2013. július 18., csütörtök

# krimi-thriller

Robin Cook : Jótékony halál

Az Alexandra Kiadó Robin Cook sorozatának legújabb kötete, a borítón az író neve kissé domború arany színű betűkkel van. Nem tudom, hogy ez jelent e valamit, csak azért említem, mert a képen nem olyannak látszik, mint eredetiben.
 Amikor a fülszöveget elolvastam , nagyon megkönnyebbültem, mert végre nem az élet minden oldaláról már bemutatott patológus házaspáré a főszerep. Őszintén szólva már kicsit untam, hogy  az utóbbi években bármilyen bűnügy került ki Robin Cook tollából, azt csak  az emberi téren majdnem, patológus szakmai téren pedig teljesen tökéletes  Stapleton házaspár oldotta meg.
Ahogy már megszokott az írótól egy nagyon érdekes és aktuális orvosi problémával foglalkozik a könyv: ez az téma az őssejt kutatás eredményeinek gyakorlati megvalósítása, vagyis beültethető szerv előállítása az adott beteg egy másik sejtjéből.
A történet egyik szála a Columbia Egyetem kutatólaboratóriumába vezet, ahol két zseniális tudóst már csak hetek választanak el attól, hogy az egyikük veséjét kicseréljék egy a saját sejtjeiből előállított vesére. Ha ez vesével sikerül, akkor sikerülhet hasnyálmiriggyel és más szervekkel is, megoldva egy csomó gyógyíthatatlan beteg problémáját és évekkel meghosszabbítva az életüket.
A másik szál a biztosítások pénzügyi világába vezeti az olvasót. Hosszú oldalakon keresztül megtudhatunk, ha értünk egyáltalán valamit belőle, hogy néhány gátlástalan bankár hogyan manipulál a tőzsdén a biztosításokkal, és hogyan használ ki beteg embereket , hogy azok a jótékonyság illúziójában várják  betegségük végét, vagyis a halált.
Ám, ha a két kutató rövid időn belül sikerrel jár, a pénzügyi manipuláció összeomlik és ezt a gátlástalan és eszméletlen gazdag bankárok nem engedhetik, akkor már inkább vesszen két csodálatos ember.
Itt új elem lép a Robin Cook-féle bűnbandák közé, amerikai, olasz , orosz , kínai és japán maffia után : az albán maffia.
De nincs szerencséjük a bűnözőknek, mert egy magányos , ám nagyon tehetséges , okos és kitartó orvostanhallgató lány szintén a kutató laborban gyakornokoskodik és nem hisz a véletlen baleset elméletben.
Érdekes módon kiderül, hogy ő is albán és mellesleg súlyos titkokat hordoz a magánéletében, ami megakadályozza őt a kapcsolattartásban.
Megismerkedhetünk még az amerikai állami gondozás útvesztőivel és buktatóival.
Az albán maffia hierarchiájával és különös szabályaival, valamint egy bandavezérrel, akinek a neve Alekszander Buda. Nincs különösebb szerepe, csak érdekesnek találtam a nevét
Végül az 50. fejezetnél mégis csak felbukkan az elején emlegetett patológus házaspár, de most kivételesen hibáznak és csak rövidke szerepük van.

Jó kis vastag kötet , 460 oldalas, azért elég hamar sikerült kiolvasnom, ami azt mutatja, hogy izgalmas, érdekes , krimi. Olyan téren semmi meglepetést nem tartogatott, hogy a jók jók maradtak, a rosszak elnyerték bütetésüket. A maffia szál eléggé nyitva maradt, ezt még további kötetekben lehet boncolgatni.
 A pénzügyi, tőzsdei részletek kicsit meg feküdték a gyomrom helyett az agyamat, de ettől függetlenül jól szórakoztam.Ami a gyomromat illeti, egy-két kísérleti kádban úszkáló emberi szerven kívül semmi nem háborgatta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates