Pallavicini Zita: Egy őrült őrgrófnő naplója

Ez volt az a könyv, amelyet 300 Ft-ért (pontosabban 299-ért) árult a Könyvhéten az Ulpius-ház. 2011-es kiadás, akkoriban elég sokat reklámozták.

Hogy ki Pallavicini Zita, a cseh, a német, az osztrák és a magyar társasági lapok és média sokáig kedvelt figurája? Naplójában az „őrült grófnő” ugyanazzal a szenvedéllyel és provokatív őszinteséggel néz szembe az arisztokrata lét bonyodalmaival, családja történelmével, szerelmei és önmaga gyarlóságaival, amilyennel az életét is éli. 

Ciki, nem ciki, nem sokat hallottam Pallavichini Zitáról, de hát nem is tartom számon az arisztokrata világot. A könyv önéletrajzi jellegű. Persze ne úgy képzeljétek el a grófnő életét, mint ahogyan a 90-es években az akkori televíziós showman is feltételezte róla, hogy reggel felébred a kastélyában és kilovagol. Teljesen hétköznapi életet él, persze más, magasabb rendű körökben mozog. Szóval aki a grófi világba szeretne betekintést nyerni, annak csalódnia kell.

Zita élt Kanadában, Prágában, Bécsben, Budapesten, dolgozott a médiában is. A férfiak pedig sorra átverték, megcsalták, terhesen vagy épp pici gyerekkel magára hagyták. Azért valljuk be, nem "mezei" férfiak voltak ezek, hanem pl. nála jóval idősebb herceg, multimilliomos. Zita depressziós, anorexiás, származása ellenére nem egyszerű az élete. Már édesanyja is pszichés gondokkal küzdött - őt egyébként sajnálatos módon meggyilkolták -, szóval egyáltalán nem csoda, hogy az őrgrőfnő is kicsit "őrült" lett.

Egy dolgot kiemelnék a gyerekkorából, amit nagyon megjegyeztem. Amikor is tiltott, kapitalista, Mickey egeres pólóban ment iskolába, és emiatt az igazgatóhoz vitték! Egy letűnt kor jellemzője, amit a mai, Disney-pólókban rohangáló gyerekek már meg sem értenének.

Összességében hamar elolvasható kis könyv, olyan "kiírom magamból" jellegű, amelynek semmilyen befejezése vagy konklúziója sincs. Még a jelen sem derült ki igazából számomra, mármint, hogy most, kétgyermekes anyukaként milyen életet él, és vajon boldog-e?

A moly-on különben sokan lehúzták a könyvet, hogy minek kellett ezt megírni, semmi mondanivalója meg milyen gyenge. Nos, én, aki előbb olvastam "botrányos úszónőnk könyvét", mint ezt, csak azt tudom mondani, ez a könyv ahhoz képest irodalmi alkotás! Szóval ha nem teszik egy könyv, gondolj mindig arra, hogy mindig van (lesz) lejjebb is.

De térjünk vissza. Szerintem különben nem volt rossz ez a könyv. Egyszer elolvasható, és legalább megtudtam ki is Pallavicini Zita.

„Megéltem a gyönyört és a poklot. Ez volt a sorsom… eddig. Azonban, ha mindez nem történik meg velem, akkor én nem vagyok Pallavicini Zita.”