2019. február 19., kedd

# interjú # Niki

Ismerkedjetek meg egy kicsit az új tagokkal is: Doxa

Januárban írtam már arról, hogy igyekszem az új tagjainkat és a leendő új tagokat is meginterjúvolni, hogy jobban megismerhessétek őket is. Regi után ebben a bejegyzésben, most Doxa következik. 


Az egyik legújabb tagunk vagy a csapatban. Miért jelentkeztél a tagtoborzó felhívásunkra? 
Mert mindig is érdekeltek a könyvek és szerettem fogalmazni is. Sok könyvről, ami megfordult a kezemben volt véleményem, néha pozitív, néha negatív. Tudtam, nekem sokat segített volna egy értelmes vélemény abban, hogy elkezdjem e olvasni vagy sem. Így úgy döntöttem leszek én az "értelmes vélemény" író másoknak . Ezért jelentkeztem.

5 mondatban, hogyan mutatnád be magadat? Mi az az 5 dolog, amit szerinted tudniuk kell rólad a blog olvasóinak?
Most végeztem kommunikáció és média szakon üzleti kommunikátorként.
Regényeket írok, egyik bent is van egy pályázaton.
Volt egy fél évem, amikor (idővel is bőven rendelkeztem) egymásután elolvastam 250-300 könyvet. A legkisebb oldalszám 250, a legnagyobb pedig 900 oldalas volt.
Nem szeretem azt a szót hogy könyvmoly, a moly miatt nekem negatív hangzású (hiszen az egy kártevő). Így inkább könyvfalónak hívom magam, tehát a blog neve is közel áll hozzám.
Szeretek még a barátaimmal lenni, moziba és színházba járni és utazgatni mikor időm engedi.

Ha nem baj elárulom, a nekünk küldött bemutatkozó e-mailedben elárultad magadról, az egyik célod az, hogy író és/vagy könyvszerkesztő legyél. Ha a két dolog közül választanod kellene, akkor melyik lennél szívesebben?
Egyértelműen író. Imádom. Ez a szenvedélyem és remélem ez lehet idővel majd a munkám is. Tervezem forgatókönyv írás és dramaturgia megtanulását is, hogy filmek és színdarabok is kikerülhessenek a kezeim közül.

Ha író lennél, akkor milyen könyveket olvashatnánk tőled? Van esetleg példaképed ilyen téren? Nincs példaképem. Jelenleg YA könyvek vannak a fejemben. De van scifi ötletem is.

És maradjunk annál, hogy író vagy a jövőben. :) Izgalmas téma. Mi az, amiről biztos, hogy SOHA nem írnál? Lehet ez akár egy műfaj vagy egy téma, bármi. Én pl. biztos, hogy nem tudnék erotikus regényt írni annak ellenére sem, hogy egy időben faltam, az ilyen könyveket.
Ugyanez, az erotikus regény. Csak párat olvastam, hogy tisztába legyek vele milyen, de nekem nem jöttek be. Sajnos általában - ki kell mondanom - olyan írók írnak ilyet, akiknek nincsen más ötlete vagy egyéb fantáziája. Így az erotikus fantáziával akarja - és valljuk be - tudja is eladni a műveit. Tudom, most van aki ezért csúnyán néz rám, de sok jó és sok rossz könyvet is olvastam már, amit nem is értettem minek adtak ki. Bár hányszor bele olvastam ilyen regénybe csalódnom kellett. Így ezt tuti soha.

Mindig is szerettél olvasni? Van esetleg a családodban olyasvalaki aki hatással volt rád ilyen téren? Olvasni szerettem de nem gyakoroltam. 2 évvel ezelőtt volt egy fél évem. Akkor önmagam keresése időszakban voltam és sok időm volt. Tudtam hogy szeretek olvasni, meg a könyvtárakat is, de valamiért úgy éreztem, ha ez ki tudódik antimenő leszek. De erőt vettem magamon és beiratkoztam a Szabó Ervin könyvtárba, egy éves minden könyvtárra kiterjedő kölcsönzős jeggyel. Elindult Könyvfaló énem megszületése :)

Emlékszel arra, hogy mi volt az első olvasmányod címe?
Outlander - Az idegen

Mi a kedvenc műfajod és mi az, ami nagyon távol áll tőled?
YA, azon beül mindent olvasok, egyértelműen az erotikus ami távol áll tőlem.

Van esetleg kedvenc kiadód? Vagy ha nem is kedvenc, de a legtöbb könyvet mégis tőlük olvasod? Nincs.

Mikor jut időd az olvasásra? Olvasol esetleg minden nap vagy csak akkor, ha úgy adódik?
Hetente többször olvasok. Ha elkezdek egy könyvet mindig úgy olvasom, hogy miközben olvasóként élvezem, mellette azt figyelem, hogy vezeti a figyelmem az író.

Van terved esetleg arra nézve, hogy életed során összesen mennyi könyvet szeretnél elolvasni? Csak azért, mert én a 6.000-et tűztem ki magam elé. :D
Minél több annál jobb, de nem a mennyiségre szeretek menni hanem a minőségre. Nekem fontos, hogy legyen mondanivalója a könyvnek, lehessen valamit tanulni belőle. Így elég válogatós vagyok abban, hogy mit vagyok hajlandó elolvasni.

És akkor most nézzük egy kicsit magát a blogolást. Van saját blogod is (https://konnykritika.blog.hu/), ami egy ideje pihen. Tervezed, hogy folytatni fogod? Miért jegeled jelenleg?
Szakdolgozat miatt jegeltem. Tervezem hogy folytatom de még nem tudom mikor.

Mi a véleményed a mai hazai könyvesblogger társadalomról?
Nem olvasok ilyen oldalakat, csak ritkán, nincs rá időm.

És természetesen nem maradhat el az örök kérdés: recenziós könyvek avagy sem. Erről mi a véleményed?
Kommunikációsként megtanítottak mind kritikát, mind recenziót írni. Azt állítja a szakma, hogy ezeknek van értelme, az olvasó ezekből tud "értelmes" tájékoztatást kapni a könyvről. Én nem így vélem, sokszor túl száraz és szakmai. Jobban hiszek az élménybeszámolókban, abban hogy mit adott nekem a könyv vagy pont mit nem. Persze a tetszik, nem tetszik szubjektív. Így kicsit keverem a kritikát, a recenziót és a személyes véleményemet a cikkeimben. Ahogy ezt a Mondjad Attikám! cikkemben is látható.
Most kaptam először recenzióra könyvet, de csak akkor vagyok hajlandó elfogadni, ha megvan a jogom, hogy ne írjak róla, ha úgy gondolom. Ennél a könyvnél is ez a megegyezés született, így elfogadtam.

Mikor szoktál bejegyzéseket írni? Hogyan képzeljünk el közben?
Most nagyon sok ötletem van, így amikor időm engedi megírom és beidőzítem a megjelenést. Általában délután vagy este szoktam írni, a szobámban az író asztalomnál, amit én újítottam fel.

Milyen terveid vannak a blogolással kapcsolatban a jövőre nézve?
Folyamatos megjelenés és cikk írása, könyvekkel és kulturális lehetőségekkel kapcsolatba.

Ha lenne kérdésed Doxához, akkor hajrá, kérdezz bátran!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates