Ismeritek azt az érzést, mikor arra ébredtek, hogy lüktet a véretek, ver a szívetek, valami rosszat álmodtatok, valami lidérceset, ami annyira élethű volt, de tudod az eszeddel, hogy ez mégsem lehet igaz?
De mégis annyira hihető volt. Kiver a víz és nem is mersz visszaaludni már.
Kihasználja az álom a félelmeid.
Ez a könyv pontosan ilyen!
Kihasználja a félelmünk és finoman bele szövi a történetbe.
Egy mese tulajdonképpen.
Van tündérmese, szerelemmese, vidám mese és még rengeteg féle.
Ez a könyv pedig egy rémálom, mese formájában felnőtteknek. Hihető, tetszetős, elfedi a valóságot, csillog-villog és a felszín alatt mégis sötét.
Az elején tündérmese, veszélytelennek tűnik, elvarázsol, te azt hiszed biztonságban vagy, nincs mitől félned.
Majd jön egy apró kis dolog, mint a fehér terítőn egy kis borcseppecske. Vagy az ablaküvegen egy kis porszem. És már nem is olyan tökéletes. Aztán egyre több és több foltot fedezel fel. Már kezdesz félni...
A tündérmese már nem olyan tiszta, hanem valamivé átalakul.
Majd a végére megint tündérmese lesz és azt sem tudod, hogy most akkor változott-e vagy csak te emlékszel máshogy?! Vagy rosszul olvastad, rosszul értelmezted a szimbólumokat csak.
Én nem is gondoltad volna, hogy a könyv ilyen érzéseket vált ki belőled, hisz egy ártatlannak tűnő, csacska mese.
Gaiman az egyik kedvenc íróm. Érdekes, hogy annyiféleképpen tud írni és mégis mindig jók a könyvei.
Mindig elvarázsolnak és egy különc világba repítenek.
Az Óceán az út végén olyan könyvecske, amit ha elolvasnék tízszer, mindig mást olvasnék ki a sorok mögül.
Szerintem mindenkinek mást ad a történet. mindenki mást vél felfedezni benne.
Nem erre számítottam, mint amit kaptam. De ez csak hozzáad a történethez. Egy cseppet sem vagyok csalódott, csak meglepett.
A nyelvezete ennek a pici világnak igencsak egyedire sikeredett. Finom. Érzékelhető. Érzékletes. Szimbolikus. Jelzőkkel teli.
A szereplőkkel is elégedett vagyok. Szerettem a kisfiút, aki nagyfiúvá cseperedett. Szerettem Lettit aki nagylányból valami mássá fejlődött.
Ám mégis a rejtett gonosz és az öreg mamóka volt az, akiért a könyvet végig izgultam.
A történet magával ragadó. Lendületes, gyors iramban vágtázik rendületlenül.
Amit hiányoltam, az a háttérkép igazi kibontása. Vágytam volna olvasni róla. Nem csak apró utalásokat, és én magam helyezzem el a fantáziavilágom peremén valahol. Hanem hogy ő bontsa ki nekünk apránként. Magyarázza el, mi miért és ki kicsoda. Sok lehetőség lett volna még benne.
De lehet akkor a törékeny egyensúly odaveszett volna.
Mert így kaptál valamit és mégsem. Még vágysz rá.
Egy oktatóm mondta nekem egyszer, igaz teljesen más apropóból és kicsit más szavakkal:
"Csak addig maradj, míg látod a szemekben az érdeklődést, még látod, hogy várják a továbbot. Aztán távozz, hogy még többet akarjanak belőled."
Fordította: Pék Zoltán
Agave kiadó: http://www.agavekonyvek.hu/
180 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése