 |
| Eredeti címe: The Tattooist of Auschwitz Kiadta: Animus (2018.) Oldalszám: 304 Forrás: saját |
Már a megjelenése előtt kíváncsi lettem erre a könyvre és amint beszereztem, azonnal neki is kezdtem az olvasásának. Pontosan 1 nap kellett ahhoz, hogy végezzek vele. Szerdán, a Kicsi délutáni alvásakor kezdtem neki és olvastam kb 2 órán át, majd folytattam este is, amikor mind a két gyerkőc aludt már, Csütörtökön pedig befejeztem a Kicsi délutáni alvásakor. Szó szerit befaltam ezt a könyvet és ha tehettem volna, akkor megszakítás nélkül olvastam volna el.
Legutóbb tán az Evely hét férjénél volt ugyanilyen HŰHA érzésem, csak nyilván más a két könyv.
Nagyon sok olyan történetet olvastam, mely ilyen-olyan formában a holokausztot dolgozta fel vagy visszaemlékezés volt. DE soha nem olvastam még olyat, ami az egyik haláltáborokban játszódik és nem csak a pokol szerepel benne, hanem mint egy kis kinyíló virág a hóban, a szerelem és a remény. Ilyet még nem olvastam.
Lale 22 éves (ha jól emlékszem), amikor Auschwitzbe kerül. Nagyon művelt, jól kiállású, több nyelvet beszélő fiatalember. Tán emiatt is szúrja ki azonnal magának a Tetováló (az a férfi, aki a rabok karjára tetoválja a számokat) és teszi a segédjévé. Ezzel megmenti lényegében a férfi életét.
Lale megtanulja, hogyan éljen túl. Lényegében olyan, mint egy macska. 9 élete van és a 3 év alatt, melyet táborokban töltött, nagyon sokszor volt a halál közelébe.
Gita 16 éves volt, amikor Auschwitzbe került. Lale tetoválta rá a számát a karjára és azonnal megfogta valami a lányban, pedig egy szót se válthattak.
A könyv az ő szerelmük kibontakozásáról szól a pokolban, de ne egy romantikus történetre számítsátok. Ez a véres valóság. Amikor egyik napról a másikra emberek tűnnek el, amikor egy teljes barakkot a gázkamrába küldenek, amikor valaki csak azért is meghallhatott, mert épp olyan kedve volt a kápónak. Éhezés, verések, halál és az állandóan működő kohók. Amikor az emberek élőholttá válnak és csak a holnapban bíznak. Ilyen időben talált egymásra a két fiatal és lettek szerelmesek.
Nagyon sok olyan történetet olvastam, mely ilyen-olyan formában a holokausztot dolgozta fel vagy visszaemlékezés volt. DE soha nem olvastam még olyat, ami az egyik haláltáborokban játszódik és nem csak a pokol szerepel benne, hanem mint egy kis kinyíló virág a hóban, a szerelem és a remény. Ilyet még nem olvastam.
Lale 22 éves (ha jól emlékszem), amikor Auschwitzbe kerül. Nagyon művelt, jól kiállású, több nyelvet beszélő fiatalember. Tán emiatt is szúrja ki azonnal magának a Tetováló (az a férfi, aki a rabok karjára tetoválja a számokat) és teszi a segédjévé. Ezzel megmenti lényegében a férfi életét.
Lale megtanulja, hogyan éljen túl. Lényegében olyan, mint egy macska. 9 élete van és a 3 év alatt, melyet táborokban töltött, nagyon sokszor volt a halál közelébe.
Gita 16 éves volt, amikor Auschwitzbe került. Lale tetoválta rá a számát a karjára és azonnal megfogta valami a lányban, pedig egy szót se válthattak.
A könyv az ő szerelmük kibontakozásáról szól a pokolban, de ne egy romantikus történetre számítsátok. Ez a véres valóság. Amikor egyik napról a másikra emberek tűnnek el, amikor egy teljes barakkot a gázkamrába küldenek, amikor valaki csak azért is meghallhatott, mert épp olyan kedve volt a kápónak. Éhezés, verések, halál és az állandóan működő kohók. Amikor az emberek élőholttá válnak és csak a holnapban bíznak. Ilyen időben talált egymásra a két fiatal és lettek szerelmesek.
"Lesz holnapunk. Azon az éjszakán, mikor megérkeztem, megesküdtem, hogy túlélem ezt a poklot. Túléljük, és felépítjük az életünket, amelyben szabadok leszünk, akkor csókolózunk, amikor akarunk, és akkor szerelmeskedünk, amikor akarunk."
Nagyon megkedveltem Lalet és Gitát a sorokon keresztül.
Lalet a bátorsága, az állandó segítségnyújtása miatt. És azért, mert nem tagadta meg a múltat. Nem tagadta azt, hogy valamilyen fura barátság alakult ki közte és az egyik őr között. Félt attól, hogy nehogy együttműködőnek tartsák majd őt és ezért elítéljék, de tetszett, ahogy leírta, hogy ő csak túl akart élni. Akkor is, ha néha ezért le kellett hajtania a fejét és becsukni a szemeit. Nem feltétlenül az a bátor, aki nekimegy egy őrnek azért, mert megölték a társait. Az is egyfajta bátorság, aki túl akarja élni ezt a poklot. Mert sokáig tart ebben a pokolban élni.
Kedveltem Gitát, ezt a fiatal, tönkretett lányt. Akinek a szemén keresztül láthatja az olvasó, hogy a nők mennyire is erősek lelkileg. Vannak persze, akik összetörnek. De vannak, akik kart karba öltve, még ha nehezen is, de tovább mennek. És nem sírnak, nem adják könnyen a könnyeiket. És túlélnek. Ó szegény Cilka! Hogy ítélhették még 12 év kényszermunkára Szibériában? Hát nem látták, hogy ez a szerencsétlen lány is csak áldozat volt? Annyira, de annyira örülnék annak, ha valaki feldolgozná a történetét! Annyira elolvasnám, hogy mi történt ezzel a szerencsétlen lánnyal!
Minden olyan történet rettentően felkavaró, ami ebben az időszakban játszódott. Sose fogom tudni megérteni, hogyan történhetett meg és rettegek attól, hogy nehogy újra megtörténjen. Nehogy újra kiszúrjunk egy népet a vallása, bőrszíne, nemi hovatartozása vagy csak mondvacsinált árulás miatt és újra működni kezdjenek a kohók vagy épp a kápók.
A könyv igaz történetet dolgoz fel és rettentően megható volt látni a végén a képeket Laleról és Gitáról, akik igen, hála az égnek túlélték a poklot és utána egymásra találhattak. És bár utána se volt könnyű az életük, de együtt voltak és öregedtek meg.
"Ha reggel felébredsz, az a nap már jó nap."
Sokszor leírtam, elmondtam, de elmondom újra: nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet is mindenki figyelmébe. Olvassunk a holokausztról, hogy miken mentek keresztül az emberek és tanuljunk a történelemből!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése