2013. május 24., péntek

Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak





Bizonyára valami célja volt a Teremtőnk, hogy ezt a könyvet hozzám juttatta.
Talán egy figyelmeztetés számomra, hogy túl sokat foglalkozok a pénzzel és a földi javakkal, ahelyett, hogy arra figyelnék, ami fontos. Az emlékekre, a megélt pillanatokra.
Nem tartom magam gyűjtögető (kivéve könyveket) embernek, akinek csak a kézzelfogható dolgok fontosak. Figyelek, hogy valóban élvezzem és éljem az életem. de nem ártott egy kis figyelmeztetés.

Már az előszó szokatlan. És sejtettem, hogy itt bizony valamit kapni fogok a könyvtől.
Az író közli, hogy kétféleképpen olvashatjuk, értelmezhetjük.
Felfoghatjuk egy fiktív történetnek és jót szórakozhatunk rajta vagy üzenetként. segélykiáltásként, útmutatóként.
Hogy nekem melyik jutott eszembe végül a könyv elolvasásakor? Talán mindkettő igaz rá.
Nagy része hihető volt, de némelyik részlet annyira hihetetlen, hogy nehezen fogadtam be.

A történetről:
Egy hisztis, mai nőt mutat be a könyv, aki ausztrál bennszülött törzshöz csapódik, az Igazakhoz,  egy hosszabb utazás erejéig.
Kalandos és nehéz útja van.
Sok minden megváltoztatja az eddigi látásmódját. Már nem ugyan az az ember tér vissza a civilizációba.

Bevallom sokáig nem volt szimpatikus a főszereplő hölgy.
Taszított, pedig nehéz volt a beilleszkedés, áttérés egy teljesen másik életformához. Kényeskedhetett volna és lázadozhatott volna, ám ő tapasztalt és figyelt, élt. De mégsem került hozzám közel, csak az utolsó oldalakon.
A törzs élete viszont roppant érdekes volt.
Nem mondom, hogy végig bírnék élni egy ilyen utat. Túl kényelmes vagyok én hozzá. Nem biztos, hogy  alkalmazkodó képességem bírná cérnával. Sőt. Bizton állíthatom, hogy nem.

Amit adott nekem a könyv.
Egy szépséges, ám vad vidéket. Visszajutottam a természetbe
Egy másfajta világot, ahol nem az anyagiasság a fontos. .
Bámulatos, milyen életkörülmények között képes megélni a törzs.
Hogyan viszonyulnak az életterükhöz, az állatokhoz, növényekhez, a halál és születés körforgásához.

Ami viszont számomra kissé hiteltelenné tette (de nem vonom kétségbe igazát teljesen), az a hitvallásuk és a telepátia. Szavak nélkül értekeznek. Szerintem nem telepátiával, hanem a sokéves tapasztalatai miatt, szavak nélkül is értették egymást. Ott nincs Tv, magnó és egyéb hasonló dolog, ami elvonná a figyelmüket, így jobban ismerik egymást, mint mi valaha is házastársunk vagy gyermekünk, szüleinket.

Nagyon sok érdekes dolog van a könyvben és szép gondolatok.
Amik számomra a legérdekesebbek voltak:
Születésnap. Ők nem ünneplik, hiszen így is, úgy is öregszenek minden évben, enélkül is. Akkor minek ünnepeljék? Azt tartják ünneplésre méltónak, ha tanul valami fontosat az ember, ezáltal másik életszakaszba kerül.
Nevek. Életük során nem egy nevük van. Igaz nekünk sem, ha nők vagyunk. De ők aszerint kapják a nevük, amilyen jó tulajdonságuk van, amilyen mesterséget végeznek a csoporton belül.
És minden egyes egyed a társadalmukban fontos. még az is, aki csak a hallgató szerepét tölti be. Ugyan olyan értékesnek tartják, mind azt az embert, aki élelmet keres.
Tetszett a dalhoz és a tánchoz való hozzáállásuk.
Szemernyi rosszindulat sincs bennük a másik iránt. nem bántják egymást kinézete vagy bármi más miatt.
Amitől a falnak tudnék szaladni, az az, hogy keveset kommunikálnak szóban. Én megbolondulnék, ha egész nap hallgatnom kellene.
" Az Igazak népe szerint a hang nem beszédre való. Az ember szívével és gondolataival fejezi ki magát. Ha a beszédet fecsegésre használjuk, szétszórjuk magunkat apró-cseprő, felületes társalgásokban. A hang éneklésre, ünneplésre, gyógyításra szolgál, és csak arra való. "
A gyógynövényes részeket pedig faltam kifejezetten. Köztudott, hogy nagy gyógynövényes vagyok. És érdekes volt olvasni, hogy mennyi mindenre használják a növényeket, amikkel találkoznak utazásuk során: fogamzásgátló, étel, ital, a vallásukhoz, gyógynövény, ruha és színezéke, ruhadísz...

A főszereplő sokszor párhuzamot von a két világ közötti különbségekben. Legjobb szemléltetője az ékszeres rész. A törzsi asszony talál egy virágot, díszként hordja egész nap. Nem irigylik tőle, megdicsérik,  ő mindeközben büszkén viseli, majd a nap végeztével visszaadja a természetnek.
A modern világban a drága ékszert biztosítják, helyette másolatot hordanak és rettegnek, hogy elveszítik az eredetit.

Megdöbbentő volt a főhős szélmalomharca, mikor vissza tért és próbálta felhívni a figyelmet az egyszerű népekre. Kinevették, hihetetlennek találták történetét. Nem segíteni szerették volna a bennszülötteket, hanem megadóztatni, megbüntetni, eltiporni. Bár már így is lekicsinyítették élővilágukat, erőszakosan meg akarták téríteni őket.

A történet olvasmányos volt, bár a sok leírás és minimális párbeszéd kissé szárazzá tette.

Szerintem mindenkiben mást fog kiváltani a könyv. mert más értékeket tartunk fontosnak és máshogy élünk, így más a fontossági sorrendünk  is.

A könyv borítója viszont förtelem. Nekem borzalmasan nem tetszik.


Partvonal kiadó
kölcsön könyv
200 oldal
Fordította: Balázs Éva

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése