2015. április 9., csütörtök

# 2012 # Animus

Lois Lowry: Az emlékek őre (Az emlékek őre 1.)

A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát… 
Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.






Néhány napja láttam a könyvből készült filmet, minek ugyan alig-alig van köze az eredeti műhöz, és egyébként se nagy eresztés, ahhoz elég volt, hogy meghozza a kedvem az olvasáshoz, vagy legalábbis, hogy elkezdjek kacsintgatni a könyv felé. A végső lökést a tény adta meg, disztópiáról van szó. Bár mindig megnézem, pontosan mire is kell számítanom, milyen a leírt világ, mennyire illik az bele az ízlésembe, általában már ennyi is bőven elég, hogy ne csak a várólistámra kerüljön fel, amolyan - ebben az életben valamikor majd elolvasom - címszóval, hanem záros határidőn belül tényleg a kezembe is kerüljön. Ezúttal, lévén épp a könyvtárban jártam, nem tartott sokáig, hogy sor kerüljön rá, az elolvasás pedig ennél is kevesebb időmbe fájt. A fájdalom ezúttal a szokásosnál is kevésbé értendő szó szerint, mert nagyon is élveztem.
Mivel tulajdonképpen gyerekeknek szóló könyvről van szó, nem most rágtam magam először végig rajta, de az a bizonyos első óta talán tíz, vagy még több év is eltelt már. Arra, mi volt a véleményem róla, évekkel ezelőtt, nem igen emlékszek, azon kívül, már akkor is érdekesnek, szórakoztatónak találtam. Ami egész biztos, teljesen másképp viszonyultam hozzá, más érzést keltett bennem, mint most. Ez nyilvánvalóan az azóta magamra szedett "bölcsességnek" (nagyon sok idézőjellel), és tapasztalatnak köszönhető. Relatíve felnőtt fejjel olyan dolgokat is sikerült megértenem, olyasmiket láttam meg a regényben, amit egy fiatalabbnak esélye sincs. Pusztán azért, mert, normál esetben, nincs olyan képe a világról, a társadalomról, mint egy idősebb embernek. Mindenezek ellenére nem merném azt állítani, a könyv besorolása hibás, mert abba a korosztályba tartozóknak is teljes mértékben élvezhető, amibe szánták, de úgy vélem, idősebb korban is érdemes elolvasni, mert ugyanúgy lehet szórakoztató, tanulságos, csak másképp.

A történet egy elsőre tökéletesnek tűnő világban játszódik, ahonnan kizártak minden, társadalmunkra jellemző hibát. Nincsenek különbségek, mindössze annyi, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy képesek legyenek különböző munkára beosztani a lakosokat. Ez a hiány vonja maga után az irigység, féltékenység, háborúskodás eltűnését. Ugyanakkor, ha úgy igazán belegondolunk, hála ennek, a világ szürke, élettelen, unalmas. Mindenki robotként végzi a munkáját, szemellenzővel, a szabályokat görcsösen betartva élnek. Nincsenek tisztában az emberi lét alapjaival. Nem éreznek, idegen nekik a gyűlölet, szeretet, bánat, düh, fogalmuk sincs, mi a halál. Itt él a tizenkét éves Jonas, aki egészen addig, míg Emlékőri képzése alatt meg nem ismeri a korábbi világot, nem kérdőjelezi meg a rendszer helyességét, ami teljesen érthető, hisz nem tudja, lehetne másképp. Az Ő szemén keresztül lát bele az olvasó is a felszín mögötti sötétségbe, így veszi észre a rosszat, ami lassan elnyomja a jót. 

A szereplők közül Jonast ismerhettük főleg meg, a többiekről nem írt sokat az írónő, de ezért bőségesen kárpótolt a főszereplő fejlődése, az, ahogy szép lassan megvilágosodott, ahogy harcolt önmagával, próbált rájönni, mi lenne a helyes. Teljes mértékben pozitív személyiségének tartom, aranyos, bájos fiú, aki nagyszerűen kezelte a hirtelen vállára zuhant felelősséget. Személyes véleményem az, úgy döntött, ahogy kellett, a lehető legjobb megoldást választotta, mivel nem csak a kis Gabrielt mentette meg, hanem az egész közösséget is. Még ha ez első körben rengeteg szenvedést, nehézséget is okoz nekik.
Az egyetlen, ami komolyabb hiányérzetet keltett bennem, az, hogy úgy éreztem, az Örökítő túlságosan háttérbe került, el lett hanyagolva. Szerintem a benne lévő lehetőség nem lett teljesen kiaknázva, szívesen olvastam volna róla többet. 

Magyar változatban kétféle borítóról van tudomásom. Az egyik, az eredeti, havas tájat, fenyőfákat, és egy szánkót ábrázoló, a másik pedig a filmes. Előbbi nem épp figyelemfelkeltő, ha nem konkrétan ezt a regényt kerestem volna, talán át is siklik a figyelmem rajta. A filmes ellenben jól mutat, az a legnagyobb probléma vele, hogy sok köze a regényhez nincs. Ebből a szempontból az első, a havas-szánkós jobban megállja a helyét.



                               
Külföldi borítókból jóval nagyobb a választék, és ezúttal is ezeket tartom szebbnek, történethez illőbbnek.  Az itt látható kettő a személyes kedvencem. Mindkettő figyelemfelkeltő, látványos, beszédes, és nem túl giccses. Ezeket látva a fülszöveg ismerete nélkül is elolvastam volna a kérdéses regényt.


A sorozat további kötetei a Gathering Blue, A Messenger, a Son, illetve a The Giver Quartet, ami tulajdonképpen nem is tartozik bele a sorozatba. Magyarul ezek közül három jelent meg, sorban, Valahol, messze, Hírvivő, és A fiú címmel. 


Fontosabb adatok:

Kiadó: Animus 
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 236
Ár: 2890 Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates