Könyvfalók

1. Nem most kezdted az írói pályafutásodat. Sok jó könyvet írtál már. Mesélnél nekünk arról, hogyan csöppentél bele, a szakmáknak ezen részébe?

Én eleinte újságíró voltam és TV-riporter. Aztán sok-sok emberi sorssal találkoztam a munkám során, rengeteg szép történet felhalmozódott bennem, amit valamiért nem lehetett újságba megírni. Vagy, mert érdekeket sértett, vagy egyszerűen a terjedelem nem volt elég hozzá, de a lényeg az, hogy ezeket a történeteket tovább szőttem a képzeletemben, és késztetést éreztem, hogy ezeket regény formában megírjam. Így indult ez az egész, 25 éves voltam ekkor.

2. A kisemmizett angyal nálam nagyot robbant. Fantasztikus amit összehoztál. Volt valami oka, hogy ilyen témát választottál? Elvégre nem egy könnyed műfajról beszélünk.

Én a VIII. kerület szívében élek, és ahogy járok-kelek, szoktam látni az utcán álldogálni ezeket a mondhatni "gyerek" lányokat, akik az ősi mesterséget űzik, és elkezdett foglalkoztatni, hogy vajon mit keresnek ezek a fiatalok ilyen helyzetben, hogyan engedheti a társadalom, hogy ez így legyen, mert nem létezik, hogy egy gyereklány önszántából így dönt a sorsáról. Szerintem ők mind áldozatok. Elkezdtem a témában kutatni, beszélgettem érintettekkel, olyan civil szervezetek képviselőivel, alapítványokkal, akik a kiskorú prostitúcióban érintett gyerekeknek a megsegítésével foglalkoznak. Ezen a környéken a körzetiorvostól kezdve a taxisofőrig sokan látnak dolgokat, és szerencsére szívesen meséltek nekem, remek alapanyagot szolgáltattak, egy fikciós regényhez, amely részleteiben nagyon is igaz. Nyilván egy dramaturgiai cselekményt építettem köré. Nagyon sok benne a mai valóság.


3. Kutatásaid alapján, te nem féltél belemászni ebbe a világba? Nem vagyunk teljes biztonságban, ahogy ezt a könyvedben is olvashattuk.

Persze hogy féltem! Nagyon tartottam attól, hogy ezt esetleg olyan emberek is elolvassák majd, akiket zavar, hogy én ezzel a témával foglalkozom, hogy ebbe beleástam magam. Szerencsére nem ért azóta semmiféle attrocitás. Általában pozitív visszajelzéseket kapok erre a történetre, és azt mondják az olvasók, hogy a fiataloknak nagyon fontos tanmese, mert amellett hogy izgalmas a cselekmény, prevenciós hatású is.


4. Hogy sikerül mindig olyan könyvet összeraknod, ami tetszik az olvasóknak? Megálmodod a sikered a témával kapcsolatban, vagy akad ebben segítséged?

Hát ezt én is szeretném tudni! Igazából nincsen bevált receptem, és nincs egy bevett módszerem arra, ami alapján írok egy-egy történetet. Én mindig a saját belső motivációim mentén haladok az írásban, és általában arról írok, ami engem is érdekel. Az külön öröm számomra, hogy ha ez másoknak is fontos és másoknak is tetszik.


5. Gondolod íróként sokan megállnák a helyüket, azok akik most tekingetnek e pálya irányába? Könnyen azzá válhat az ember, vagy azt tanulni kell?

Nem könnyű! A hazai könyvpiac nagyon pici egy elsőkönyves szerzőnek rettenetesen sok munkát kell belefektetni abba, hogy megjelenhessen a könyve. Az olvasótábor építésén át, a rengeteg online novella, gondolat publikálásán keresztül, mert a kiadók is csak olyan elsőkönyvesekkel állnak szóba szívesen, akiknek már legalább egy online olvasói bázis áll a háta mögött. Úgyhogy kérdésedre válaszolva, nagyon, nagyon nehéz. Már akkor is nagyon nehéz volt, amikor én ezt 2010-ben elkezdtem, de azóta rettenetesen felhígult a könyvszakma. Rengeteg könyv jelenik meg, hatalmas a dömping, és évről évre nehezebb dolgunk van, hogy a pályán tudjunk maradni.


6. Hogyan tudod a munkádat és a családodat összehangolni?

Úgy, hogy muszáj egyrészt, másrészt szívesen teszem. Hiszek abban, hogy mindenkinek arra van ideje, ami fontos számára. Nagyon fontos nekem a családom, és hogy elég időt töltsünk együtt. Igyekszem akkor írni, amikor a férjem dolgozik, a kisfiam pedig az iskolában van, vagy úgy szervezni a programjaimat, hogy tudjunk elég időt együtt tölteni. Emellett ők nagyon támogatóak. El szoktak engem kísérni író-olvasó találkozókra, mindig ha valami rendezvény van akkor, amikor tehetik, jönnek velem. Az, hogy én íróként sikeres lehetek, nem csak az én eredményem, hanem az övéké is, mert akár Ádám, a kisfiam, akár Peti, a férjem nagyon-nagyon sokat belepakol abba, hogy a közös életünk jól működhessen.


7. A gyermekeidet is próbálod a szakma, hivatás irányába terelni?

Egy gyerekem van csak Ádám, ő 12 éves. Egyelőre úgy tűnik számomra, hogy nem érdekli az irodalom olyan szinten, hogy belőle is író váljék. Nem szeretném őt semmilyen irányba tolni, hanem abban próbálom segíteni, ami érdekli, amiben ő tehetséges. Ez leginkább a sport. Ő versenyszerűen kajakozik. Sokat jár edzésre és emellett remekül gitározik. Ami még nagyon érdekli az az online világ, meg a bloggerkedés, vloggerkedés. Igazából próbálok mindig annak örülni, hogy ha valamiben sikeres és támogatni a saját útját. Az én utam az írás, az ő útja az meg majd kiderül, hogy mi lesz.


8. Biztosan a könyvek világán kívül is jól érzed magad (ez a képeken is szokott látszani). Szabadidődben mivel szeretsz foglalkozni?

Nagyon szeretek természetet járni a kutyusommal és a családommal. Imádok főzni. Nagyon szeretem, hogyha valami olyan kaja készül a kezem alatt, aminek utána örülnek az emberek, a családom és a barátaim. Szeretek kísérletezni különböző saját receptekkel, meg sütiket sütni. Igazából azt hiszem, hogy ez a "konyházás", én így hívom, ez az én napi szintű hobbim, ami kikapcsol a szellemi munkából, na és Márkó, a kutyám.


9. Hány éve mondanád magad írónak? Azóta más lett az életed? Nem teher számodra ez a celebvilág?

Nekem ez soha nem fordult meg a fejemben. Igazából egy író klasszikus értelemben véve nem celeb. Évente adok mondjuk három, négy interjút meg elmegyek az író-olvasó találkozóimra, amiket egyébként imádok, mert jó kapcsolódni az olvasóimhoz. Ezt én nem érzem celebségnek, engem nem ismernek meg az utcán. Életemben egyszer ismertek fel engem, az is halál kínos volt, mert éppen a legrosszabb formámban, betegen ültem egy orvosi rendelőben és vártam, hogy sorra kerüljek. Az ismertség nem volt a vágyam soha. Szeretek történeteket szőni, és nagyon örülök, hogy olvasókra találtam.


10. A médiával mindig összhangban vagytok? Minden szereplést el tudsz vállalni?

Újságíróként is elég sokat dolgozom, különböző női magazinoknak. Vannak olyan lapok, amelyek íróként is segítik a pályámat, és közölnek tőlem novellákat. Ha megjelenik egy-egy könyvem, akkor nagyon támogatóan beteszik a regény ajánlóját az újságba, és azzal kapcsolatosan készítenek cikkeket, ami éppen az adott könyvemnek a témája. Ezért nagyon hálás vagyok a kollégáimnak. Igyekszem eleget tenni a könyvtárak és a különböző kulturális intézmények meghívásának, és sokszor találkozni az olvasóimmal.


11. Sokat változtál az első könyved kiadása óta? Most gondolok a saját személyedre, illetve az írási szokásaidra.

Elég sokat, mert akkor voltam 25, most meg 35 vagyok. Tehát az első és a tizedik könyvem között pont tíz év telt el. Nagyon sokat változott a személyiségem, másként gondolkodom a világról, magamról is. Írási szokásaimat tekintve is változtam. 25 évesen még volt erőm, hogy akár fél éjszakákat átírjak, ha éppen megtalál az ihlet. Mostanában már igyekszem nagyon rendszerezetten kezelni ezeket a dolgokat. Szigorúan reggel írok regényt, amikor még friss az agyam. Mondjuk 7:00 órától 10:00 óráig, és azután jöhetnek a cikkek, és az egyéb tennivalók az életemben. 

Itt pedig mutatok nektek három könyvet amit az írónő készített. Talán valamelyikkel már találkoztatok.






Remélem tetszett nektek. Nagyon hálás vagyok az írónőnek, amiért ezt összehozhattuk.
A kisemmizett angyalról bővebben itt olvashattok:
https://konyvfalok.blogspot.com/2019/03/szurovecz-kitti-kisemmizett-angyal.html?m=1

Nagyon hálás vagyok azoknak az íróknak, akik egy ilyen kis blogger felkérését nem utasítják vissza. Így jött létre most a harmadik interjúm Csóti Lilivel. Most fog megjelenni az első könyve, a Hetedvérig. Izgatottan várom már. :)
Ebből a kis kérdéssorból sok minden kiderül az írónőről, egy kis betekintés az életébe. Jó volt olvasni a kedves szavait.
Azt azért hozzátenném, hogy egy könyv miatt sikerült kapcsolatba kerülnünk. Mi más miatt lett volna! :)



1. Lili! Ami elsőnek megfogott veled kapcsolatban az az életkorod. Ha nem titok leírom, hogy 18 éves vagy. Most érettségizel és még egy könyvet is írtál. Hogy csináltad ezt?
Csak nyugodtan, sosem titkoltam. Nos, valójában ehhez a történethez hozzá tartozik, hogy a Hetedvériget nem most írtam. 12 éves korom óta írok regényeket, nyilvánvalóan a kezdetekben még meglehetősen megkérdőjelezhető minőségben. Ennek a könyvnek a születésekor 15-16 éves voltam, így akkor még nem kellett foglalkoznom az érettségivel. Mostanában sajnos tényleg kevesebb időm van írni.

2. Mivel még a könyved a nyomdában van és április 30-án várható a megjelenése, mondanál nekünk egy pár szót, kedvcsinálót, ami által az olvasók már kívánságlistára is teszik a könyved?
Természetesen! Talán a legizgalmasabb, hogy ez a könyv különböző érdeklődésű emberek számára is érdekes lehet: van benne gyilkosság, bűnügy, varázslat, titkok, és egy kis szerelem is. Emellett szeretem, ha egy könyvnek jó humora van. A legtöbbször az élet sem csak borongós, vagy felhőtlenül vidám, a kettőnek tehát könyvekben is vegyülnie kell. Igyekeztem egy kis jókedvet is csempészni a regénybe ott, ahol szükség volt rá.

3. Mi ihlette a munkádat? Egyszerűen csak jött egy téma és már vérprofin vitted végig a sztorit?
Dehogy. Azt hiszem, ennyi idő után már mondhatom, hogy az életem egyik központi eleme az írás, és nem hiszem, hogy ez valaha, vagy a belátható jövőben változni fog, de egy könyv születése sosem csak egy lélegzet. Valahogy, ha valamit befejez az ember, rögtön elégedetlen lesz vele, tökéletesíteni akarja, így alakul ki a végére az igazi történet. Én legalábbis így csináltam. A Hetedvérig esetében két dologban voltam biztos: mindenképpen szerettem volna egy nem mindennapi gyilkosságot, amely főként a bosszú és annak jogossága körül forog, illetve egy szereplőt, aki valamilyen módon kapcsolatban áll a túlvilággal, képes kommunikálni a kísértetekkel. Ezt a két pontot kapcsoltam össze, és köréjük építettem fel a történetet, mindig egyre több kis darabkát adva a kirakóshoz.



4. Mivel a Twister kiadónál jelenik meg a könyved a [bekezdés] pályázat keretein belül, mire számítottál mikor beadtad a kéziratodat? Illetve mit éreztél mikor megnyerted?
Valójában, mire a Twister Media pályázatával találkoztam, a könyv egy éve már kész volt, el is küldtem pár kiadónak, de sehol sem jártam sikerrel. Ekkor már a „mit veszíthetek” állásponton voltam. Talán hihetetlenül fog hangzani, de a hirdetés a 17. születésnapomon jött szembe velem. Erra jutottam, ilyenek a véletlenek, és ahogy volt, bármiféle különösebb átgondolás nélkül el is küldtem. Bevallom, nem vártam túl sokat a dologtól, képzelheted, hogy megdöbbentem, mikor először a shortlistre kerültem fel, majd megjött az e-mail, hogy győztes vagyok.

5. A családod hogyan tudott téged támogatni?
Amiben csak lehetett, segítettek. Nagyon sokat köszönhetek nekik, főleg Édesanyámnak, de mindannyin támogattak, mióta csak elkezdtem írni. Nélkülük talán soha nem küldöm el az írásaimat sehova.

6. Annyira fiatal vagy még, előtted az élet. Talán író lesz belőled? Tervezel még könyvet kiadni, vagy a suli az első?
Rengeteg ötletem van még, rengeteg dolgot szeretnék elmesélni, megosztani az emberekkel. Jelenleg úgy érzem, életem végéig folytatnám az írást, ha elképzelem a jövőmet, valamilyen módon ott van az életemben. Ennek ellenére tudom, Magyarország kis ország ahhoz, hogy az írásból megéljek, de ez talán nem is baj. Szeretnék tanulni, alig várom az egyetemet, és, hogy jobban elmerüljek azokban a dolgokban, amiket szeretek.

7. Hol fogsz tovább tanulni? Mi érdekel téged? Abban a szakmában dolgoznál tovább, vagy inkább írnál, ez által meghódítanád a világot?
Egyelőre nem szeretném elárulni, melyik szakokat választottam, hiszen még messze nem biztos, hogy fel is vesznek. Azzal talán nem árulok el nagy titkot, hogy elmondom: az irodalmon kívül a nyelveket is nagyon közelinek érzem magamhoz. Nyelvszakra készülök. És igen, szeretnék majd ezzel foglalkozni. Szívesen fordítanék, tolmácsolnék, noha, ahogy már említettem, az írás is nagyon fontos számomra. Szerencsére összeköthető ez a két álom.

8. Azért van szabadidőd is? Vagy éppen már nem is alszol, mert annyi terved van. Mit szeretsz csinálni?
Nos, találó a kérdésed, bár tudom, képletesen értetted, éppen aludni nem alszom túl sokat mostanában. Az írás nekem egy hatalmas hobbi, ami immár sokkal többé vált. Legtöbbször a szabadidőm maga az írás, ugyanakkor persze más dolgokat is szeretek csinálni, ezekre is igyekszem a tanulás és az alkotás mellett időt szakítani. Talán furcsán hangzik egy 18 éves szájából, de az egyik a főzés, ez például kifejezetten hasznos kikapcsolódási forma.



Remélem tetszett nektek ez az interjú is, és már közelebb is érzitek magatokhoz az írónőt. :) Én azt mondom... ha már csak a könyv borítóját nézzük, fantasztikus. Biztosan sikere lesz.

Köszönöm a Twister Mediának, hogy a szárnyai alá vette. Máskülönben nem jöhetett volna ez létre. Lili neked is hála, hogy szóbaáltál velem. :)

Remélem írhatok még róla, mert nagyon kedves számomra. Ha egyszer sikerül, talán közös képet is tudunk készíteni. :)

Itt tudtok a facebook oldalára lépni:
https://m.facebook.com/csotililiwriter/?tsid=0.13596305795534946&source=result

Eljött az az idő, hogy Eszes Ritával tudtam egy remek interjút készíteni. Megsúgom nektek ez már a második ilyen témájú írásom, úgyhogy kezdek megelégedni magammal. :)

Amikor írtam neki (ternészetesen a könyvéről, mert nekem annyira tetszett, hogy muszály voltam ezt elmondani neki) nagyon kedves volt. Azt gondolná egy blogger, hogy az írók nem szeretik mikor ilyenekkel zargatják, de tévedtem. Legalábbis nála. Hatalmas jószívvel, könnyedséggel beszélt velem, írt nekem, és ez nagyon megmaradt bennem. Így fogok ezután emlékezni Ritára. :)

Szóval minden mesét félretéve, olvassátok el Rita történetét! Remekül vette ezt az akadályt is, és fantasztikusakat írt nekem a kérdésekre. Egy lehetőség, hogy belássunk a kulisszák mögé, betekintést nyerjünk egy író életébe. Íme hát! :)


1. Akik olvasták a könyvedet, leginkább pozitívan értékelték a munkádat. Mesélj nekünk arról, hogyan kaptál ihletet a Rókatündér létrejöttéhez?
Az már elég régóta érlelődött bennem, hogy szeretnék írni egy történetet, ami Japánban játszódik. A középiskolában japánul tanultam, majd egy évet töltöttem ott cserediákként, és azóta is sokszor megfordultam az országban látogatóban. Sokáig egy reál történetben gondolkodtam egyébként. Aztán ahogy végigjártam a saját emlékeimet, valahogy minden történet a kétarcúságra futott ki. Már az országot is sokban másmilyennek képzeljük szerintem, mint amilyen valójában. Amikor pedig ott éltem, olyan szempontból én is kettős életet éltem, hogy japán iskolába jártam és japán családnál laktam, de közben az ott megismert külföldiekkel igyekeztünk minden olyat is felfedezni, amit, nos, nem annyira mutattak volna be nekünk. És ha az ember a családja és a barátai nélkül van a világ másik végén, akkor az egy nagyon jó önismereti utazás is, könnyű meglátni saját magunk kettősségét is, hogy milyenek vagyunk igazán, a megszokott elvárások nélkül. Szóval ez a sok-sok észrevett belső ellentét hozta a kétarcú kicunékat a történetbe, akik elég jellemző mitológiai alakok Japánban, és ebbe a regénybe tökéletesen beleillettek. Igazából csak felerősítették az emberekben és a világban – nem csak Japánban – meglévő kettősségeket.


2. Mennyire azonosul veled ez a történet? Ez egy teljesen kitalált alkotás, vagy valamennyire a tested-lelked benne szerepel?
A megjelenést követő első interjúkban mindig leszögeztem, hogy Midori nem én vagyok, de ez valószínűleg nem teljesen igaz. A vele történő események nagy része velem vagy körülöttem is megtörtént, bár sokszor azért másként reagáltunk helyzetekre. A szereplőket is mind valós személyekből gyúrtam, egyrészt, hogy ne legyenek felismerhetőek, másrészt, mert egy regénybe nem fér annyi ember, mint amennyivel a valóságban interakcióba kerülünk egy igen eseménydús év alatt. Szóval ez a könyv az én kifordított világom. A szívem és a lelkem mindegyik írásomban benne vannak, ahogy átalakítva az élményeim is. De valóban, sok visszajelzést kaptam, hogy ennél a regénynél ez különösen érződik.

3. Az előző kérdésemet azért tettem fel, mert említetted, és a könyved legvégén is lehet olvasni, hogy te magad is jártál Japánban, mint cserediák. Mesélnél nekünk erről? Gondolom, napokat lehetne regélni az élményeidről. Biztosan vannak kedves emlékeid! 
Nagyon nehéz lenne most kiragadni egy-két kedves emléket egy olyan évből, amit a mai napig életem legmeghatározóbb időszakaként emlegetek. Én ott lettem az, aki vagyok. Bár hiszem, hogy az ember folyamatosan változik, szóval inkább úgy mondom, hogy az én- és világképemet az ott tapasztaltak alapján alakítottam ki. Nem elsősorban Japán miatt, hanem, mert a védett burok ellenére is, amit az ösztöndíj szervezett kerete adott, igazából egyedül kellett helyt állnom tizennyolc évesen, egy teljesen idegen közegben. A japánok mellett rengeteg embert, nézőpontot, vallást, életutat megismertem a világ minden tájáról. Szóval, ha minden embernek lehetősége lenne a felnőtté válás küszöbén elmenni egy hosszabb időre valami távoli helyre, szerintem megvalósulna a szépségkirálynők álma, a világbéke.
De hogy eleget tegyek a kérésnek is, a legkedvesebb emlékem a családom, ahol a szüleimet a mai napig anyunak és apunak hívom, és ha felhívom őket, hogy haza szeretnék menni, akkor megkérdezik, mikorra legyen kész a szobám. A japán anyukám egyszer bevitt a munkahelyére, és mindenkinek úgy mutatott be, hogy a lánya vagyok. Aztán tök komolyan mindenkitől megkérdezte azt is, hogy ugye, mennyire hasonlítok rá, és irtó jól szórakozott a zavart arcokon. De szegény ő volt az is, akit baromira leégettem egy múzeumban, ahol szintén le kellett venni a cipőt, ugyanis megkérdeztem egy ötujjas zoknit viselő pasit, hogy hol vette azt a mókás cuccot. Ez még az itthoni lábtyű időszak megjelenése előtt volt, viszont kiderült, hogy Ázsiában ilyet a lábgombások viselnek, higiéniai okokból. De egy-két esetet leszámítva azért nem viselkedtem úgy, mint egy elefánt a porcelánboltban, jól sikerült beilleszkednem. Annyira, hogy egyszer betelefonáltam a barátnőm iskolájába, hogy beteg, és a beszédem alapján elhitték, hogy japán vagyok. Erre a mai napig baromi büszke vagyok, de persze ma már nem csinálnám meg.

4. Hogyan élte át a családod ennek a könyvnek a szerepét? Biztosan sok munka volt vele! Tudtak támogatni, vagy rosszul érintette őket mikor elvonultál alkotni, írni?
Nagyon szerencsés vagyok, egy kicsi, de támogató családdal a hátam mögött. A férjem elképesztően sokat segít, mindenben. Ha kell, meghallgat, ha kell, rám csukja az ajtót, intézi a gyereket, és természetesen ő a legfontosabb anyagi támogatóm is. A Rókatündér írásából konkrétan az maradt meg, hogy a leadási határidő előtti utolsó két hétben költöztünk új városba, ráadásul albérletbe, és még a kisfiam sem tudta elkezdeni az új óvodát egy hónapig. A férjem meg minden reggel felkerekedett vele, és délig magamra hagytak ebben a csodás, tóparti házban, hogy legyen minden nap négy órám írni és szerkeszteni a kéziratot. Nem tudom, hogy valaha is meg tudom köszönni neki eléggé, hogy ilyen. Talán ez az írásos vallomás jó lesz kezdetnek.


5. Te, mint író, milyen tapasztalataid vannak ezen a területen? Hogyan sikerült azzá válnod?
Nem tudom, hol indult pontosan az íróvá válás folyamata, mert egész életemben írtam szövegeket, mindenfélét. Visszajelzést viszont csak arról kaptam, ami a munkámhoz kapcsolódott, mert a saját fikcióimat szép csendben és nagy titokban kezeltem mindig. De akkor mondom onnan, hogy megírtam az Illangókat, ez volt az első regényem, amit be is fejeztem, és amit a Könyvmolyképzó Kiadó Aranymosás nevű irodalmi pályázatára küldtem be. Mivel korábban nem tanultam írástechnikát, csupán a magam szórakoztatására írtam, volt mit kalapálni a történeten, ami szerencsére így is közönségdíjas lett. Ez a visszajelzés nekem pont azért volt nagy szó, mert korábban még az ismerőseim elől is dugdostam az írásaimat. Nagyon boldog voltam. Aztán megkaptam a szerkesztőmet, és elkezdtünk olyan „apró” kérdésekkel foglalkozni, mint például, hogy kinek is szól a regény. Korosztály, zsáner, írói ígéret, ilyeneket tanultam az első közös munkánk alatt, ami egy intenzív és szuper élmény volt, és szerintem jól sikerült a végeredmény.

6. Mit üzennél azoknak akik írni szeretnének? Mennyi áldozatot kell adni, hogy egy remek, sikeres könyvet tudjon valaki készíteni?
Hát először is köszönöm, hogy úgy érzed, nekem megvan ez a recept. Másodszor pedig, embere válogatja, ki, mit érez áldozatnak. Szerintem kellenek hozzá olyan dolgok, mint mindenhez, amiben valaki  jó akar lenni: kitartás, alázat, türelem. A tehetség tök jó alap, de ezek nélkül nem sok labdába rúg vele az ember. Szerencsére ma már vannak nagyon jó írástechnikai tanfolyamok, amik fejlődési lehetőséget nyújtanak, én például egy híján a saját kiadóm Íróiskolájának összes kurzusát elvégeztem már, mindet az után, hogy igent kaptam az első regényemre. De vannak nagyon jó írástechnikai blogok, könyvek is, amiket érdemes olvasni. És azt gondolom, az is nagyon fontos, hogy az írás rendszerré váljon, akármilyen kicsit is, de minden nap kellene írni valamit, ha valaki ezzel szeretne foglalkozni. Ezt a szokást én is még csak most próbálom megvalósítani, de hiszek benne, hogy hasznos lesz.



7. A közeljövőben várhatunk tőled újabb regényeket?
Nagyon remélem, hogy idén megjelenhet az első regényem, az Illangók folytatása, amit, ha minden jól megy, összesen három kötetesre tervezek. Közben pedig egy másik történeten is dolgozunk egy író társammal közösen, de babonából többet nem árulok el a jövőről.

8. Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?
Természetesen írni! Meg olvasni, emberekkel találkozni, hogy aztán beleírhassam őket mindenféle történetbe. Na, jó, csak viccelek. Szeretek romos helyek közelében fantáziálni, meg a természetben sétálni és állatok után leskelődni. És beszélni, lehetőleg egy bögre kávé fölött. Tényleg rengeteget beszélek.

9. Miket olvasol szívesen? Van kedvenc könyved, műfajod?
Régen főleg a klasszikusokat szerettem, de mostanában sok kortárs szórakoztató irodalmat olvasok, amik kirántanak a valóságból, megnevettetnek, és a könnyedségükkel visszaadják az emberiségbe vetett hitemet. Esküszöm, nem reklám, de a Könyvmolyképző Vörös és Rubin Pöttyös sorozatait forgatom mostanában legtöbbet. Nyilván azért írok én is a kettő közül az egyik sorozatba, mert olvasóként is ezt szeretem. Ha viszont egy darab kedvenc könyvet kell kiemelni, akkor azt hiszem, Leon Uris Exodusát mondom, ez régi szerelem, de én hűséges típus vagyok.

10. Van kedvenc karaktered a Rókatündérben?
Hűha, illendő egyáltalán választanom közülük? Nem is tudom. Talán Tristant és Reit volt a legérdekesebb írni, ők külön-külön is mókásak, de együtt különösen. A legjobb barátaimról mintáztam őket, akik egyébként soha nem alkottak egy párt (az a csavar, ami velük történik a könyvben, valóságos, csak épp mással esett meg). Valószínűleg ezt az igazság alapú merítést az olvasók is megérezték, mert a visszajelzések alapján ugyanúgy szeretik őket, mint a főszereplő párost. Akiket természetesen szintén imádok, de valóban nekem is egy kis pluszt ad ehhez a két karakterhez, hogy olyan emberekhez kötöm őket, akik a mai napig fontosak az életemben.


11. Hogyan lehet íróként megfelelni a médiának? Sokan veszik fel veled a kapcsolatot? Tudod tartani a tempót, vagy van mikor nemet kell mondanod?
Szerintem ez olyan dolog, hogy ha az ember szeretné, hogy ismerjék és olvassák, akkor örülnie kell a megkereséseknek. Biztosan van az a szint, ahol ez esetleg terhessé válik, de én bőven nem tartok ott. Nekem az is nagyon inspiráló a mindennapokban, ha magánemberek, olvasók írnak rám vagy küldenek képet arról, hogy épp náluk van a regényem. Hálás vagyok, amikor bloggerek interjút kérnek tőlem, mert ez azt jelenti, hogy tetszett nekik, amit írtam, és további gondolatok és kérdések merültek fel bennük a könyvvel vagy a bemutatott kultúrával kapcsolatban. Az, hogy meghívjanak beszélgetésekre, könyvtárakba, iskolákba, az még csak most kezd elindulni, és örömmel állok elébe.



12. Felismernek téged az utcán, szoktak autogramot kérni?
Neeeeem, ilyen még soha nem történt velem, de kétszer felismertek névről, és az valami hihetetlenül jó érzés volt, meg persze kicsit zavarba ejtő is. És néha eldugok aláírt könyvjelzőket a könyvesboltokban lévő könyveimbe, szóval kéretlenül is szórom az autogramokat. Az mindig jó érzés, ha valaki visszajelzi, hogy örült ennek.

Köszönöm szépen az interjút!

Remélem tetszett nektek! Írjatok nyugodtan ha jó munkát végeztünk! Bár Ritáé az elismerés leginkább.

Itt találjátok a facebook oldalát:
https://m.facebook.com/rita.eszes?tsid=0.756404323437458&source=result

Itt pedig a weboldalát:
http://www.eszesrita.hu/?fbclid=IwAR0Smkzm0nWa-Q2bSljJDIpEnk2BBlDgA6kKBKkf3qrgL-TYfKhl668pwpw

Az e-heti téma, vacsorával vagy ebéddel kínálás a könyvek világában szereplő embereknek, lényeknek. Nagyon sok szereplőt megvendégelnék, megismernék a történetükön kívül. De ha ezt csinálnám, ez lenne a hivatásom, nem maradna időm a családomra. Egy-kettő találka azért belefér.


Nekem rögtön ő jutott eszembe. Ha meghívnám beszélgetnénk Roxfortról, a mágiáról. Tanítana nekem trükköket. Többször is meghívnám és egy barátság venné kezdetét. :)


Most olvasom ezt a könyvet. Tündérföldén a halandók! Biztosan jólesne egy rendes emberi étel ennek a törtető lánynak. Mesélne nekem, milyen tündérek és ogrék között élni. Talán elvinne engem egy körre az ő világában. :)


Lehet kicsit közhely, az előzőekhez képest, de én nagyon szerettem őket, akárki akármit mond. Kíváncsi vagyok rájuk. Hogyan alakult az életük a könyv után. Érdekel mi szerepel a "boldogan éltek míg meg nem haltak" alatt. Szeretnék hallani Anastasia munkájáról. Milyen lehet egy könyvkiadónál dolgozni. Szerintem remek lehet. :) Ha eljönnének hozzám, biztos belepirulnék, nem vagyok prűd, de amit ők csinálnak az számomra a magas ló.


Igaz, nem szereplő, hanem író. Nagyon szeretném megismerni, dedikálni a könyveimet tőle. Szeretném hallani a történetét egy vacsora mellett. Mondani neki, hogy ne hagyja abba amit csinál. Érdekel a munkássága. :)


Hamár író volt az előző, most is egy számomra meghatározó embert tennék a listámra. Egy olvasónaplót hozott létre es egy olvasóklubot. A napló sajnos még nincs a kezemben, de nagyon szeretném. Szóval amióta Ágit "megismertem" imádom amit csinál, hogy buzdítja az embereket az olvasásra. Mondhatom, egy példakép számomra! Ebéd vagy vacsora közben sokat beszélgetnénk. Remélem! Majd ha egyszer "nagy" leszek a könyvek és blogok világában, bízom benne, hogy alkalmas lesz ez a meghívás, vagyis a találka. Azért nem akarok túlzásokba esni. :) A lényeg, szerintem sok emberhez eljutott az üzenete! (Nincs) Van időm olvasni! <3


Hogy tetszik a listám? Ti kiket hívnátok meg?