Ryan Loveless - Ethan és Carter

Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy a Tourette-szindrómának rendeli alá az életét, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart, hamarosan feldúlja magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe.

Ethan már a kezdet kezdetén megvallja az érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll, noha Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlag. Carternél sokkal több forog kockán: ő többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét.

Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért. Vajon Carter kiállja a próbát?

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg a könyv 2013-ban, de én idén áprilisban tudtam csak beszerezni a Kiadó online raktárvásárán szinte fillérekért. Már nagyon sokszor szembejött vele, és gondoltam adok neki egy esélyt. Nagyon gyorsan a végére értem, szinte faltam a sorokat. Kivételesen elolvastam a fülszöveget, mert meg akartam tudni mindent erről a történetről. :)

Ahogy a borítón is látszik, 18-as karikás a könyv, amit úgy gondolom, hogy érdemes figyelembe venni, szóval egy 13 éves gyereknek nem adnám a kezébe. A történet 2 meleg srácról szól, de szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem a nemi identitás áll a középpontban. 

Ha már a borítóval kezdtem, akkor véleményt is formálnék róla. Röviden: nem tetszik. Az ötelt jó lett volna, a kivitelezéssel voltak problémáim. Nem értettem, hogy miért van rajta két (első ránézésre) 17-18 év körüli srác, (akik ráadásul egyforma magasak), amikor a főszereplőink már túl vannak a második x-en. Én inkább a csillagos eget, a tengerpartot, tábortüzet, és két egymásba fonódó kezet tudnék elképzelni ennek a kötetnek.

A történet röviden:
Carter a mindig zajos, és nyüzsgő Los Angelesből egy kisvárosba költözik annak reményében, hogy ott észrevétlen tud maradni, és ezáltal kevesebb megaláztatást kell elviselnie. Carter ugyanis Tourette szindrómás. A sors úgy hozza, hogy a szomszédja Ethan, szintén egy betegségben szenved, ugyanis, egy baleset következtében agysérülést szenvedett. Éli a mindennapjait, dolgozik, de a családja mindenben segíti. A Ő nyelve a zene, és a színek, mégis a színskála 2 végében éli az életét, ami vagy fekete, vagy fehér. Carterrel mégis megtalálta a kettő közti árnyalatokat is.

Carter visszahúzódó személyiség, azonban Ethant nem tudja elutasítani. Érte kilép a komfortzónájából, és kibújik a csigaházából. Egymás teljes ellentétei. Míg Carter elvan a saját kis világában, addig Ethannek szüksége van a barátaira, Carter kétszer is átgondolja, hogy megszólaljon-e, Ethan szabadszájú, kimondja ami éppen az eszébe jut. Még akkor is, ha ez nem éppen szalonképes. :)

Ami nem tetszett ebben a könyvben, azok a helyesírási hibák, és a szereplők neveinek felcserélése. Ethan és Elliot  neve alkalmanként kicserélődött, ami helyenként elég bizarr képet festett.

Igaz, hogy nem ez volt az idei évem abszolút kedvenc olvasmánya, mégis azt mondom, hogy jó volt. Olvasmányos volt, komolyan amikor igazán belelendültem, akkor alig bírtam letenni. Örömmel olvastam, hogy Ethan szülei mennyire természetesen viszonyulnak Ethan és Carter kapcsolatához. Elliot tipikus kamasz, lázad, szinte mindenért puffog, neki soha semmi nem jó, mégis, amikor a testvérének szüksége van rá, teljes mellszélességgel ott áll mellette. Még ha állandóan vitatkoznak is. :)

A karakterek szerethetőek voltak, a főszereplőink nem sajnáltatták magukat sem a betegségük miatt, sem amiatt, hogy melegek.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a mély érzelmeket, az összetartozást, akik nem néznek ferde szemmel a melegekre, és akik elfogadják, hogy nem mindenki olyan tökéletes, mint ahogy megfestik egy vásznon. Viszont a borítón lévő 18-as karikát vegyétek figyelembe, mert nem véletlenül van ott. :)

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)