2013. május 24., péntek

# szépirodalom

Kertész Erzsébet: Titkos házasság

Közismert dolog, hogy Mikszáth Kálmán kétszer házasodott, mindkétszer ugyanazt a nő vette feleségül. Erről a történetről a nagy anekdotázó írónk szemérmesen hallgatott, a sok érdeklődőnek a fantáziájára volt bízva, hogy miként alakult feleségével közös életük, kivéve azokat, akik olvasták Mauks Ilona naplóját.  Kertész Erzsébet ezt a naplót felhasználva írta meg regényét egy nagyszerű asszonyról és az igencsak esendő, de zseniális férjéről, Mikszáth Kálmánról.

A Mauks család a mohorai birtokon élte mindennapos életét  két lányukkal és kisebb három fiukkal. Az anyuka a lányok és fiúk nevelésével és az elapadt kis birtok igazgatásával volt elfoglalva, míg édesapjuk Mauks Mátyás a közeli Balassagyarmaton a tekintélyes szolgabírói pozícióból próbálta kiegészíteni a család jövedelmét. A lányokat a nagymama tanítgattta - nevelőnőre nem futotta a családnak.  A lányok, Nelka és Ilonka a tanulás helyett sokszor a családi könyvtárból elcsent könyveket bújták, fittyet hányva édesanyjuk Kornélia asszony korholására, aki jó gazdaasszonyt  szeretett volna belőlük nevelni, sikertelenül.
A család telente Balassagyarmatra költözött, ahol rendszeresen óriási vendégjárás volt, sokszor megfordultak náluk fiatalemberek is, akikben a szülők szerettek volna vőjelöltet találni lányaiknak.
A Mikszáth család  Szlabonyán élt, ahol az özvegy édesanya próbálta életben tartani szintén elszegényedett kis birtokukat és nevelte kisfiát. Nagyobbik fia Kálmán, jogot tanult a család unszolására, de lelkében rég elkötelezte magát az írásnak. Küldözgette kisebb-nagyobb írásait különbüző kiadóknak, ezzel némi népszerűséget szerzett magának, de szüksége lett volna valódi pénzkeresetre is, ezért munkát vállalt, mint esküdt  Mauks Mátyás irodájában. Mivel minden munkatárs a Mauks családhoz járt, Kálmán is rövidesen megismerkedett a lányokkal és a vendégségből hamar szerelem lett közte és Ilonka között.
A Mauks szülők  hasztalan intették lányukat, hogy válasszon  biztos jövedelemmel rendelkező ifjút magának, de Ilonka már döntött  és Mikszáth-ot választotta.
Az író képtelen volt olyan helyen dolgozni, ahol nem az írással foglalkozhat, ezért Pestre ment és újságoknak írogatott. Ilona rokonokhoz utazott Pestre és ott szülői engedély nélkül összeházasodtak.
Az házasság hírére  a csodálatos Mauks család befogadta és szeretetben  istápolta az ifjú párt .
Pesten állás nélkül, nagyon kevés anyagi lehetőséggel, nélkülözések közepette éldegéltek. Az első katasztrófa akkor következett be, amikor Ilonka első gyermeke csak néhány napot élt, de még ezután sem adták fel a közös életet. Ám a nagy nélkülözések miatt Ilonka is súlyosan megbetegedett és a szülők Balassagyarmaton ápolták. A következő tragédia Mauks Mátyás halála volt. Mikszáth ekkor Pesten élt és csak ígérgetett a jobb életről, végül azt javasolta, hogy váljanak el, mert képtelen volt még magát is, nemhogy feleségét eltartani.
Évek teltek el, és a  magukra maradt Mauks család tagjai Mohorán próbálták anyagi helyzetüket rendbe tenni. Anya és lányai keményen dolgoztak, közben három fiút iskoláztattak. Mikszáth ezalatt nyomorgott Pesten, míg végre Szegeden szerkesztői állást kapott, anyagi helyzete jobbra fordult és újra feleségül kérte Ilonkát, aki hosszú kérlelés után újra Pestre költözött férjéhez.
Hát így történt Mikszáth különleges házassága.  Ezután az okos asszony támogatásával és saját tehetségével Mikszáth valódi íróvá vált és egyre másra ontotta a kitűnő regényeket.

A regény remekül mutatja be a kort, az embereket, a Mikszáth által is olyan jól megírt  dzsentri világot.
Mikszáth többször biztatta feleségét, hogy  ő írja meg  regényes házasságuk történetét, de erre csak az író halála után került sor, amikor Ilonka visszavonult közösen választott birtokukra Horpácsra.

Ajánlom szíves figyelmébe ezt regényt azoknak, akik szeretnének megismerni egy tragédiák, örömök és sikerek között élő  párt,  egy férjét odaadóan támogató okos nőt, egy romantikus férfit és  gyermekeit imádó apát.

Ezek után nekem sincs más választásom,  kedvenc írom könyveit újra előveszem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates