2019. március 3., vasárnap

# doxa # interjú

Bookta - Könyves Helyek III.

Gyönyörű napfényes napon mikor még a felhők is szív alakúak és a madarak is párban repülnek az égen, indultam el következő könyves helyem felkutatására. Igen, jól gondoljátok! Valentin napon egyedül kávéztam 😔.

Na, jó nem teljesen egyedül mert mellém szegődött a Bookta kávézó vezetője is Andrea, akivel egy nagyon jót beszélgettem a helyről. Köszi, hogy nem kellett egyedül innom. 😀


- Mi az amiben ti különböztök?

- Nem szoktam magunkat másokhoz hasonlítgatni. De mondhatjuk, hogy a mi cégünk több vendéglátóipari egységgel is rendelkezik, ez volt a legelső tulajdonos, első ilyen helye. Ez itt amúgy is könyves bolt volt, Ő bele szeretett az épületbe és a könyves boltba is. Miután egy ideig üresen állt, megvásárolta mert nagyon megtetszett neki a polcrendszer ami be van építve a falba. 

Ami tele volt könyvvel, és nem akarata, hogy az enyészeté legyen, így úgy döntött, hogy csinál ide egy hangulatos kis kávézót. Meg amúgy is volt neki csomó örökölt, meg minden féle könyve. Így össze passzította - hogy amik valamilyen módon eltűnőfélben vannak, valahol mégis értékesek lehessenek. És őrizzek meg őket, így ide hozta ezeket a könyveket is. 

- Nagyon hangulatos csúszkás polcrendszer, amit csak könyvtárak tudhatnak a magukénak. 

- Igen ez itt volt, nem is nyúlt hozzá, ez a könyves bolt része volt. Ez indította el az öltetett, hogy könyves kávézót csinál. Az örökségünk ápolása. 

- Olvashatóak csak vagy el is vihetőek a könyvek?

- Egy időben próbáltuk, hogy csak helyben olvassák őket, de valahogy mindig vándorolnak a könyveink😄. 

Amúgy ingyenesek a könyveink, helyben olvashatóak és elvihetőek is, de KÉRJÜK VISSZA! 
De jönnek is könyvek. Sok idősebb néni meg bácsi hozza el nekünk a könyveit. Úgy hogy azt is átvesszük.

- Mióta létezik ez a szenvedély-szerelem hely?

-  6 éve nyitottunk, az volt a szándékunk, hogy mindenki otthon érezhesse magát.

- Mi lenne az a könyv ami titeket jellemez?

- Az egész csapatot mozgósítottam és telefonos segítséget is kértem, hogy a legjobbat/kat találjuk meg a "két" könyvünk a Harry Potter sorozat és Braskó Csaba: A Múzsa



- Milyen a kávézó felhozatala? 

- Olasz kávénk van. Az az elsődleges, hogy minden korosztály megtalálja magát bennünk. Például ha reggel 9-kor jössz be hozzánk akkor többnyire a környék időseit találod itt. Ha délután jársz felénk akkor a fiatalokat és este pedig a közép korosztály képviselteti magát. Nem akartunk egy célcsoportot sem belőni, hanem arra törekedtünk, hogy mindenkit ki tudjunk szolgálni. Legyen kávénk ami legyen olasz, legyenek organikus finom teáink, legyenek kézműves most divatos és csapra-vert olcsóbb sörök is, legyen alkoholok, üdítők és néhány, de finom koktélunk.

- A cégérben is a pálinkás pohár létható.

- Igen ezzel is szerettük volna jelezni ezt a fajta nyitottságot.

- Míg mások az ilyen kávézóikat igyekeznek éttermi szolgáltatással keverni, ti inkább egy bár hangulatát hozzátok közel hozzá. Egy jó hangulatú keveréke a családi otthonnak, ahol mindenki megtalálja a magának való italt. 😁

- Szerettük is volna ezt elérni, hogy
együtt tudjanak lenni nálunk az emberek. 

- Milyen programok találhatóak meg nálatok?

- Önismereti fraktál rajzot tartó hölgy aki rendszeresen tart nálunk eseményeket. De volt már pár könyvbemutatónk is. Nyitottak vagyunk helyszínnek lenni más események előtt is. De törekszünk, hogy hétköznapi nyugalmunk megtudjuk őrizni és a hétvégei teleházunk is mindig meg van. Így ha kifejezetten hozzánk ragaszkodik valaki, és 30-40 főt befogadó hely kellene, akkor szívesen fogadjuk. A többi helyünkön aktív a partneri kapcsolat keresés, de ez a "szíve csücsök" , itt inkább a nyugalmat szeretnénk biztosítani, akár más egységünkben dolgozók számára is.

- Van-e a bármi olyan amit szeretnél, hogy tudjanak rólatok, amit fontosnak látsz megjegyezni?

- Hogy hol találnak minket! 😀

Tehát akkor Andi kérésének eleget téve a címük:  Budapest, Margit utca 3, 1023, csak hogy tutira oda találjatok és a ti szívetekbe is belophassák magukat, egyedi asztal díszeikkel, Valentin napi páros koktéljaikkal. Vagy éppen a Forró Nagyival.



És ne feledjetek el beszélni a hely lelkével: Zsombival sem!

Kellemes forrócsokizást!

Doxa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates