Könyvfalók

Mi történik, ha elhagy az ihlet, mit tegyél ha kifogytál a szóból és szuszból is? Szólj a barátaidnak!

Ez a regény megtanít arra, hogy igen is vannak hozzád közel álló emberek, akikre számíthatsz bármiben; akkor is ha vásárra kell vinniük a bőrüket érted. 

Emlékszem ez a könyv adta meg nekem az utolsó lökést az írás felé. Megtetszett az írói lét és az alkotás csodája. Ezután kezdtem neki a regényemnek. Így nagyon fontos könyv ez a számomra.

Megmutatja, hogy mindenkinek más az élet útja és nem kell ugyan olyannak lennünk és ugyan úgy mérni a sikereinket.
A lényeg, hogy sikeresek csak akkor vagyunk ha a karrierünkön túl ott áll a minket támogató kör. 

Arassunk bombasikert Wendy Waxxal!


"Mi ​nagyobb tragédia egy nő életében: ha egy fiatalabbért elhagyja a férje, vagy ha lejtőre kerül az ígéretesen indult írói karrierje?
Kendal Aims hirtelen maga sem tudja eldönteni, olyan váratlanul érte mindkettő. És ha még nem volna elég a csalfa férj, az eladási számai esése, az undok új szerkesztő és a kilátásba helyezett szerződésbontás, rátör az írói válság is. Pedig szorítja a határidő, hogy leadja a búcsúkönyvet a kiadójának. Ám hiába húzódik vissza hegyi házikója magányába, csak az üres lappal és a még üresebb jövőjével néz farkasszemet.
Ám azért vannak a barátnők, hogy a bajban segítsenek. És ők négyen mindig számíthatnak egymásra, amióta tíz éve reménybeli szerzőként összebarátkoztak egy írókonferencián. Együtt írják meg a regényt, saját életüket használva alapanyagként, abban bízva, hogy senki sem ismer majd rá szavaik mögött a valóságra.
Mert mindannyian titkot őriznek. A munkamániás Mallory St. James a könyveiből finanszírozza fényűző életét. De vajon kicsoda ő valójában? Tanya Mason két munkahely, két gyerek és egy nehéz természetű anya között egyensúlyoz. De vajon miért nem hisz a szerelemben? Faye Truett egy híres televíziós lelkipásztor felesége és vallásos bestseller író. De vajon mit nem árul el még a családjának sem?
A barátnőket lepi meg a legjobban, amikor a könyv bombasiker lesz. És óriási botrány. Ráadásul rájönnek, hogy valójában milyen keveset is tudnak egymásról." - Moly.hu

Az Athenaeum kiadó megajándékozott engem, ezzel a fantasztikus könyvvel. A kezembe veszem... megcsodálom... megszagolom... és elmosolyodom. Egy új könyv, ami az enyém. Érdekesnek tartottam a borítóját, kíváncsi voltam, hogy mit is jelent az, amit legelőször megláttam. Utána elolvastam a fülszöveget... innentől kezdve erősen érdeklődtem, ugyan mit rejthet ez a borító? Mikor a végére értem, magamban gratuláltam Szurovecz Kittinek, az írónőnek. Eszméletlen amit összehozott. Ámulatba ejtő, elgondolkodtató.


Na, de akkor mesélek egy kicsit arról ami Pannával és Miával történt akkor, amikor olvastam.

Panna, egy 16 éves lázadó kamasz, aki Budapesten a Rózsadombon lakik. Éppen szét mennek a szülei, így vigasztalást keres a szerelménél Dávidnál. Csakhogy, mikor várják a vacsorát, a pizzafutár helyett két ember dúlja fel meghitt estéjüket. Dávid valami rossz dologba ütötte az orrát. Tartozik az alvilág egy jelentős alakjának. Nincs pénze, és amíg nem szerzi meg az összeset, kamatostul együtt, elviszik Pannát zálogba. (Itt persze kiderül, hogy hamisan ítéli meg Panna Dávidot. Sokkal rosszabb a helyzet.) Onnantól kezdve már nem kislány, megváltozik az élete. Ahova vitték, ott bezárva tartják a lányokat. Ha kell drogoztatják őket, vagy megverik, de minden este ki kell állniuk az utcára és árulni a testüket, ha akarják, ha nem. Itt ismerkedett meg Miával, aki szintén 16 éves. Cserkeszről jött a stricijével saját akaratából, mert szó szerint nem volt mit ennie a családjának. Felelősnek érezte magát, csak ő  menthette meg a testvéreit a haláltól, az éhinségtől. Már egy éve dolgozott Pesten amikor behurcolták Pannát az ő szobájába. Ez a két lány annyira el van veszve, hogy egymásnál keresik a vígaszt. Legjobb barátnők lesznek. Nem akarják visszaadni Pannát. Az emberrablók vezetője, Oszkár, úgy gondolja majd eladja külföldre. Így még több pénzt kap érte. Szép lány és még szűz. Szökést terveznek a lányok. A helyzet súlyossága ellenére jól és gyorsan sikerült. Itt kezdődik a közös életük, aminek az elején még borzalmasabb esetekkel kell szembenézniük.

"Ez a lány egy kisemmizett angyal. És ki veszi észre, hogy mennyire értékes? Hogy mennyi szeretet van a szívében? Megmentett engem. Most rajtam a sor, hogy megmentsem őt. Segíteni akarok neki, hogy egyszer majd boldog élete lehessen. "

Amit ebből lehetett következtetni, hogy keményen az erőszakról és a prostitúcióról szól ez a regény. Nagyon durván és tabuk nélkül le van írva, hogy mi is folyik ott ahova senki nem szeretne kerülni. Két nap alatt kiolvastam a könyvet. Eközben a szívem kalapált, majd' kiugrott a helyéről, lerágtam a 10 ujjamról az összes körmöt, lélegzetvisszafojtva és könnyes szemmel olvastam mit átél ez a két lány. Amilyen sérelmeket, megaláztatásokat kaptak... köszönöm nem kérek belőle.



Sok trágár szavakkal is találkoztam a könyvben. Lehet hogy valakit ez bánt, de ahhoz hogy Mia múltját, származását illetve a mostani foglalkozását tudja az író hitelesíteni, szerintem elengedhetetlen. Minden szereplővel annyira tudtam megismerkedni amennyire kell. Megfelelő arányokban voltak a főszereplők és mellékszereplők is feltüntetve.

"Jaj, Panka! Bár küldenél valami jelet, hogy reménykedhessek, amitől elhinném, hogy igenis túl lehet élni ezt az egészet, hogy lesz majd Alkonyat-maraton. De olyan távol kerültél, hogy úgy érzem, csak álmodtalak."

A horrormese legvégén Mia élete teljesen megváltozik. Olyan élete lehetett, amiről álmodni sem mert. Egy olyan lány volt, akinek semmi nem jutott csak a szenvedés. A könyv címe is teljesen tud azonosulni Mia helyzetével. Ő a kisemmizett angyal. Egy gyönyörűség, akit kihasználnak minden értelemben. Az élet, amiért annyira megkínozta, hatalmas ajándékot ad Miának. A boldog életet.


Köszönöm az Athenaeum kiadónak, hogy ilyen nyíltan álltak velem szemben. Köszönöm Szurovecz Kittinek, hogy megalkotta ezt a remekművet.
Hamarosan jövök egy újabb regénnyel. Sziasztok!

Kicsit megilyesztett a terjedelme, mikor a könyvtárból hazahoztam. Azt hittem, majd hetekig fogom olvasni. Sőt, a borítója se tetszett nekem. Olyan szürke, unalmas, feledhető, semmitmondó számomra. Mikor aztán kinyitottam... úgy képzeljétek el, mint egy hatalmas fényáradatot, kirobbant a történet. :) Ilyenkor tapasztalja meg az olvasó, hogy nem lehet borító alapján megítélni egy könyvet. Imádtam Anna Gavalda írónő stílusát. Szerintem nem könnyű munka, mikor 627 oldalt úgy akar megírni valaki, hogy az az olvasó számára egy emlék legyen, hogy máskor is a kezében akarja tudni. Neki sikerült egy fantasztikus könyvet létrehozni.

Ez a mese ami néha a lágy, néha a kemény oldalát mutatta meg, összességében egy francia romantikus, művészi alkotás volt. Ahhoz képest, hogy egy könnyed regénnyel volt dolgom, nagy hangsúllyal szerepelt benne a művészetet és a tudományt.

"Légy kedvesebb azokhoz, akik rendesek veled. Majd ha öregebb leszel, te is rájössz, hogy nincsenek olyan sokan." 

A főszerepben egy Camille nevű fiatal lány, aki nem találja a helyét a nagyvilágban. Családi problémák adódnak, és szó szerint az utcára kerül. Nem sok híja volt, hogy elveszti az eletét, de egy kedves, ismerős házaspár felajánl neki egy zegzugos, ütött-kopott lakást, aminek a falai épphogy állnak egy emeletes ház legtetején lévő pár négyzetméteren. Szóval, elég morbid körülmények között él, de legalább nem az utcán.
Ez a lány nagyon tehetséges rajzban, de egy kis ideig nem képes dolgozni. Később megjön a kedve, amikor is lázasan, betegen rátalál egy kedves ember, Philibert. Leviszi magához, csak pár emelettel lentebb , és onnantól kezdve megváltozik az élete, az életvitele.
Kettő férfi él egy hatalmas lakásban, Philibert és Frank. Nagyon különböző személyiségek, de ahogy Philibert megmentette Camillet, úgy Camille, mint egy angyal, hatalmas változást hozott a két fiú életébe. Teljesen összekovácsolódnak, Camille az anorexiás művész, Philibert a képeslapot áruló, visszafogott, ámde nagyon tanult férfi, és Frank... a szakács, aki imádja a motrokat és borzalmas a stílusa, lekezelően viselkedik másokkal. Mind a hármuk ad a másik életébe egy kis pluszt. Megkedvelik egymást, mint egy szép család, fura szokásokkal.

Konkrétan a történet Frank és Camille kapcsolatára terelődik át. Két nagyon eltérő személyiség egymásba szeret, de nem adják meg maguknak azt a lehetőséget, boldogságot, hogy egymásé legyenek.

"Micsoda hangerő, úristen, micsoda hangerő! Nyilván rátesznek még egy lapáttal, ez már hihetetlen... Frank valószínűleg megkérte a csajt, hogy túlouzzon egy kicsit. De mi a fene, talán sziréna van ennek a kurvának a torkában, vagy mi?"

Időközben hozzájuk költözik Frank nagymamája, aki anyja helyett anyja volt. Camille ápolgatja és amikor már megkapta Paulette a nagymama azt a boldogságot, amikor megtudta, hogy az ő Frankje boldog lesz, benőtt a fejelágya az ő kicsi unokájának, akkor elaludt a tolószékben ott, ahol leélte életét. És most, hogy  a fiatalok visszavitték régi, virágokkal díszített otthonába, annyira beteljesedett az élete, már többet nem kívánhatott, és végleg elaludt. Ez a szituáció eltaszította egymástól Camillet és Franket. De végezetül, mikor Frank elutazott volna, mert semmi nem köti már Párizsba, feladták makacsságukat és önfejűségüket, győzött a szerelem és beismerték, hogy ők egymásnak vannak teremtve.
A legvégén olvashattam róla, éppen mi zajlott a szerelmes éveik alatt, de csak egy kis betekintés volt egy családi, baráti lakomára. Nekem kevés volt, úgy olvastam volna még. Nem volt elég ez a 627 oldal.

"-Camille!Aludt? Vagy csak úgy tett? Mindenesetre nem válaszolt.-Nagyon szeretek veled lenni...Kis mosoly.Álmodott? Vagy aludt? Ki tudja..."

Számomra kedvenc lett ez a könyv. Az öt csillag helyett tizet adnék, ha lehetne. Fura volt az elején, hogy rentgeteg párbeszéd van benne, szinte csak abból áll, de gyorsan hozzászoktam és egyáltalán nem zavart. Olvasatja magát ez a könyv. Annyira jól kivan találva.
Lehet az írónő az egyik kedvencem lesz. Listámra is rakom a könyveit. Tehát 5 csillag, de 10-et adnék.

Ezt a könyvet egy facebookos csoport ajánlása miatt olvastam el. Januári kihívás volt a Könyvmoly Klub Függőknek csoportban.
Itt tudjátok megnézni:
https://m.facebook.com/groups/251800485691609?ref=bookmarks

Remélem tetszett az összeállítás és amit írtam a könyvröl. Olvassátok el bátran! Nektek is tetszeni fog! :)
Sziasztok!

Annyira előkelő ez a könyv, annyira kedves számomra. Olyan titokzatos, olyan letisztult.

Örülök, hogy Szabados Ágnes által megvettem és elolvashattam. Imádom ezt a könyvklubbot. NIOK... te csodálatos! :) Ha még nem vagytok tagok, akkor itt megtudjátok nézni miröl is van szó.
https://szabadosagnes.blog.hu/tags/nincsidomolvasnikihivas

A könyvre visszatérve. Első a fülszöveg, azután a vélemény, illetve pár mondat a történetről.


Fülszöveg:
1946 ​januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.


Borzasztó éveket határol körbe ez a levelezés. Az emberek nem tudnak boldogok lenni, mert a háború vagy a családját vette el, vagy az otthonát, vagy olyan szörnyűségeket kellett átélnie táborokban, amitől már nem tud önmaga lenni. Több ilyen személy is van a könyvben aki valamit vagy valakit elveszített.

A mi kedves főszereplőnk Juliet Ashton, aki 32 éves, az otthonát elvesztve rátalál Guernsey lakóira, vagyis ők találnak rá. Juliet próbálja íróként élni az életét, nem lett hatalmas sikere, de vannak, akik a szívükbe zárták, és nagyon megszerették ezt a kisasszonyt. A Krumplihéjpite irodalmi társaságról van szó, ami puszta véletlenségből alakult meg. Az éhség volt az oka. Ugyanis a németek szinte mindent elvettek az angoloktól, minden élelmet, hogy a katonák ne haljanak éhen. De ennek a csapatnak mégis sikerült egy malacot megmenteni a katonák elől. Így a boldogsággal és élettel telve, ennek a csapatnak valamit ki kellett találni, hogy a németek nehogy rájöjjenek mit is műveltek. Ez a kezdete ennek a történetnek, amiből tényleg egy könyvklub alakult ki, amit nagyon élveztek a kis sziget lakói.
Juliet meghívást kapott a klub tagjaitól, hogy menjen el hozzájuk. Ugyanis ez a kedves írónő róluk akart írni, hogy mit éltek át a háború alatt. Amit Juliet készített könyvet, annak teljesen más lett a témája és már Londonba sem akart visszamenni, mert annyira jól érezte magát ott, hogy szinte a saját otthonának tartotta. Már megkedvelte az embereket és volt akivel szorosabb kapcsolatot is kialakított.


Ahogy végeztem ezzel a szeretetteljes történettel, bántam hogy vége lett. Nagyon a szívemhez nőtt ennek a könyvklubnak az élete. Annyira kedves és meghatározó volt nekem. Juliet egy magával ragadó, teljes mértékben szívet melengető személyiség. Bár én is ott lehettem volna velük. Mindenki annyira kedves volt a másikhoz, pont ezért, a történet szinte mesébe illő.

Valamiért az előttem forgó jeleneteknek viszont  olyan szürkés világa volt. Jó... ez talán ellent mond az ezelőtti bekezdéssel. Ez talán a borító miatt lehetséges. Ebben a háború utáni időszakban, ahol nem volt más korábban csak bombázás, erőszak, nem is tudtam volna a színes világot elképzelni. Bár ott volt a tengerpart is, számomra mégis kicsit színtelen volt. Ez nem rontott semmit a történeten, csak egy megfigyelés, hogy én milyennek láttam. Szürke, de mégis érzelmekkel teli világ.


Idézetek:

"Ezért imádok olvasni. Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet, amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz, és onnan valami apróság révén egy harmadikhoz. Mint egy mértani haladvány, amely sehol nem ér véget, és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele."

"Olyan türelmetlen voltam, hogy egykettőre végigolvastam. De hamarosan újra neki kezdek, csak most lassabban, hogy mindent magamba szívjak."

Nagyon tetszett nekem ez a könyv, de mégis nagyon nehezen tudtam összeszedni a gondolataimat, hogy miről is tudnék írni. Annyira magába szippantott, és ehhez képest nem vagyok megelégedve a végeredménnyel. De nem tudok többet kihozni magamból. Ezért kíváncsian várom, ti mit gondoltok róla? Jó vagy csak elmegy? :)
Olvastátok már?

Már az eléjén annyit tudnék mondani, hogy számomra ketté szakadt a könyv. Az első fele nekem nem jött be, a könyv második része annál inkább.

Az első részről túlsok mindent nem tudok írni. Nekem olyan eseménytelen volt. Az volt benne a legnagyobb problémám, hogy állandóan arról kellett olvasnom, mi volt a múltban, abból mi következett. Kevés volt a párbeszéd és sok volt a „duma”, a mese. Néhol,  ezt lehetett élvezni, de többségében engem álmosított, altatott. Közben nagyon sok szereplőt ismerhettünk meg. Mindig jött az egyik a másik után, lassan már követni sem lehetett. De, hogy pozitívan is hozzá szóljak az első részhez.... azért ez később könnyen berögződött. Szinte minden fejezetben lehetett olvasni minden karakterről, de egy idő után vagy nem kedveltem az egyiket, vagy pedig a szívemhez nőtt a másik.

A második felétől elkezdhettem izgalmas sztorikat olvasni. Mindnek volt valami következménye. Erre, vagy hamarabb rájöhettünk, vagy csak később a könyv vége felé kaptunk választ, amitől tátva maradt a szám. Volt akit sajnáltam és teljes szívemből segítettem volna neki. Viszont akadt olyan is akin bosszút álltam volna, mert olyanokat cselekedted ami durva volt.

Gondoltam, hogy nem fogom elolvasni a második részt az „Egymás ellen” című könyvet. A történet végére meggondoltam magam. Igenis el akarom olvasni. Nem hagyhatom félbe. Ha már van neki egy folytatása ennek a szívbe markoló eseménynek akkor nem lehet kihagyni. Muszály a végére járni, nem szeretném a szereplőket így itt hagyni, a két könyv között. Még dolguk van, amire én kíváncsi vagyok. :)

Konkrétan egy hokivárosban vagyunk, ahol nagy szerepe van a sportnak, méghozzá a hokinak. Istenítik, imádják. Nem nagy városról, közösségről van szó, így mindenkit beszippantott, rabul ejtett. Még azt is, aki nem ásta bele magát olyan mélyen, mint mondjuk egy hokijátékos anyja vagy apja. Valamilyen szinten mindenkiben ott van a hoki.  Ebből adódóan a tinédzser fiatalok akik szívüket, lelküket beleadják a sportba és hibátlanul szerepelnek a jégen, a közönség előtt, a való életben már feltudnak mutatni kisebb-nagyobb hibát. Olyan egoval rendelkeznek ezek a fiatalok, hogy már nem veszik észre a saját problémáikat, amire talán még mások is felhívják a figyelmüket.

Van aki a saját életével dacol, van aki másokéval, van aki segítene a szerettein, van aki nem meri bevallani saját érzelmeit, van aki hegyet-völgyet megmozgatna a gyerekeiért.

Ennek a könyvnek van mélypontja. Annyira beleássa magát az ember szívébe... és azt jól megszorongatja. Aki talán érzelgősebbnek vallja magát az biztosan elpityeredik. Velem is ez történt meg, két résznél is. Nem tudtam parancsolni a könnyeimnek. :)
Megmondom őszintén, elképedve olvastam a könyv második felét, mert tudom így felnőtt fejjel, hogy a való életben is létezik ilyen, sőt... rosszabb is.

Voltak általam kedvelt szereplők: Amat, Benji, Bobo, Mira
Akik nem voltak szimpatikusak: Kevin, William és utóbbinak az anyja Maggan

 Egy tehetséges írónak olvastam el a könyvét ami már nem az első és nem a második. Több könyve is volt toplistán és több országban is kiadták. Én úgy gondolom aki szereti az érzelmekben gazdag könyveket egy kis sporttal megfűszerezve, az ne hagyja ki. Szerintem nem fog csalódni.

Nálam ez a könyv 4 csillagot ér. Amit írtam, hogy a könyv felénél kezdett belehúzni a sztori. Csak ez húzta le a csillagokat.

Köszönet a könyvért: Fredrick Backman