Májusban egy olyan műfaj két kötetét szeretném bemutatni, amelyet szerintem méltatlanul hanyagolnak a könyvkiadók és az olvasni szeretők is. Ez a műfaj a kalandokkal teli útleírás. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy az ember az egyszerűbb megoldást választja és a számtalan természetfilmet , utifilmet és kalandfilmet sugárzó tv csatornák között válogatva kiválaszt egyet és kielégíti az ismeretlen tájak iránti érdeklődését ezen a módon. Valószínűleg ezért nem igyekeznek a kiadók sem a klasszikus útleírások újbóli megjelentetésével, pedig sok élményt lehet ezekből a könyvekből is meríteni.
Mindig csodálkoztam azon, hogy Magyarország ahhoz képest, hogy kicsi ország, mennyi felfedezőt és utazót adott a világnak, akik aztán élnényeiket megismertették könyv formájában is az érdeklődőkkel.
Ilyen ember volt Molnár Gábor is, aki 1908 ban született Budapesten.
Eredetileg nagyon távol állt attól, hogy híres utazó és író legyen, hiszen egy nagyon szegény családba született, semmi reménye nem volt, hogy elutazzon olyan távoli országba, mint Brazília. De már gyerekkorában nagyon érdeklődött a természet iránt, az állatkertben rendszeres látogatója volt az egzotikus állatoknak. Budapesten élt a családjával, de sok időt töltött Ajka mellett , a dimbes-bombos Bakony környéki vidéken. Ajkán most is nagy tisztelettel őrzik az emlékét.
Mivel családja szűkös anyagi helyzetben volt , korán el kezdett dolgozni, de azért egy mezőgazdasági iskolát elvégzett és ezen a munkaterületen dolgozott, amikor egy újságcikk nyomán jelentkezett egy Braziliába induló expedíció harmadik tagjának, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum szervezett. A cél a dél-amerikai állatvilág megismerése, bogarak és más egyéb állatok begyűjtése, preparálása és hazaküldése a múzeumnak. Mivel kitűnően értett a preparáláshoz és jó lövész is volt, ezenkívűl pedig kellő megszállottsággal is rendelkezett, tagja lett az expedícíónak. 1930-ban indultak Brazíliába és megpróbáltatások, kalandok és élmények közepedte két évet töltött ott.
Mivel a kiutazás után itthonról semmilyen anyagi támogatásba nem részesült kénytelen volt megélhetést biztosítani magának ám munka közben egy robbantás folyamán mindkét szemére megvakult. Hazaérkazése után családja segítségével eleinte csak különböző lapokban közölt a kalandjairól írásokat, majd 1940-ben megjelent első regényes útleírás kötete a Kaladok a braziliai őserdőben.
"Ódákat és himnuszokat zeng nekem önmagáról a természet csendje... Nem a fülemmel, a szívemmel hallom..."
/Idézet Molnár Gábortól/
Ebben a kötetben egészen a kezdetektől megismerhetjük,hogyan jelentkezett az expedícíóba az író , hogyan telt az utazás, az első napok , aztán hónapok eseményei.
Én azzal az ajánlással vettem kézbe ezt a könyvet, hogy biztosan szeretni fogom. Valóban így is történt , már az első oldalaknál beleszerettem, mert olyan jól ír ,olyan hitelesen és magávalragadóan, hogy most amikor elhatároztam, hogy írok erről a könyvről ,mivel korábban olvastam és most újra belelapoztam, alig tudtam letenni megint.
Az első fejezet az indulásról szól.Megtudjuk hogyan élt addig az író, milyen vágyai voltak, amik alig látszottak megvalósíthatónak. Kiderül, hogy a múzeum csak az utiköltséget fedezi és megszervezi a kiutazást, ad némi ellátmányt is, de többet csak akkor fizet, ha bogár és állat preparátumok érkeznek ,vagyis utólag. A kevés szponzor aki ajánlkozott visszatáncol, tehát anyagilag eléggé elkeserítő helyzetbe kel útra a három bátor ember.
A következőfejezetben a Brazilába érkezésről olvashatunk, az utazók olyan lelkesek, hogy rögtön az első kikötőben Recife-ben kimennek a város szélére , ahol egyből burjánzik az őserdő és már gyűjtik is az ismeretlen rovarokat. Pár nap múlva , mielött továbbindulnának az Amazonas felé, az egyik expedíció-tag megbetegedett maláriában és csak az író utazhat tovább Manausba ,szintén hajóval. Innentől kezdve teljesen magára marad, mert a másik két társ később se tud csatlakozni hozzá, haza kell jönniök mindkettőjüknek betegség miatt.
Az igazi kalandok ezután kezdődtek, egy 22 éves fiatalember, szerény porugál tudással egy ismeretlen országban, pénz nélkül és mégis kitartóan gyűjti a bogarakat és küldi haza, amikért mindenféle kifogások miatt egy fillért se kap. Kénytelen állatbőrök beszerzéséből és eladásából fenntartani magát , közben ide-oda hajókázik az Amazonason, kicsit kirándul a Rió Negro-n és mellékfolyóin, néha ő is maláriás lesz,
Megismerkedhetünk a kisebb nagyobb állatokkal is pl az a krokodil forma , ami az Amazonas vidékén honos, az nem krokodil ám, hanem fekete kajmán, de harapni tud ő is.
Később komoly állást sikrül szerezni, faziendafönöki munkát kap az egyik Ford ültetvényen, mert abban az időben az autógyártó Ford cég az őserdő kiirtásával kaucsuk(gumifa) ültetvényeket üzemeltetett, amitől egyébként az egész Amazonas vidék felvirágzott gazdaságilag.
Közben is kalandok kalandok hátán főleg vadászat közben, csavargások kisebb-nagyobb folyókon, amiknek a mennyisége számunkra elképzelhetetlen.
Azt szerettem legjobban ebben a könyvben, hogy mindent el lehetett hinni, annak ellenére hogy sokszor egyedül indult vadászni és gyűjteni, semmi olyan nem történt ami lehetetlen ,még úgy sem , hogy nem ismerem azt a világot.Természetesen így, hogy olvastam Molnár Gábor könyvét tulajdonképpen ismerem is.
Amíóta olvastam ezt a könyvet más szemmel nézem az Amazonas tájékáról szóló filmeket is , mert már jártam ott, mindent tudok, az idegenvezetőm Molnár Gábor volt.
Az írónak ezen kívül még több könyve is megjelent,de csak azt az egyet adták ki reprint kiadásban 2008-ban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése