2015. november 15., vasárnap

# YA

A. Meredith Walters: Find You in the Dark – Utánad a sötétbe

Maggie Young maga volt a hétköznapiság.
Átlagos barátok, átlagos szülők, átlagos eredmények… hétköznapi élet.
Aztán jött A Fiú.
Clayton Reed a múltja elől menekült, démonjaival a nyomában, amik bármikor leteríthetik. Soha nem hitte, hogy esélye lehet a boldogságra.
Aztán jött A Lány.
Maggie abban hitt, hogy a szerelmük majd mindent túlél. Clay abban, hogy csak a lány kell, és minden helyrejön zavaros életében.
Hogy együtt lesznek, ketten a világ ellen.
De a sötétség mindig ott ólálkodik a közelben.
Néha az igaz szerelem legnagyobb gátját saját magadban kell keresned.


Eredeti címe: Find You in the Dark (2012.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2014.)
Sorozat: Utánad a sötétbe #1
Oldalszám: 408

Utánad a sötétbe #1

A könyv borítója hívta fel a figyelmemet erre a könyvre, mert nagyon beszédesnek találtam. Más blogosok, molyok véleményei nem maradtak meg bennem, így a fülszövegre hagyatkoztam csak, amikor végül a kosaramban landolt. 
Mire számítottam? Tipikus NA regényre, lelki sebekre, eltemetett múltbéli fájdalmakra, majd persze a főszereplők happy endes összeborulására.
Mit kaptam? Nagyon nem azt kaptam a történettől, amire számítottam és nagyon nem értem ezt a jelenlegi 77%-ot a molyon. Nyilván ízlések és pofonok, meg hangulatember lévén lehet, hogy rossz passzban olvastam, de ez a könyv egy nagy semmi. Egy nulla.

Bár NA regényre számítottam, ez a történet YA, fiatal tizenéves szereplőkkel.
A fülszöveghez sokat hozzá tenni nem akarok, meg igazából nem is tudok, mert nagyon könnyen és gyorsan össze lehetne foglalni a történetet pár mondatban.
Adva van a 2 tini főszereplőnk, akik közül a fiú küzd a démonaival. Tán Clayton lehetne Maggie számára a tökéletes tini szerelem, ha a fiút néha nem húzná le a "sötét örvény", amikor is előbújik belőle a másik énje.

"Bárcsak felfogtam volna, mennyire nehéz is a felszínen maradni, amikor ennyi érzés húz le a mélybe!"

Poént lelőni nem szeretnék, hogy mi baja is van a srácnak, már csak azért sem nehogy valaki az "értékelésem" végén a fejemhez vágja, hogy nem értem meg ezt a betegséget, mert ha megérteném, akkor látnám ebben a könyvben a jóságot és a szépséget, amit nyilván nem látok. Így már most leszögezem: igen, szerencsére nem ismerem testközelből ezt a betegséget. Nem Clayton problémája miatt nem tetszett a könyv, hanem amiatt, ahogy ezt az írónő megírta.

Lássuk akkor: karakterábrázolás nincs, a szereplők siránkoznak, nyavajognak, a srácot úgy elhajtottam volna az első 20 perc után, hogy ihaj, egyszerűen nem tudtam a történetet elfogadni.  
A szereplők koraérettek voltak, a probléma meg bár komoly lenne, de egyszerűen nem éreztem azt, hogy tényleg akkora hű, meg há lenne.
Többször abba akartam hagyni az olvasását, nem is tudom miért folytattam. :oS Ez a könyv kimondottan olyan, amit nem ajánlanék még csak könyvtári kölcsönzésre sem, teljesen időpocsékolás.

Két jó dolgot tudok csak kiemelni:
1. a borító nagyon szép
2. néha lehet benne szép gondolatokat találni. Persze mindegyik már lerágott csont az élet okosságairól, de legalább van ebben a 408 oldalban pár olyan sor, ami elgondolkodtathatja az olvasót.

"A legtökéletesebb emlékeket a legfájdalmasabb elfeledni."

* kép forrása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates