2017. december 11., hétfő

# dokumentumregény # könyvek

Hyeonseo Lee - David John: A lány hét névvel

Kiadó: Libri, 2015
Oldalszám: 404
Fordította: Todero Anna


„Megrázóan ​szép történet egy lányról, akitől még a nevét is elvették, élete mégis azt példázza, mi tesz valakit emberré.”
Hyeonseo Lee Észak-Koreában, a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában töltötte gyermekkorát. Egyike annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára az éhínség, ráébredt, hogy egész életében agymosáson ment keresztül. 
Tizenhét évesen elhagyta a hazáját. Hazatérésre menekültként nem is gondolhatott, mert családjával együtt börtön és kínzás várt volna rá. Mivel életben akart maradni, Kínában telepedett le. Tizenkét év elteltével visszatért az észak-koreai határhoz, hogy egy merész küldetés során átsegítse családját Dél-Koreába.

Ez a vakmerő és különleges történet bepillantást enged a világ legzártabb diktatúrájának mindennapjaiba, első kézből ad számot a történelem egyik legbrutálisabb éhínségéről, miközben megismerhetünk egy kivételes nőt, aki nem félt küzdelmesen kivívott szabadságát kockára tenni a családjáért.

Ennek a kötetnek az olvasását régóta halogattam. Már a megjelenéskor felfigyeltem rá, főleg az alcímre. Nem sok hasonlót lehetett hallani, olvasni Észak-Koreával kapcsolatban. Korábban olvastam már cikkeket az országról, de még nem találkoztam egyetlen disszidens beszámolójával sem.
A cím már magában is sokat elárul a könyvről, a fülszöveg pedig konkrétan körbeírja, hogy itt nem egy fiktív történettel van dolgunk, hanem megtörtént események kerültek feldolgozásra. Észak-Korea - mint szerintem sokan tudják - egy kommunista diktatúra, erős személyi kultusszal. A vezetőiket istenként tisztelik, az állam beosztja az emberek mindennapjait. A legkisebb kihágások büntetése is munkatábor, vagy halál lehet.
A könyv E/1-ben íródott, Hyeonseo Lee meséli el a saját maga és családja disszidálásának történetét. Az író stílusa nekem nagyon tárgyilagos lett, de ezt megmagyarázza már a "mesélő" is, nem igen tudja kimutatni az érzelmeit (nem lett volna életbiztosítás). Nagyon tetszett, hogy hiteles képet festett a helyzetről, kimaradt minden hatásvadász effektus. A "főszereplő" Észak-Koreában született és nőtt fel, 17 évesen hagyta el az országot. Kora gyermekkorától követhetjük nyomon a sorsát. "Szerencsés" családba született, mert rendszerhű besorolást kaptak. (A könyvben leírják, hogy összesen huszonvalahány ilyen fokozat van.) Már az iskolában jelentős ideológiai nevelést kapott, már itt kezdték belenevelni az emberbe a rendszernek való feltétlen engedelmességet. Pl.: a diákok kötelesek voltak egymást beárulni, egész napos elfoglaltságot kaptak (ne legyen idejük gondolkodni.) A család a kínai határ mellett lakott, itt azért - csempészáruk útján - kapcsolatba kerültek a külvilággal is. Szerintem mi még leírás alapján sem tudjuk elképzelni milyen ott az élet. Állandó félelem, szegénység....
Hyeonseo 17 évesen kíváncsi lett Kínára és az ottani világra, így átkelt a határon. Látogatásra számított, de többé nem térhetett vissza. Az igazi vesszőfutás csak ezután kezdődött, illegális bevándorlóként nem voltak a legjobbak a lehetőségek Kínában, sem pedig a környező országokban. Nagyon meglepődtem, hogy állnak hozzá a menekültekhez: Kína visszatoloncolja őket, ott pedig nagy eséllyel halál vár rájuk. Miután a lány helyzete évek alatt rendeződött nagyjából, hozzáfogott, hogy kijuttassa a családját is. Ezzel évekig tartó küzdelem kezdődött. 
Megírom őszintén, én az országból kiindulva sokkal rosszabb dolgokat feltételeztem, mint amik megtörténtek. Hyeonseo egész "olcsón" megúszta a dolgot. Mi, akik "nyugati módra" nőttünk fel, már el sem tudjuk ezt a helyzetet képzelni! Az egy dolog, amit megtanulunk, de az ilyen beszámolók számomra sokkal többet érnek! 

Vhrai (Libellum)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates