak e földrészre vonatkozó ismereteink kibővítése végett újra rálépni azon zord, vad útra, amely szívébe vezet. De nem is csoda, mert milyen nagy az a varázserő, amely az ismeretlenhez vonz, és milyen csábító inger fekszik azon gondolatban, hogy az ember tettre vágyódását és kalandszeretetét, azokat szép és nemes célokkal összekötve, a tudomány szolgálatába adhatja."

Teleki Sámuel egy gazdag mágnás aki független volt és megfelelő mennyiségű pénzzel rendelkezett ahhoz, hogy nagy karavánnal útra keljen (300 teherhordóból, 15 kísérőből állt a karaván , később még 200 ember csatlakozott hozzájuk , akik szintén "barna naplopók") , hogy két még fel nem fedezett tavat európai utazóként megleljen. Olyan területeken haladtak keresztül, ahol fehér ember még sosem járt.
A rengeteg ember élelmezésére halomra ölték a vadakat, köztük nemegyszer nagy számú elefántcsordát, ami mai szemmel nagyon ijesztőnek tűnik.
Útjuk során sok természettudományos ismeretet gyűjtöttek, néprajzi, földrajzi adatokat jegyeztek fel . Eljutottak a Kilimandzsáróhoz, a Meru, a Kenya hegyekhez. Megtalálták a tavakat is egy vulkanikus jellegű kietlen vidéken. A nagyobbik tavat a szerencsétlen sorsú Rudolf főhercegről nevezték el Rudolf tónak, a kisebbik tó az özvegye nevét kapta és így lett Stefánia tó ( ma ezeknek a tavaknak tisztességes  nevük van a környékükön élő törzsekről elnevezve),végül egy még senki által le nem írt vulkánra is rátaláltak.
"Magam tehát bátorkodtam a vulkánt az expedíció vezérének tiszteletére, Teleki-vulkánnak elkeresztelni, mert neki tartatott fenn, hogy a sötét világrész ezen legfrissebb tűzhelyéről a világot értesíthesse."- ezt írja Höhnel
Teleki Sámuel felfedezéseit és kutatási eredményeit a tudományos világ és a földrajz kutatók világa rangos helyen tartja számon. 
Túlélve az kétéves utazást gazdag gyűjteménnyel tértek haza és megalapozták a Néprajzi Múzeum Kelet-Afrika gyűjteményét.
Fényképek is készültek az út során, a könyv sajnos ezek közül csak egyet tartalmaz, amely Teleki grófot ábrázolja, a többi fénykép azóta se került publikálásra.
Aki érdeklődik Afrika iránt hiteles képet kaphat a könyvből. Mivel eljutni csak kevesen tudunk Afrikába, nem is fontos, hogy az utazás a 19.században történt.
Esti olvasáshoz nem ajánlom, mert hamar el lehet rajta aludni!

2012. május 30., szerda

Raana Raas:Csodaidők 1-Az ogfák vöröse

6:00 0 Hozzászólás
 Raana Raas:Csodaidők 1-Az ogfák vöröse

Még egyik könyvről nehezen és keveset tudok írni, erről a könyvről oldalakat tudnék. De nem teszem, mert erőteljesen spoileres lenne és azt nem akarom.

Hogy hogyan került hozzám ez a könyv, mikor nem az én műfajom?
Hát ez jó kérdés.
Olyan mint az Éhezők Viadala.
Sokat hallottam, olvastam róla és úgy döntöttem azért sem olvasom el, aztán végül mégis, mikor a molyon irtóra nagy akciót hirdetett az írója.
Gondoltam elolvasom az első részt, megnyugodok
hogy nem tetszik, nem maradok le semmiről és nem kell megvennem a többi részét, ezt pedig elcserélem majd.
Hogy mekkorát tévedtem. :)
 Már az elején éreztem hogy bajban vagyok. Ez bizony jó könyv.És van még további 3 része.
Úgyhogy kezdjük is rögtön a legnagyobb hibájával.
Ez egy nagy sorozat és hogyan fogom én az összes részt megszerezni és mikorra?
Hiszen fűt a vágy, hogy tudjam mi a befejezése, hogyan alakul a szereplők sorsa.
és várnom kell rá.

Nem egy egyszerű, gyorsan olvasható, tini könyv. Aki annak képzeli, csalódni fog.
Választékos mondatok, értelmes szereplők, jó párbeszédek, kitűnő leírások.

Nagyon jó maga a történet ,helyszíne, felépítése.
Az író minden apró dologra oda figyelt és szép lassan adagolja nekünk a részleteket is a világról.

Tetszettek az érzelmek, a nem mű dolgok.

Legjobb a könyvben az az, hogy a mai családpolitikát és rendszert is más köntösbe borítja és keményen bírálja.
Hiszen az Ibsen modell most is létezik kis hazánkban.
Most is létezik a vallási, faji megkülönböztetés, az egyes népek felsőrendűségi eszményei.

Tetszettek a nyelvek, a bolygók, a különleges család modellek, a jól megformált karakterekkel együtt.Mindegyiküknek fontos mondanivalója van.
 Jó volt hogy minden szereplő árnyalt, nem csupán jó vagy rossz.

A misztikum is megjelenik a könyvben, ami nagyon tetszett nekem. Nem sablonos.

Tetszettek a nyelvi finomságok, a filozófiai elemek...

Egyszóval nem ömlengek többet, jó a könyv és kész!
Személyes kedvenc lesz ezután.

Viszont néha nehezen követtem, vissza olvastam.
Nem lehet össze csapni fél nap alatt a könyv olvasását, az is biztos.

A címmel nem igazán vagyok így utólag kibékülve, de a könyv borítója csodaszép!

történet::10/9
helyszín:10/9
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/9
érzelmek,romantika:10/9
a könyv hangulata:10/9
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/8
a borító :10/9

saját könyv
Animus kiadó, Shremeya kiadó
448 oldal

2012. május 29., kedd

Dr. Csernus Imre: Ki nevel a végén?

7:57 0 Hozzászólás
Ez már a sokadik a Csernus könyvem. Azért is húztam-halasztottam, mert úgy éreztem nem lesz meglepetés, és igazam lett. A címe az, ami leginkább csábítóan hatott, nagyon találónak tartom és persze kíváncsi voltam hogyan közelíti meg a doki a témát. Nagyon pici fenntartás is volt azért bennem, mint minden könyvvel, amit nem szülők írnak szülőknek, de ezt még az előszóban nagyon frappánsan elhárítja  a szerző.
Annak viszont, aki még nem olvasott a szerzőtől és mindig a kikapcsoló gombot keresi a gyereken, nagyon ajánlatos. 
A könyv felépítése nagyon tetszett, ha jobban a legideálisabb megoldás a témához. Nevelés különböző témaköreiről fejti ki álláspontját a szerző, egy szülő, egy gyerek, egy tanár és a szerkesztő hozzászólásaival együtt. A boncolgatott témakörök: a szülői minta, a válás, az erőszak, a szexualitás, a drog a barátság, és a bűn.
A könyvről Niki írt korábban: Dr. Csernus Imre: Ki nevel a végén?

2012. május 28., hétfő

Sylvia River - Reményhajsza

10:29 0 Hozzászólás
Nem tudom, ti hogy vagyok ezzel, de én mindeddig szinte csak olyasmiket olvastam, amiknek volt némi publicitásuk, olyan kötetekre figyeltem fel inkább, melyeket „nevesebb” kiadók gondoztak, illetve amit ismerősök, barátok ajánlottak a számomra, ismerve az ízlésemet. (Ez a reklám ereje…)
Most azonban a blogomon keresztül megismertem egy írónőt, Sylvia Rivert, így már az ő eddigi munkásságához is volt szerencsém. Az általa írott Reményhajsza sorozat első két kötetét kaptam Tőle elolvasásra. Az elsővel már jó ideje végeztem, de egyszerűen annyira el vagyok havazva és nem elég a nap 24 órája. (Főleg, hogy már hetek óta egy makacs betegséggel kínlódtunk a kicsinyemmel és én sem vagyok a helyzet magaslatán.)
Néhány napja azonban végre befejeztem a második részt is, és bár lesz folytatás, így, két kötet elolvasása után kerekebb képet kaptam a sztoriról.
Bevallom, nagyon tetszett a történet, maga az alapsztori, a lendületes, izgalmas cselekmény, az, hogy nem csak szerelmespárok, hanem terroristák is szerepelnek benne.
Sylvia a könyvet magánkiadásban adta ki a www.irasmuvek.hu oldal segítségével. Őszintén szólva csodálkozom, hogy a kiadók, akiknek elküldte a regényét, nem csaptak le rá!!! Tudom, hogy ízlések és pofonok különbözőek, de én mégis úgy érzem közel 26 év intenzív olvasás után, hogy Sylvia River írása és fantáziája versenyre kelhet sok felkapott szerző munkájával. Sőt…neveket persze nem mondanék, de egy-két szerzőt a kiadója simán lecserélhetne Sylviára.

A történet főhőse John Kenderson, aki rockzenész, a Bermuda együttes frontembere, példás apa, imádja a lányát. Felesége Dorothea már nem ilyen jó családanya, épp ezért is külön élnek egymástól. Dorothea éli a maga kicsapongó életét, John megvásárolva a saját nyugalmát, emellett viszont – segítséggel ugyan – de egyedül neveli közös gyermeküket.
A másik főszereplő Bonnie Duvall, a feltörekvő énekesnő, aki „titokban” és engedély nélkül Bermuda dalokat dolgoz át, ad elő, és halmoz egyre inkább sikert sikerre a szűkebb környezetében. Természetesen ez nem mehet sokáig diszkréten, így hamarosan a zenekar tudomására jut a dolog, John pedig valósággal belehabarodik a lányba egy videofelvételen keresztül. Lehetőséget ad neki a közös munkára a zenekarral, amit a lány el is fogad, s az USÁ-ba utazik a kislányával, hogy hozzáfogjanak az új lemez előkészületeihez. Természetesen személyesen még inkább elvarázsolják egymást, s mindkét fél magát szabaddá téve rabja lesz a másiknak.
Itt aztán vége is lehetne a történetnek, főleg, ha egy szimpla szerelmes regényről lenne szó, ám a helyzet korántsem ilyen egyszerű…
Ekkor indulnak csak be igazán a dolgok, mikor Dorothea rájön, mit veszített John személyében, és Peter Duvall is megleckéztetné exfeleségét. A két bosszúálló és bosszúszomjas ex összeáll, hogy gyilkosságtól se riadjanak vissza…
Így John és Bonnie boldogsága nem lehet hosszú életű, ám én elégedett voltam a szálak ilyen jellegű alakulásával, hisz a tragédia folyományaként jobban megismerhettem Bonnie-t és a nő őszinte és mindent elsöprő szerelemét, valamint hűséges szívét. Persze Johnról is kiderül, hogy nem egy egyszerű énekessel és rocksztárral van dolgunk…
Az a baj, hogy nem mesélhetem el, hogy miről szól konkrétan a kötet, hogy alakul a Bermuda élete. Annyi sok apró bosszúságból olyan nagy kínok alakulnak ki, melyet elképzelni is nehéz, és ilyen formán nem is írhatom le Nektek, viszont szívből ajánlom, hogy keressétek Sylvia River 359 oldalas (s mivel sűrűn szedett, ennél jóval többnek tűnik) kedvenc könyveim közé belépett sztoriját. Sylviát elérhetitek a facebook-on, illetve a www.sylvia-river.blogspot.com weboldalon.

2012. május 27., vasárnap

Thomas a gőzmozdony- Hogyan működik egy mozdony?

14:49 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Thomas and the Tank Engine-
Owner's Workshop Manual
Magyar megjelenés: Egmond Kiadó (2010.)
Oldalszám: 39
Ára: 2199
Thomas mániás Gyerkőcöknél egyszer csak elindul a kérdésáradat:
  • Hogyan készül a Thomas?
  • Hogy néz ki belülről?
  • Hogyan működik?
  • Hogyan javítják?
  • Na és mi a helyzet Gordonnal, Percyvel és a többiekkel?
Ez a könyv erre ad kielégítő válaszokat. :o)

Gyereknapi nyereményjáték 2012.

10:44 0 Hozzászólás
Ki is vagyok?
Boldog Gyereknapot minden kis- nagy és örök gyereknek! 
Ennek a napnak az alkalmából pedig akkor játsszunk egyet. ☺

A feladat: az alábbi kis átszerkesztett képről kéne kiderítenetek, hogy mely mesefigurát ábrázolja. Ugye, hogy nem nehéz? ☺ Annyit azért elárulok róla, hogy 1980-ban mutatták be a TV-ben először és egy 13 részes bábsorozat volt. (Én nagyon imádtam, nem mellesleg.) Szóval, ki a képen látható mesefigura és ki az az író, akinek azonos című munkájából készültek a meserészek?
Ha pedig megvan a megfejtés, akkor töltsétek ki az alábbi űrlapot és küldjétek el 
június 10-e 24:00-ig.
Sorsolás június 11-én. A nyerteshez postán juttatom el a nyereményét.

A nyeremény pedig nem más, mint 1 példány Marék Veronika Öcsi és Bátyó c. könyvéből, ami a Vivandra Könyvek gondozásában jelent meg 2008-ban. ITT írtam róla.

Jó játékot! ☺
"Réges-régi gyerekújságokban bukkantunk rá öcsi és bátyó történeteire. Úgy gondoljuk, a helyzet azóta nem sokat változott. Igaz, akkor még nem volt számítógép, mobiltelefon, MP3-as lejátszó, de a mai öcsik és bátyók ugyanannyit civakodnak, mint a régiek. De szerencsére éppen ugyanannyiszor ki is békülnek." 

* Az e-mail címeteket és a neveteket természetesen bizalmasan kezelem.
** Tavaly a "Szép kis család" c. Nöstlinger könyvből lehetett egy példányt nyerni. A szerencsés nyertes pedig F. Erika volt. 

A játék véget ért!

2012. május 26., szombat

Álomnak fivére

6:00 0 Hozzászólás
A zsenialitás és az őrület közötti vékonyka határvonal - egy könyv Elias Alderről, a szerelmes zenészről.

Robert Schneider: Álomnak fivére

Ki szeret, nem alszik

"JER, HALÁL,TE ÁLOM-FIVÉR,
JER, RAGADJ EL ENGEMET,
KÖSD EL HAJÓM EVEZŐJÉT;
RÉVBE ÉRNÉK, Ó , VELED!
VAN, KI FÉLI JÖTTÖD NAPJÁT,
ÉN ÖRVENDEK, JER KÖZEL HÁT,
S MERRE FÚVOD VITORLÁM,
 
OTT JÉZUSOM VÁR REÁM."


Ezt a rövidke könyvet a moly.hu-ról halásztam, többen ajánlották. Valóban különleges darab. Sokkal szókimondóbb és nyersebb, mint gondoltam.

Templom, 1800
1803-at írunk, a helyszín egy aprócska falu Vorarlbergben, Eschberg. Elias éppen megszületik. Hamarosan kiderül, hogy Elias egyáltalán nem olyan gyerek, mint a többi. Egyrészt a külsejében van egy kis furcsa, félelmetes vonás: a szeme egy része sárga, másrészt érdekes hangon, különleges intonációval beszél, mások hangját kétségbeejtő pontossággal utánozza. Később kiderül, hogy rendkívüli hallása különbözteti meg leginkább a többi embertől. Hamarosan orgonálni kezd a falu templomában, melynek a helybeli kántor örül legkevésbé. Zenei zsenialitása, érzéke nem áll messze az őrültségtől. Amikor játszik, egy pillanatra megfagy a levegő, megáll az élet. Elias játéka az életről és a halálról szól, Istenről és emberről, a szerelemről és a világról. Szavak nélkül is elmond mindent, amit tudnunk érdemes. És szerelme unokatestvére, Elsbeth iránt szintén betegessé fajul az évek során.

"Már csak egyetlen hang maradt hátra, egy olyan tündöklően finom hang, mely a világmindenség hangzavarában akár el is tűnhetett volna. Ám nem tűnt el. Eschberg felől érkezett az egyre erősödő hangocska. Egy meg nem született gyermek csöppnyi szívének dobbanása volt, egy magzaté, egy leánygyermeké. Elias mindent elfeledett, amit hallott és látott, ám ezt a magzati szívdobbanást soha többé. Annak a lánynak a szíve szólt hozzá, kit az idők kezdete óta néki rendelt a sors. Annak a szíve volt, akit szeretett. Hihetetlen, hogy Elias túlélte ezt a fájdalmas élményt, s hogy nem tébolyult meg."


Az őrület mindig olyan érdekes, főleg akkor, ha így írnak róla. Mindig is tudtam, hogy a zsenialitás és a téboly közötti határvonal nagyon necces… és az illetékeseknek nem sok kell ahhoz, hogy átlépjék. Zseniális könyv, nagyon tetszik a stílusa, egyáltalán nem sallangos, ám annál megdöbbentőbb. Elias rövidke élete mellett a vorarlbergi falucska babonás, egyszerű és durva parasztjaival is megismerkedhetünk. 
Szerintem Robert Schneider lehet olyan zseniális író, mint amilyen zseniális zenész a karakter, akiről a könyv szól. Csak azt sajnálom, hogy több műve nem jelent meg magyarul, Az Álomnak fivére (Schlafes Bruder) egyébként az első regénye. A megfilmesített változat 1995-ben készült el (magyar címe Az álom testvére - nem tudom, miért kellett így elrontani), Golden Globe-díjra jelölték.

Azoknak különösen ajánlom ezt a könyvet, akiknek tetszett Süskindtől A parfüm. Többen említették és nagyon igaz, hogy mind a történet, mind a stílus hasonlít egy kicsit.

Robert Schneider
10/10 


A könyvről: 

Eredeti cím: Schlafes Bruder
Kiadó: Framer, 1996.
Oldalszám: 196
Kiadás: szép, igényes, különleges
Beszerezhető: antiváriumokban

2012. május 25., péntek

Szabó Magda: Für Elise

7:30 1 Hozzászólás
Még friss az élmény, még kavarognak a gondolatok, sok a miért, a hogyan, de az már biztos, hogy a hatása alá kerültem. És az is valószínűnek tűnik, hogy megvan életem harmadik olyan írója, akinek sorra fogom falni a műveit. 
Szabó Magda életének története ez a könyv, életrajznak is mondhatnánk, de azért eléggé regényes. Olvasás közben nekem magamnak is az volt az érzésem, hogy kicsit megváltoztatta, átalakította a dolgokat a történetben, és aztán utánaolvastam, és úgy tűnik, igazam volt.
Azt írja a bevezetőben, hogy egy kétrészes mű első kötete ez. Alig hogy elfogytak a betűk a Für Elise-ben, kerestem az interneten, hogy melyik lehet a folytatás, de sajnos azzal kellett szembesülnöm, hogy az írónőnek arra már nem maradt ideje... Örökre magával vitte a történetet, aminek a terve, a vázlata a fejében volt, és meg is akarta írni, de még nem jött el az ideje, úgy érezte. A Für Elise egyébként 85 éves korában jelent meg, akkor már úgy gondolta, ideje, hogy szembe nézzen a múló idővel.
A Régimódi történet Szabó Mária Magdolna születésével ér véget, és még úgy olvastam volna tovább! Itt most megtehettem; születésétől 18 éves koráig, 1917-1935-ig meséli el az életét, idilli gyerekkorát, beszámol írói és költői tehetségéről, ami már fiatal korában megmutatkozott. A történet helyszíne Debrecen, az imádott szülőváros, ezen belül pedig a "kisasszonygyár", a Dóczy Református Leánynevelő Intézet. Különc gyerek, különc gondolatokkal, mindig kész kiállni az igazáért, és ez sok nevelőjét idegesíti, azonban vannak, akik meglátják benne a tehetséget, és felkarolják. A történet másik főszereplője örökbefogadott húga, Cili, akit először nem tűr meg a családjában maga mellett, de idővel olyan szoros kapcsolat alakul ki közöttük, hogy fáj a jövőbeli elszakadásnak már a gondolata is. Két teljesen eltérő személyiségről van szó: Magdolna a lobbanékony, szenvedélyes, több nyelven beszélő jótanuló, aki három éves kora óta latinul beszél az apjával, szinte kívülről ismeri a latin szerzők műveit, élénk a fantáziája és nem fél kiállni magáért. Ellenben Cili a hallgatag, zárkózott művészlélek, énekesnek készül és zongorán játszik, nehezen fogalmaz és magába zárja az érzéseit, gondolatait; trianoni árva, akit Szabó Elek néhány éves korában fogad be a családba.
A történet sodor magával; bár vannak benne előreugrások, de tökéletesen követhető, egyszer sem vesztettem el a fonalat. Azt mondta egy interjúban a szerző, hogy ez a könyve a közönség kedvence, és szerinte azért, mert míg a többi művén gondolkozni kell, ezen nem. Nos, nekem nagyon sok gondolat kavarog a fejemben, és bele fog telni egy időbe, míg helyre teszem a dolgokat. Ha egyáltalán sikerülni fog mindent rendezni. :) 
Amikor ma elolvastam és letettem a könyvet, olvasgattam egy kicsit Szabó Magdáról, találtam vele készített interjúkat, róla szóló cikkeket, és valahogy most gyászolom őt. Amikor 2007-ben eltávozott közülünk, hallottam a halálhírét, a rengeteg megemlékező megnyilvánulást, de nekem ő akkor nem jelentett semmit. Most is csak egy töredékét ismerem a munkásságának, de valahogy most kezdem látni, ki is lehetett ő valójában, miket alkotott. Már megvan a következő három műve, amiket olvasni fogok. Előfordult ez velem már máskor is: először Mikszáthra kattantam rá, majd Agatha Christie-re, most pedig Szabó Magdára. Előre is elnézést kérek, ha a következő néhány bejegyzésem mind az ő műveiről fog szólni. :)

2012. május 24., csütörtök

Móra Ferenc:Ének a búzamezőkről

7:00 0 Hozzászólás

Móra Ferenc:Ének a búzamezőkről


Régóta hányódik a polcomon a könyv,így a minden hónapban egy magyar olvasmány keretein belül ez akadt a kezembe, amit nem bántam meg.
Nem vidám könyv, tele van szomorúsággal, halállal, de mégis megéri elolvasni.
Móra nagyon jól ír, érzékletesen, tele hangulattal, érzelemmel.

Az első pár oldalra nehezen álltam rá, mert nem könnyű, mai a nyelvezte, de utána ment mint a karikacsapás.
Megszoktam és megszerettem.
Olyan jó volt olvasni arról a régi korról, a szokásokról, a tájról, az egyszerű emberek szenvedéseiről a fent maradásért, a nagyszerű tájszólással, rég elfeledett szavakkal.

Tetszettek az emberi kapcsolatok, a karakterek.
 Nehéz sorsok, nehéz ember életek.

  A karakterek nagyon jók, szívembe véstem őket egytől egyig.
Mátyás lett a kedvenc szereplőm, ő annyira emberi ember. 

Okos, a maga módján, idős létre még van mersze tanulni a fiataloktól. Szerettem a mondásait, humorát.

Van benne némi misztikusság is, a halált érdekesen ábrázolja.

Amit sajnálok, az a sok tragédia, ami a könyvben van.
Sírni tudtam volna több résznél is. de hát ez volt akkor a magyar valóság, a való világ. Az igazi való világ!

Tele van érzelemmel, amit te is átveszel.
Mikor mosolyogni kell, te is azt teszed, majd a következő oldalon pont sírni lenne kedved.
 Én sokszor inkább sírtam volna...

Ami nem tetszett, az az volt, hogy olyan egyszerűen tudomásul veszik egy ember halálát, az elmúlást. Nem foglalkoznak vele hosszabban.
Igaz abban a korban az természetes volt, hiszen nem volt idejük keseregni, de nekem ezt mai ésszel nehéz felfogni.

Sajnálnám, ha kimarad az életemből.

A borítója szépen érzékelteti Móra világát a szép cirkalmas címmel együtt.

Egy kis idézet:
"
Otthon,az én hazámban,szikkadt és száraz a föld,nem álmodik a paradicsomról,és elérhetetlen magasságban boltozódik fölötte a félénken kékülő ég.Otthon,az én hazámban nem virágzanak kaméliafák,nem nevezik el a tereket a megváltásról,és nincsenek megváltott emberek,akik kacagva csókolódzanak az élettel,-csak lehajtott fejű,szomorú és fáradt emberek vannak.
Otthon,az én hazámban csak a búzamezők mernek még harsogón zöldülni,a szélesen kiterített bársonyszobrok a teremtő Isten asztalán,betakarói és elsimogatói a sebeknek,amiket ember ekéje vágott a földeken és Isten ekéje az embereken.
Otthon,az én hazámban,az alvó akácok,a kipattant szemű jegenyék alatt,az aranyszőke vadvizek mentén ma nagy ünnepük van a lehajtott fejű,szomorú és fáradt embereknek.A pusztai harang szavára előbogárzanak a piros cserepes házakból és nádtetejes viskókból a Ferencek és Mátyások,az Etelek és Rozák,kézen fogják a Péterkéket és Marikákat,és föláradt homokon,tocsogós semlyékeken keresztül lassan topognak a szűzmáriakék és szentjózsefsárga lobogók után a búzamezők koszorújában,lehajtott fejjel,szomorúan és fáradtan."

történet::10/8
helyszín:10/9
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/9
érzelmek:10/10
a könyv hangulata:10/9
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/9
a borító :10/8


saját
Kossuth kiadó
312 oldal

2012. május 22., kedd

Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett kézikönyve

10:00 0 Hozzászólás
Eljött ennek is az ideje, a könyvtárban pillantottam meg életem első boszorkányos-vámpíros regényét. Szinte kínálta magát, utolsó utáni könyvként vettem le, és még aznap este nekiestem. Az első 300 oldalig szinte meg se "álltam", ez nálam annyit jelent, hogy az össze fellelhető szabadidőmben olvastam. 
Röviden egy boszorkány és egy vámpír bontakozó szerelméről szól a történet. Bővebben Diana Bishop nem egy rendkívüli boszorkány, aki vérében hordozza az összes varázslat képességét, amelyek a világ boszorkányainak külön-külön adottak. De csak hordozza, a hétköznapjaiba nem él vele, eltökélt szándéka ugyanis, hogy egyszerű emberként szeretné élni az életet. Adott egy vámpír is, Matthew Clairmont, aki 1500 éves és szeretne rájönni az emberek, boszorkányok, démonok és vámpírok közös eredetére. Ők véletlen találkoznak egy oxfordi könyvtárban, majd hosszas civakodás után egymásba szeretnek. Szerelmük viszont több okból is akadályozott, az egyik ok az, hogy ők valójában két ellenséges táborhoz tartoznak és tilos kapcsolatot létesíteniük. A másik ok pedig mindkettő hatalmas erejében van, tulajdonképpen önmaguktól féltik egymást. A vámpír attól, hogy vámpírrá teszi és ezzel elveszi az életét, a boszorkány pedig attól, hogy az eddig kordában tartott varázserejével fékezhetetlenné válik és megsemmisíti a vámpírt.
Megmondom őszintén, hogy menet közben szétnéztem a neten a vélemények között, és az egyik arra, utalt, hogy trilógiára készül az írónő. Ez az info kicsit bosszantott, mert úgy éreztem, hogy hiába olvasom, úgyse fogok a végére érni. Hezitáltam is, hogy megosszam e a befejezetlenséget, de azt hiszem a csalódottság nagyobb lett volna, mint az afelett érzett bántatom, hogy nagyon messze van még vége. 
Egyébként szerintem egy nagyon izgalmas regény, a tudományos keretek miatt nem éreztem túlzottan a valóságtól elrugaszkodottnak sem. Közép tájon néhány oldalnyi  tömény romantika, ami igazi felfrissülés volt az első néhány száz oldal izgalmai után.
Imádtam olvasni és várom nagyon a folytatást.

2012. május 21., hétfő

Molnár Gábor:Kalandok a braziliai őserdőben

10:00 0 Hozzászólás
Májusban egy olyan műfaj két kötetét szeretném bemutatni, amelyet szerintem méltatlanul  hanyagolnak a könyvkiadók és az olvasni szeretők is. Ez a műfaj a kalandokkal teli útleírás. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy  az ember az egyszerűbb megoldást választja és a számtalan természetfilmet , utifilmet és kalandfilmet sugárzó tv csatornák között válogatva kiválaszt egyet és kielégíti az ismeretlen tájak iránti érdeklődését ezen a módon. Valószínűleg ezért nem igyekeznek a kiadók sem a klasszikus útleírások újbóli megjelentetésével, pedig sok élményt lehet ezekből a könyvekből is meríteni.
Mindig csodálkoztam azon, hogy Magyarország ahhoz képest, hogy kicsi ország, mennyi felfedezőt és utazót adott a világnak, akik aztán élnényeiket megismertették könyv formájában is az érdeklődőkkel.
Ilyen ember volt Molnár Gábor is, aki 1908 ban született Budapesten.
Eredetileg nagyon távol állt attól, hogy híres utazó és író legyen, hiszen egy nagyon szegény családba született, semmi reménye nem volt, hogy elutazzon olyan távoli országba, mint Brazília. De már gyerekkorában nagyon érdeklődött a természet iránt, az állatkertben rendszeres látogatója volt az egzotikus állatoknak. Budapesten élt a családjával, de sok időt töltött Ajka mellett , a dimbes-bombos Bakony környéki  vidéken. Ajkán most is nagy tisztelettel őrzik az emlékét.
Mivel családja szűkös anyagi helyzetben volt , korán el kezdett dolgozni, de azért egy mezőgazdasági iskolát elvégzett és ezen a munkaterületen dolgozott, amikor egy újságcikk nyomán jelentkezett egy Braziliába induló expedíció harmadik tagjának, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum szervezett. A cél a dél-amerikai állatvilág megismerése, bogarak és  más egyéb állatok begyűjtése, preparálása és hazaküldése a múzeumnak. Mivel kitűnően értett a preparáláshoz és jó lövész is volt, ezenkívűl pedig kellő megszállottsággal is rendelkezett, tagja lett az expedícíónak. 1930-ban indultak Brazíliába és megpróbáltatások, kalandok és élmények közepedte két évet töltött ott. 
Mivel a kiutazás után itthonról semmilyen anyagi támogatásba nem részesült kénytelen volt megélhetést biztosítani magának ám  munka közben egy robbantás folyamán mindkét szemére megvakult. Hazaérkazése után családja segítségével eleinte csak különböző lapokban közölt a kalandjairól írásokat, majd 1940-ben megjelent első regényes útleírás kötete a Kaladok a braziliai őserdőben.

"Ódákat és himnuszokat zeng nekem önmagáról a természet csendje... Nem a fülemmel, a szívemmel hallom..."
/Idézet Molnár Gábortól/


Ebben a kötetben egészen a kezdetektől megismerhetjük,hogyan jelentkezett az expedícíóba az író ,   hogyan telt az utazás, az első napok , aztán hónapok eseményei.
Én azzal az ajánlással vettem kézbe ezt a könyvet, hogy biztosan szeretni fogom. Valóban így is történt , már az első oldalaknál beleszerettem, mert olyan jól ír ,olyan hitelesen és magávalragadóan, hogy most amikor elhatároztam, hogy írok erről a könyvről ,mivel korábban olvastam és most újra belelapoztam, alig tudtam letenni megint. 
Az első fejezet az indulásról szól.Megtudjuk hogyan élt addig az író, milyen vágyai voltak, amik alig látszottak megvalósíthatónak. Kiderül, hogy a múzeum csak az utiköltséget fedezi és megszervezi a kiutazást, ad némi ellátmányt is, de többet csak akkor fizet, ha  bogár és állat preparátumok érkeznek ,vagyis utólag. A kevés szponzor aki ajánlkozott visszatáncol, tehát anyagilag eléggé elkeserítő helyzetbe kel útra a három bátor ember. 
A következőfejezetben a Brazilába érkezésről olvashatunk, az utazók olyan lelkesek, hogy rögtön az első kikötőben Recife-ben  kimennek a város szélére , ahol egyből burjánzik az őserdő és már gyűjtik is az ismeretlen rovarokat. Pár nap múlva , mielött továbbindulnának az Amazonas felé, az egyik expedíció-tag megbetegedett maláriában és csak az író utazhat tovább Manausba ,szintén hajóval. Innentől kezdve teljesen magára marad, mert a másik két társ később se tud csatlakozni hozzá, haza kell jönniök mindkettőjüknek betegség miatt.
Az igazi kalandok ezután kezdődtek, egy 22 éves fiatalember, szerény porugál tudással egy ismeretlen országban, pénz nélkül  és mégis kitartóan gyűjti a bogarakat és küldi haza, amikért mindenféle kifogások miatt egy fillért se kap. Kénytelen állatbőrök beszerzéséből és eladásából fenntartani magát , közben ide-oda hajókázik az  Amazonason, kicsit kirándul a Rió Negro-n és mellékfolyóin, néha ő is maláriás lesz, 
Megismerkedhetünk a kisebb nagyobb állatokkal is pl az a krokodil forma , ami az Amazonas vidékén honos, az nem krokodil ám, hanem fekete kajmán, de harapni tud ő is.
Később komoly állást sikrül szerezni, faziendafönöki  munkát kap az egyik Ford ültetvényen, mert abban az időben az autógyártó Ford cég az őserdő kiirtásával kaucsuk(gumifa) ültetvényeket üzemeltetett, amitől egyébként az egész Amazonas vidék felvirágzott gazdaságilag.
Közben is kalandok  kalandok hátán főleg vadászat közben, csavargások kisebb-nagyobb folyókon, amiknek a mennyisége számunkra elképzelhetetlen.
Azt szerettem legjobban ebben a könyvben, hogy mindent el lehetett hinni, annak ellenére hogy sokszor egyedül indult vadászni és gyűjteni, semmi olyan nem történt ami lehetetlen ,még úgy sem , hogy nem ismerem azt a világot.Természetesen így, hogy olvastam Molnár Gábor könyvét tulajdonképpen ismerem is.
Amíóta olvastam ezt a könyvet más szemmel nézem az Amazonas tájékáról szóló filmeket is , mert már jártam ott, mindent tudok, az idegenvezetőm Molnár Gábor volt.
Az írónak ezen kívül még több könyve is megjelent,de csak azt az egyet adták ki reprint kiadásban 2008-ban.

2012. május 20., vasárnap

Karinthy Márton: Ördöggörcs

10:41 0 Hozzászólás

Imádom Karinthy Frigyest, és nagy izgalommal fogtam hozzá az Ördöggörcs című kétkötetes műnek. Voltak benne izgalmas, humorosabb részek, voltak benne tragikusak és olyanok is, amik egyáltalán nem tudtak lekötni, de becsülettel végigolvastam, mert érdekelt, hogy mutatja be a családot egy igazi Karinthy. 

Három generáció történetét foglalja össze a könyv, bár Karinthy Frigyes felmenői is szerepet kapnak egy-egy családfaállítás, nyomozás erejéig, és a még élő, franciaországi leszármazottak is felbukkannak. Frigyes, Ferenc és Márton: ugyanaz a család, ugyanaz a vérvonal, mégis, más a stílus, a humor, az életfilozófia. Nagyon izgalmas volt beletekinteni a híres família mindennapjaiba. Életre kelt az egykori gazdag pesti művészvilág, felidéződtek a kávéházi beszélgetések, a bohém, szerelmi, sőt, néha pajzán történetek és pletykák.

Az író elsősorban a méltatlanul elfeledett költőnek, Karinthy Gábornak állított emléket. A nehéz sorsú fiú Karinthy Frigyes elsőszülött fia volt. Édesanyja halála után mostohaanyát kapott, Bőhm Arankát, és egy féltestvére is született, Ferenc, azaz Cini (az ő fia Karinthy Márton, a Karinthy Színház igazgatója, a könyv szerzője). Karinthy Gábor tehetséges költőként indult a pályán, de nehezen tudott beilleszkedni - nemcsak a társadalomba, még saját családjába is. Idegszanatóriumban kezelték, gyakran kínozták fóbiák, hallucinációk. A szerző választ próbált találni arra, hogy vajon menekülés volt-e ez a különc művész részéről, vagy valóban betegségben szenvedett (egyébként a könyv címe, Ördöggörcs is Karinthy Gábortól ered: ő nevezte így állapotát).

Hosszú, néhol nehéz, néhol könnyed olvasmány. Türelmes, kitartó olvasóknak ajánlom, akiket nemcsak a családtörténetek érdeklik, hanem kíváncsiak a kor kulturális életére, a huszadik század magyar történelmére, történeteire is.

2012. május 19., szombat

E.M. Forster: Ahol angyal se jár

10:00 0 Hozzászólás
Olaszország, titkos házasság, társadalmi ellentétek, veszteség, harc egy gyermekért - ezekkel a szavakkal összegezném Edward Morgan Forster regényét. 
Az özvegy Lilia Herriton- rokonai rábeszélésére - egy Caroline Abbott nevű hölggyel Angliából Olaszországba utazik, ahol is szerelmes lesz és házasodni készül. Az angol rokonok (Philip és Harriet) persze gőzerővel tiltakoznak ezellen. Főleg (ez számomra kicsit megmosolyogtató volt), mert Gino, a választott férfi egy fogorvos fia, tehát rangon aluli a gazdag Liliahoz képest! A házasságot nem lehet megakadályozni, ám Lilia később rájön, hogy nem jól választott, férje egy gazember. (Kedvenc részem, amikor megszökik sétálni, mert a férje azt sem engedi neki.) Majd, és ezzel nem árulok el titkot, mivel a könyv fülszövegében is elolvasható, belehal gyermeke szülésébe. A regény igazi cselekménye tulajdonképpen itt kezdődik, mikor is elindul a harc a gyermekért, az angliai rokonok ugyanis méltó körülményeket szeretnének tudni a gyermeknek. 
Ám a regénynek mégsem a cselekménye a fontos, hanem inkább a párbeszédek, gondolatok, leírások.
A végére lesz csak izgalmas a könyv, ám sajnos történik egy váratlan fordulat, egy tragédia, ami kicsit elrontotta a hangulatomat, nem tudom, miért ezt a megoldást kellett választani. Ez után már az sem dobott fel, hogy a legeslegvégén is kiderül egy aprócska szerelmi titok.
Összességében nekem annyira nem jött be a regény, a stílusa mondjuk jó, de az események alakulása (mi lesz a gyerekkel, ki kibe lesz szerelmes) nem igazán tetszett.
Bukott angyalok jönnek és mennek Forster regényében. Magunkra ismerünk bennük - írja a könyvről a végén található Utószóban Merényi Ágnes.

Az Ahol angyal se jár E. M. Forster első regénye – 1905-ben jelent meg. Forster olaszországi úti élményei szolgáltatták a helyszínt, a figurák és a helyzetek egy részét. 
Másik ismert regénye a Szoba kilátással címet viseli.



2012. május 18., péntek

Herta Müller: Lélegzethinta

14:47 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Atemschaukel (2009.)
Magyar kiadás: Cartaphilus Kiadó (2010.)
Oldalszám: 331
Ára: 2900
Forrás: könyvtár

Kiknek ajánlom?: mindenkinek! De érettségi
előtt állóknak ajánlott irodalomként biztos.
Akiket pedig érdekel a téma és ez a kor,
azoknak meg főleg.

Még gimibe jártam amikor Kertész Imre megkapta az irodalmi Nobel- díjat a Sorstalanságért, én pedig ajánlott irodalomként elolvastam. Igazán felidézni már nem tudom, hogy miért is nem tetszett, akkor olvastam először és utoljára. Lehet, ha most így 10 év elteltével újraolvasnám, más lenne a véleményem, de őszintén szólva annyira az maradt meg bennem, hogy nem tetszett, egyszerűen indíttatást se érzek az újraolvasására.
Amikor láttam, hogy Herta Müller a Lélegzethintával 2009-ben Irodalmi Nobel-díjat nyert és a téma hasonló, kíváncsi lettem, ugyanakkor egy kicsit szkeptikus is. Néha olyan érzésem van, mintha valaki írna a koncentrációs táborokról, akkor azt mindenképp valamilyen díjjal jutalmazni kell, mert egy szörnyű témát dolgozott fel.

Az első tévedésem Herta Müller regényével kapcsolatban ott kezdődött, hogy a német koncentrációs táborok poklára számítottam. Most keletebbre kaphatunk bepillantást, méghozzá a szovjet időkre.
1945-öt írunk, amikor is Románia szovjet fennhatóság alá került. Minden 17 és 45 év közötti nőt, férfit, aki bár román állampolgár, de német nemzetiségű, 5 év munkatáborra ítéltek, amolyan jóvátételként.
A főszereplőnk a 17 éves Leo, akit egy ukrajnai táborba szállítanak. Nagyobb bepillantást kaptam a tábor működésébe, mint más hasonló regényekben, amiket már olvastam. Arra számítottam, hogy csupa szörnyűséggel találom szembe magamat: csecsemőket dobálnak a katonák a levegőbe, majd lövik le úgy őket, vagy brutálisan megkínozzák a táborlakókat, csak úgy "poénból" lövöldözni kezdenek közöttük, kísérletek, stb. Bár nyilván szörnyűségekről itt is lehet olvasni, de másképp. 
A középpontban inkább az áll, hogyan tudott működni a tábor belülről. Az éheztetés, a durva munka mindennapi volt. Sokan éhen haltak, sokan feladták, mert egyszerűen nem volt erejük folytatni. De ugyanakkor a láger szinte élt.
Cserekereskedelem folyt, az emberek segítették egymást vagy épp keresztbe tettek egymásnak. Divatot teremtettek, a semmiből egy új világot hoztak létre. Nagyon gyorsan azon kaptam magamat, hogy az járt a fejemben, mi lesz a szereplőkkel amikor vége lesz az 5 évnek? Olyan volt, mintha a láger az otthonukká vált volna és a külvilágtól elszakadtak volna. ...

Herta Müller, Oskar Pastior költővel közösen kezdte el írni ezt a regényt. Leo nem más, mint Pastior. Az ő visszaemlékezéseiből állt össze a Lélegzethinta.
"Miért kell neked lovagolnod, a repülés gyorsabb. Én csak olyankor álmodom, amikor ébren vagyok. Amikor a halottakat leteszem a hátsó udvaron, szeretnék elrepülni, mint egy hattyú, Amerikába."
Herta Müller: Lélegzethinta (184. oldal)
Olyan, mintha a lágerélet egy másik szeletére pillanthatnánk rá ennek a könyvnek a segítségével.
Az éhezés olyan finoman van érzékeltetve, hogy szinte éreztem a számban az étel ízét, éreztem az illatokat. Az ételek leírása szinte költői volt. Ezt pedig szerintem csak olyasvalaki tudja elérni, aki tényleg megtapasztalhatta, hogy milyen az "éhség angyala" és mit tud kiváltani az emberekből.
Szerintem sose fogom elfelejteni annak a nőnek a halálát, aki a férjével együtt került a táborba és az étkezéseknél a férje szinte kilopta a tányérjából az ételt, mert annyira éhes volt. Az asszony pedig egy szót se szólt, tűrt, fel se fogta, hogy nem is evett, majd egy idő után éhen halt. ...
Bár a Sorstalanságnál nem feltétlenül értettem egyet a díjazással (azt azért ki kell emelni, hogy Kertész Imre az első és mindezidáig egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjasunk), de a Lélegzethintánál igen.

2012. május 17., csütörtök

Vaspólya - a gyermekparalízis áldozatai

11:36 0 Hozzászólás
Ezt a könyvet egy tanárom ajánlotta, és kíváncsiságom annyira hajtott, hogy hamarosan be is szereztem.
A könyv a gyermekparalízis (Heine-Medin kór) utolsó, 1957-es és 1959-es járványának áldozatairól szól, akiknek a szörnyű kór a légzőközpontját is megbénította.

A Heine-Medin kór vírusos eredetű, járványos betegség, mely a gerincvelőben elhelyezkedő mozgató-idegsejtek elpusztulásával jár. Korábban csak súlyos károsodásokkal gyógyult, vagy halálhoz vezetett, de ma már a védőoltásoknak (IPV) köszönhetően eltűnt Európából.

Az ő életükről szól e könyv, róluk, akiknek akkoriban maximum 4-5 évet jósoltak az orvosok, mégis élnek (a könyv 1977-ben íródott, de még mindig élnek, nem tudom pontosan hányan).

Erősek voltak, élni akartak, velük egy kis közösség jött létre a Baba utcai kórházban, ahol szerető és önfeláldozó orvosaik és nővéreik gondoskodása között nőttek fel. Sokan közülük teljesen géphez voltak kötve, csak néhány órát tölthettek "vaspólyájukon" kívül, mások megtanulták "harapni" a levegőt, és ezáltal több időt tölthettek "kint". Egyesek érettségiztek, volt, aki egyetemet végzett, mások inkább festettek a szájukkal, rádiót hallgattak, tévét néztek, beszélgettek, vágyódtak, álmodoztak, sírtak és nevettek. Éltek! Volt, aki házasságot kötött, volt, aki  meghalt.


László Anna az ő életükbe enged betekintést könyvével, amely magához bilincsel, nehezen tudjuk letenni, nehezen szabadulunk a történetüktől. Sokszor szinte fáj a valóság. Hogy ami nekünk annyira természetes, napi rutin, sokaknak egy soha el nem érhető vágyálom marad, egész életükre. Menni, futni, színházba járni, dohányozni, berúgni..

Kicsit utánaolvastam, mi lehet ma velük, ezt találtam "Ma már csak egyetlen légzésbénult férfi maradt a hagyományos „vastüdőben”, a többiek családi körben lehetnek, a rokonok többnyire próbálnak enyhíteni a gondjaikon."
Dr. Kiss Ákosné nyugalmazott főorvos asszony az akkor átélt napokat idézi fel:
"Orvosként és emberként egyaránt nagyon nehéz napokat éltem át a kollégáimmal, amikor láttam, hogy fiatalok, vagy gyermekkorúak kapták meg a súlyos kórt. Az egész világon, a tengerentúlon, Európa je-lentős részén nagy járványok dühöngtek. Az emberek naponta attól rettegtek, hogy júniustól szeptemberig, a járványos időszakban (amíg a vírus aktív volt) ne érje a gyermekeiket fertőzés. Nemcsak a betegség, hanem a megbete-gedettek kezelése is nagy gondot okozott a családoknak. A járvány 1957-ben és 1959-ben szedte a legtöbb áldozatát. Ez ellen csak azzal lehetett védekezni, hogy a kicsinyek nem mentek közösségekbe, mivel az akkori hivatalos álláspont szerint a vírus elsősorban a nagyobb populációkat támadta meg. Óriási erőfeszítések történtek arra vonatkozóan, hogy nyáron a gyermekek megfelelő körülmények között nyaraljanak. A védőoltást az ötvenes évek végén fedezték fel és a Sabin-féle, szájon át adagolható cseppeket kezdték alkalmazni. Hazánkban az 1959–60-ban bevezetett, kötelező védőoltás megfékezte a járványt. Mind-addig, míg az általános védőoltást kötelezően nem tudtuk adni, szaporodott a légzésbénult betegek száma. Számukra a „vastüdő” volt az első mesterséges lélegeztető gép, amelynek első példányai 1948-ban érkeztek Magyarországra. Ez minőségileg is javított a betegek állapotán a korábbi hagyományosan alkalmazott kézi lélegeztetéshez képest. Ebben az intézetben tapasztaltam meg, hogy mit jelent az, amikor a bajban mindannyian embertársaink mellé állunk."

Sokan annyira ügyesen festettek a szájukkal, hogy festményükből kiállítást is rendeztek. Például Mozgainé Palotár Mária alkotásai valóban gyönyörűek. Cikk és képek róla: itt.

Ajánlom a könyvet mindeninek, akit érdekel ez a különös-kegyetlen világ, és lakói. Néha jó elgondolkodni azon, hogy örülnünk kell annak, amink van, és mindig az élet jó oldalát nézni, bármennyire is nehéz olykor.

  • László Anna: Vaspólya
  • Oldalszám: 283
  • Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó

2012. május 16., szerda

A száz titkos érzék

6:00 0 Hozzászólás
Száz titkos érzék, jin szemek, rejtélyekkel, misztikummal teli múlt, sorsszerű fordulatok napjaink Amerikájában és egy apró kínai faluban - a múlt és a jelen egybeforrt.

Amy Tan: A száz titkos érzék


Ez nem egy ponyva, az biztos. Megint sikerült egy kis nyalánkságra bukkannom Amy Tan regényének személyében.
A történetről röviden: Olivia félig kínai, félig amerikai. Kínai édesapja halála után a család teljesíti utolsó kívánságát: magukhoz veszik az apuka előző házasságából származó, eddig egy kis kínai faluban nevelkedett, immár 18 éves féltestvért, Kuan Li-t. Ezt követően anyu Olivia nevelését nagyrészt Kuanra bízza, aki elárasztja Oliviát történeteivel. 

"A nővérem, Kuan azt hiszi, jin szeme van."
... így kezdődik A száz titkos érzék. Jin szeme van, tehát látja a kísérteteket, különleges kapcsolatot ápol a túlvilági személyekkel, ráadásul előző életét is hűen elmeséli kishúgának, Libbi-ának (Oliviának). Olivia azonban haragszik nővérére szinte egész életében, leplezetlen érzéseit tárja szemünk elő, miközben megelevenedik kapcsolata Simonnal, férjével, akivel éppen válófélben vannak. 
Kujlin, pagodák
Felváltva látjuk kapcsolatát Kuannal, elmeséli Simonnal közös történetüket, melyet szintén rengeteg fájdalom és titok övez. Közben újra és újra belecsöppenünk Kuan mesés világába, melyről nehéz eldönteni, hogy képzeletbeli vagy valóságos, egy azonban biztos: az 1800-as évek második felének letűnt világába vezet vissza bennünket, a mandzsu háborúk idejébe, és egy különleges barátság részleteibe is betekintést kapunk, ami egy fiatal, félszemű kínai lány, Nunumu és egy külföldi kisasszony, Miss Banner  között szövődik. 

Apró falu Kujlin közelében
"Megtanítottam rá, milyen hangokat érdemes meghallgatni ezen a világon: a szélzúgást, a mennydörgést, a porban vágtázó lovak dobogását, a vízbe pottyanó kövek csobbanását. Megtanítottam milyen hangoktól kell félni: az éjszakában kopogó gyors léptek zajától, a halk reccsenéssel elhasadó puha kelme neszétől, a kutyaugatástól, a ciripelő tücskök elnémulásától.
...
Megtanítottam rá, milyen ízűek lehetnek az emlékeink: édesek, savanyúak, keserűek, csípősek és sósak." 
A könyv második fele sokkal jobban tetszett, hiszen ebben Olivia, Kuan és Simon együtt utazik Kínába és felkeresik Kujlin városát, majd Csangmiant, Kuan szülőfaluját, a helyet, ahol megállt az idő, és amit különleges, misztikummal, borzongással övezett barlangok vesznek körül. Itt folytatódik Olivia és Simon sorszerű kapcsolata, illetve Kuan meséi, melyek okoznak néhány meglepetést...

"– Szóval mi az a titkos érzék?
– Hogy magyarázok meg? Emlékezés, látás, hallás, érzés egyszerre, és ha mind összejön, te tudsz a szíved mélyén, hogy valami igaz. Egyik érzék például, hogy is mondjak, kis bizsergés, mintha sok-sok hangya szaladgál rajtad. Bizsereg csontod, az jelenti, lesz finom eső, lelked fog felfrissülni. Bizsereg bőröd karodon, valami megijeszt, szorítja össze szíved, leszel tőle csupa libabőr. Bizsereg bőröd fönt, fejed búbján, hohó, rögtön tudsz, hogy valami igaz, és érzed szívedbe is, mégse akarsz elhinni. Ezenkívül bizsereg még szőr benne orrodba is. Meg bőröd hónod alatt. És van egy bizsergős pont tarkódon, bent fejedbe – ez az jelenti, nem vigyázol, ér téged nagy csapás, bizony. Ha használsz titkos érzék, néha elkapsz üzenet, ami, mint villám, gyorsan jön-megy két ember között, és nem számít, élők vagy halottak, titkos érzék ugyanúgy működik."

Rendkívül finom, különleges könyv ez, teljesen elvarázsolt. Egy csipetnyi misztikum, ezoterikum, több maréknyi spiritualizmussal fűszerezett kínai kultúra, összegubancolódott érzelmi szálak - ám nem fekszi meg a gyomrunkat. Nem tudtam igazán megérteni Oliviát - bár el se tudom képzelni, milyen lehet egy ilyen "speciális" nővért kapni a gyermekkor kellős közepén, de én annyira megszerettem Kuant, hogy sokszor haragudtam Oliviára, amiért ő kevésbé. A kedvenceim Kuan történetei voltak, akár előző életéről mesélt, akár régi kínai meséket hallhattunk tőle. 
Szerintem ez egy nagyon összetett regény, nem is könnyű olvasmány, néhol szomorú, máshol megmosolyogtató és vicces, a végére pedig összeáll egy nagy kerek egésszé. Az ilyen könyveket imádom és kutatom.

Amy Tan kínai emigránsok gyermekeként amerikai állampolgárként, Oaklandban, Kaliforniában született. Első megjelent könyve, A Mennyei Örömök Klubja kínai emigráns asszonyokról szól, és megjelenését követően röviddel bestseller lett. Mondanom sem kell, rögtön várólistára is tettem.
Hazánkban megjelent kötete még a Tűzisten asszonya is.


Amy Tan
10**/10

Képek forrása: google.com

2012. május 14., hétfő

Waris Dirie-Cathleen Miller: A sivatag virága

8:30 0 Hozzászólás
"A nomád élet rendkívül küzdelmes, de ugyanakkor sok szépség is van benne, hiszen az élet annyira kötődik a természethez, hogy egyszerűen elválaszthatatlan attól. Anyám egy természeti csodáról nevezett el, a Waris név jelentése: sivatagi virág.  A sivatagi virág olyan kietlen vidéken nyílik, ahol szinte semmi más élőlény nem marad meg."

Adott egy nemzetközileg ismert és elismert topmodell, Waris Dirie, aki könyvet ír kalandos életéről, benne egy még ma is élő, európai szemmel nézve hátborzongató afrikai szokásról: a női körülmetélésről. Nekem ezt el kell olvasnom! A kezembe vettem a könyvet, és nem tudtam letenni. 
Szomáliában járunk, Waris családja a nomád pásztorok életét éli. Legeltetik, nevelgetik az állataikat, és amikor már nincs mit enniük az állatoknak, továbbállnak. Jól vannak így, élik az életüket, boldogok, ők ebbe születtek bele, ez a természetes. Azonban a gondtalan négyéves kislányt szörnyű megrázkódtatás éri: apja barátja megerőszakolja. 4 évesen! A kislány elmeséli anyjának a történetet, aki ennyit felel: "Ugyan, ugyan, csak mese volt, kicsim. Ez a történet nem valóság." Látszólag elfelejti a történetet, de legbelül örökre nyomot hagy benne.
A törzsi szokás szerint csak azok a lányok mehetnek férjhez, akik körül vannak metélve, ezért a lányok mindig nagyon izgatottan várják az eseményt. Ez nekik természetes, és amíg még előtte állnak, nem tudják, milyen borzasztó dolog vár rájuk. Elérkezik a műveletet végző cigányasszony Warisék családjához is,  és a kislány meglesi, ahogy a nővérén elvégzik a beavatkozást. Onnantól kezdve, bár nem tudja, pontosan mit csináltak a nővérével, retteg a dologtól, és meg akarja úszni. Csak annyit látott, hogy a nővére vérben úszik, és ordít a fájdalomtól. Fél a körülmetéléstől, de ő is átesik a procedúrán. A férjhez adás is fenyegeti, nála sokkal idősebb férfihez akarják adni, és úgy dönt, megszökik. Hosszadalmas, nehéz út vár rá, de mindig akad valaki, aki segít neki- bár egyáltalán nincs könnyű dolga. Takarít, gyerekekre vigyáz, mindenféle munkát elvállal, nem válogat. Eleinte angolul sem beszél, ez is nagyban nehezíti a helyzetet, de nagyon eltökélt, szorgalmas, és ez hozzásegíti a sikerhez. Szomália fővárosából Londonba kerül, keményen dolgozik, közben felfedezi egy modellügynökség, és hamarosan világhírű modell lesz belőle. Ez így elég meseszerűen hangzik, de valójában egy komoly, harcokkal és hányattatásokkal teli élet története, amelynek során Waris Dirie nomád pásztorlánykából az ENSZ jószolgálati nagykövete lesz, aki az afrikai nők jogaiért harcol. Fordulatos, izgalmas a történet; az a fajta könyv, amit még, még olvasnék, mert a történet és az írás stílusa egyaránt élvezhető, érdekfeszítő. Aki (hozzám hasonlóan) szeret valós történeteket regényköntösbe bújtatva olvasni, ki ne hagyja!

2012. május 13., vasárnap

David Servan-Schreiber - Búcsúzni többször is lehet

11:24 0 Hozzászólás
Végre eljött az én időm, és az első bejegyzésemé...
Senki nem mondhatja rám, hogy csak egyféle témakörből válogatom az olvasmányaimat. Nem csak vámpíros köteteket olvasok és nem csak szerelmes regényeket. Gyakran olvasok útleírásokat, életrajzokat, különböző témájú szakkönyveket is a teljesség igénye nélkül.
Egy komoly könyvet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Tudom, mostanában sokszor írtam a blogomon, hogy az épp olvasott kötet a kedvenc könyvem lett, de erről nem tehetek. Nem az én hibám, ha annyi jó könyvvel hoz össze a jó szerencsém.
Bátran kijelenthetem, hogy ez a könyv is felkerült ama bizonyos kedvenc könyvek listájára. (már csak írásba kéne foglalnom a listát, amire sosincs elég időm...)
A Park kiadónál jelent meg ez a kötet, és ahogy hozzájutottam, pici idő múlva még aznap ki is olvastam. Egyszerűen nem bírtam letenni, annyira meghatott, megrázott az abban leírt történet, amely egy igaz történet. 

Nem tudom ismeritek-e a szerzőt, David Servan-Schreibert? Aki a rákkal mint témával behatóbban foglalkozott, vagy ne adja az ég, benne is van a küzdelemben, az előfordulhat, hogy találkozott már a nevével, ugyanis más rákkal kapcsolatos könyve is van. Én - bár sokat olvastam a témában - még nem találkoztam Vele, de épp itt volt az ideje, és szeretném nagyon A rák ellen című könyvét is magaménak tudni.
A szerző ezt a Búcsúzni többször is lehet c. kötetét annyi szeretettel, lelkesedéssel, bizodalommal írta...saját magáról. Őszintén hitt abban, hogy legyőzheti a rákot, hiszen mindent megtett ezért. Bár megjegyezte a kötetben, hogy volt időszak, a betegsége kiújulása előtt, mikor ő maga sem volt a 100%-os követője a saját maga kifejlesztett harcnak...
Tényleg érdemes volt olvasni, ahogy a doktor a saját elmúlásáról ír. Többször meg is könnyeztem, talán mert én magam is érintett voltam édesanyám révén a daganatos megbetegedések saját szemmel történő megfigyelésében. Ez a könyv újra felhozta bennem az emlékeket, de nem rossz értelemben. Sosem feledem az édesanyámat, a szenvedéseit, és a könyvet olvasva ráébred az ember, hogy sajnos majdnem mindenki végigcsinálja ezt, akit csak megtámadott a kórság. Sok dolog a könyvből megerősített abban, hogy annak idején anyával jól csináltam azt, amit csináltam,úgy viselkedtem, ahogy kellett, és a nyáron öt év távlatából elmondhatom azt, hogy az akkori beszélgetéseink témái is valószínűleg jót tettek a lelkének, hogy búcsúzni tudjon.
Való igaz, hogy Búcsúzni többször is lehet, és bizton állíthatom, hogy kell is. Ez a kötet mindenkinek érdekes lehet, de azt gondolom, hogy mindazoknak el kellene olvasni, akiknek rákbeteg a családtagjuk, barátjuk, mert sokat tud segíteni.
A szerző azt írja:
"Az INSERM (Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatási Intézet) egyik bizottsága felismerte: a környezeti tényezők nagymértékben felelősek a rák járványszerű terjedéséért. Ezek a tényezők a légkör szennyezettségétől és a sugárzástól kezdve a kémiai molekulák végtelen skáláján át mindenütt megtalálhatók körülöttünk. A problémát a gyökerénél fogva kellene kiírtani: véget kell vetni a környezetszennyezésnek, és meg kell reformálni az agrár-élelmiszeripart. Ehelyett kutatási erőfeszítéseink 97 százalékát a gyógyítási és elemzési módszerek kifejlesztésére fordítjuk...Én, sokakkal együtt, azt vallom, hogy egészségünk szervesen összefügg környezetünk egészségével. Gyógysítsuk meg bolygónkat, hogy meggyógyíthassuk magunkat!"


Forrás: www.tablespooning.com
David Servan-Schreibernek kiújult a daganata, és 13 hónapja volt még a búcsúra. Megtette, és megírta ezt a könyvet. Az elkészülte után 8 héttel távozott közülünk, ahogy annyian mások is. Orvos volt, pszichiáter, egy örök harcos, és a könyve alapján azt mondhatom, hogy nagyon jó ember. Még sokszor fogom lapozgatni a könyvét, amit hálásan köszönök a Park Könyvkiadónak.

2012. május 12., szombat

Eleanor Brown: Nyakunkon a boldogság

6:00 0 Hozzászólás

Eleanor Brown: Nyakunkon a boldogság


Bizonyára olvasóink között sokaknak van testvére 
Tudjátok milyen az, amikor szerettek valakit, de mégis gyűlölitek vagy haragszotok rá mégis.
Ismeritek a köteléket, ami össze köt benneteket mindezek ellenére.


Ez a könyv legfőképpen erről szól.
A családról , a bonyolult családi kapcsolatokról, az egyszerű emberek gondjairól, bajairól, megesett hibáikról, esendőségükről, útkeresésükről.


Három lánytestvérről szól ez a történet, akik egy fura családba születnek.
Édesapjuk csak Shakespeare műveivel válaszol, abban a világban él szinte.
Édesanyjuk szórakozott jelenség.
Náluk semmi sem normális. Néha nincs vacsora. Más iskolába is járnak, mint a megszokott.
A nevük is a nagy író műveiből való! 
 Rose (Rosalinda – Ahogy tetszik), Babb (Bianca – Makrancos Kata) és Cordy (Cordelia – Lear Király).


Végül betelik a pohár és  fellázadnak, a maguk módján. 

Eltávolodnak egymástól, majd egy váratlan dolog össze hozza őket ismét.
A három lány nem felhőtlen kapcsolata előtérbe kerül megint.
Jönnek a hatalmi harcok, mint gyermekként.
Miközben mindegyiküknek meg kell vívnia a saját harcát is.
Mindhármuknak súlyos  döntéseket kell hozniuk .


A könyv nagyon jó családábrázolás.
Tetszettek az idézeteke.
Sok érdekes dolgot felvet.
Például a nevünk mennyire határozza meg a sorsunk?
Vagy mennyire merjünk mások kárára is ön megvalósítani?-Rose
Kapunk-e megbocsátást, ha túllőttünk a célon?-Babb
Mikor horgonyozzunk le és mikor meneküljünk?-Cordelia 

Kedvenc szereplőm Cordy és Rose voltak.
Annyira ott éreztem magam velük a veszekedéseik közepén, mint a negyedik családtag.
Babb volt a legellenszenvesebb számomra, őt nem tudtam megkedvelni.


Nekem nagyon tetszett a könyv, érdemes elolvasnia mindenkinek.

A borítója olyan gyerekesnek tűnik, a könyv mondanivalója után.

történet::10/8
helyszín:10/8
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/9
érzelmek:10/9
 a könyv hangulata:10/7
 a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/7
 a borító :10/6

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak!


Athenaeum kiadó:http://kiadok.lira.hu/kiado/athenaeum/
saját, recenziós
408 oldal
Fordította:Nagy Gergely

Follow Us @soratemplates