Lady Jane

Lady Jane című könyv véletlenül akadt a kezembe, és egyáltalán nem hittem, hogyha elolvasom, akkor tetszeni fog nekem. Egyrészt, mert történelmi regény, másrészt mert romantikus. Miközben mindkettő megvolt benne, ezekkel együtt is imádtam a könyvet. A következő bejegyzés arról fog szólni, miért is tetszett meg a könyv, mindennek ellenére.

Először a borítót láttam meg, ami nagyon tetszett: színes, a lila egy olyan árnyalata van benne, amit nagyon szeretek, és Jane arca is nagyon szép: olyan, ahogy elképzelnénk őt. A vörös hajú, szeplős, megszelídíthetetlen hősnő tökéletes a borítóra. Ellenben két elem nem tetszik a borítón: az egyik az N betűn lévő korona: számomra olyan pici és semmitmondó, miközben lehetne máshova is rakni,a mi jobban kifejezi a történetben lévő fontosságát. A másik problémám pedig a gerincen lévő menyét, ami eléggé spoileres utalás, emellett pedig a menyét fotó se illik a gerinc lilájára. Ellenben a külföldi borító először nem ilyen szépséges lila volt, hanem sokkal viccesebben próbálták megoldani a problémát (lásd 2. kép) Igazából ez is nagyon illik a könyvhöz, hiszen pont ennyire bohókás, de akárhogy nézem, azért a lila gyönyörűséget nem veri. 

A történet maga történelmi alapokra épít, de mégis megmásítja azt egy fantasyelemmel, és a képzelet regényes leírásaival. A fantasyelem nem más, mint az E∂ian mágia, vagyis az, hogy egy ember át tud alakulni állattá. Ez azt jelenti, hogy egy ember a személyiségéhez legközelebb álló állattá fog változni. Nagy érzelmi hatásra történhet az átváltozás, de ha megtanulja a személy irányítani, már máskor is lehetséges lesz az átváltozás. 

Ellenben nem mindenkinek tetszik az E∂ian mágia, emiatt az ország két részre szakad: E∂ianokra, és a mellettük lévő személyekre és az Igazakra, akik kiirtanák az állattá átalakuló személyeket. Ebben a problémás időszakban uralkodik VI. Edward király, akinek a Vész tünetei kezdenek látszani. Márpedig, ha a halál ilyen közel van, akkor gondoskodni kell az ország következő uralkodójáról: Mary, Edwart nővére legyen, aki Igaz, vagy Lady Jane Gray, aki egy könyvmoly, és elfogadja az E∂ianokat. 

A történet három szemszögre osztható: az egyik Edwardé, a kis királyé, akit a Vész tüneteit mutatja, és a királyi palotában lévő ármánykodást kell felfednie, és uralkodni, amíg csak tud. A másik szemszögben Jane kalandjait követhetjük nyomon, ahogy találkozik, és később összeházasodik egy E∂iannal, Guildforddal, a harmadik szemszög pedig a férjjé, ahogy túl akar élni Jane mellett. Hiszen a nők veszélyesek, főleg, ha könyvmolyok…! 

Ami meglepetést okozott, hogy az alternatív történelmi szál mellett egy igenis ízig-vérig romantikus történetet kapunk. Nem is egyszerű romantikus, hanem rózsaszín cukormázas romantikus szépséget, ami alapvetően nem szokott tetszeni nekem, de itt valahogy minden úgy áll össze, hogy az mégis élvezetes legyen. A karaktereknek van személyiségük, így a félreértések megalapozottak, és nem csak egy oldalpillantásról volt szó, mint más könyvekben, ahogy a szerelmi szál is viszonylag fokozatosan bomlik ki. Ugyanúgy, mint az életben itt is a bizalom lassan, de egyre erősödve alakul ki a szerelmesek között, addig, amíg már az életüket áldoznák a másikért. 

A történelmi háttér is sok pozitívumot ad hozzá a történethez: maga az, hogy a 16. században játszódik, intrikák és cselszövések között, ad egy nagyon erős hangulatot, miközben olyan történéseket figyelhetünk, amiket a történelemkönyvben olvashattunk. Ez a hangulat az, ami átjárja a könyvet, és hol kisebb poénokban, hol nagyobb történetelemekben mutatkozik meg. 

A legnagyobb pozitívuma a könyvnek a nyelvezete, mert nagyon modern, gördülékeny, olyan, mint egy igazi romantikus könyvé. Emellett vannak történelmi poénok is benne: nagyon gyakran egy szófordulatot is megmagyaráznak, hogyan alakult ki (vagy hogyan fog a történethez képest a jövőben kialakulni), máskor történelmi tényeket kapunk, amelyeket vicces formában, egyedien, máshogy közli az írói hármas. Emiatt az egész történet vicces, kedves, és gördülékeny lesz. 

Egyáltalán nem voltam benne biztos, amikor kezembe vettem a könyvet, hogy tetszeni fog, sőt. Ellenben nagyon nagyot csalódtam benne, teljes mértékben pozitívan. Aki szereti a romantikát, és egy kis történelmet, annak mindenképpen ajánlom ezt a könyvet. Ha pedig nem győztelek még meg vele, akkor itt van néhány kedvenc idézet, amely átadja a könyv hangulatát: 

„Az E∂ianokat azzal áldották (vagy verték meg, ki-ki nézőpontja szerint), hogy szabadon alakulhatott át emberből állattá. Egyesek például macskává tudtak változni, ami jelentősen csökkentette Anglia patkánynépességét. (Mások viszont patkánnyá tudtak alakulni, így végül nem történt számottevő változás.)” 

„– Phű, apa! Termékeny és alaposan ellenőrzött? Nagyon romantikusan hangzik a szádból.” 

„Az oltár előtt azt halljuk majd a paptól, hogy emelje fel a fátylat, majd ezt követően engedje le a könyvet, hogy láthassuk az arcát?” 

„G. ivott egy kortyot és azon gondolkozott, hogy közölhetné a legjobban a lovas hírt. 

Ismered, kedvesen, országunk négylábú fenséges állatait? Nos, egy ilyenhez mentél hozzá! 

Nem. Nem a megfelelő közelítés. 

Édesem, nehezedre esett valaha is ember és állat között választani? Többé már nem kell! 

Ennél a taktikánál is van jobb. 

Édes hölgy, vannak, akik fekve alszanak, és vannak, akik állva. Én mindkettőre képes vagyok. 

Nem. 

Tudod-e, hogy van, akinek szőrösebb oldala is van? 

Átkoztad-e már a sorsot, hogy szerettednek csak két lába van? 

Tudtad, hogy a lovaknak remek az egyensúlyérzékük? 

Hé, mi az ott? – majd elvágtatna.”