1990-ben végre valahára szép, új világ köszöntött Magyarországra. Ez többek között azt is jelentette, hogy eddig csak hírből ismer dolgok kézzelfoghatóvá váltak nálunk is.
Persze tudtam én azelőtt is, hogy létezik képregény ,de ez számomra annyiban merült ki, hogy a Füles hetilapban a rejtvényeken kívül mindig megjelent egy-egy folytatásokban. A csúcs az volt , amikor az évente kiadásra kerülő Füles Évkönyvben legalább kettő teljes képregény volt. Ezekben többnyire Rejtő Jenő, Jókai Mór, és más ismert magyar szerző kalandos művei voltak "képregényesítve".
Tudtam Donald Kacsáról is korábban , gondolom valahol láttam rajzfilm figuraként.
Úgy hogy képregény és Donald Kacsa együtt, csak a kilencvenes évek elején jutott el hozzánk füzetes kiadványok formájában.
Kiadója az Egmont -Pannónia Film és Kiadó Kft. volt. Havonta lehet megvásárolni az újságárusoknál vagy elő lehetett fizetni rá. A mérete kb 20x 15 cm , a borítója szép színes, igazi rajzfilmes hatással , Walt Dissney logóval ellátva. A hátsó borítón a következő szám rövid bemutatója és hogy melyik hónap elsejétől kell keresni az újságárusoknál.
Az ára 119 Ft volt példányonként, ami ha belegondolok az akkori viszonyokra, egész sok.
A szereplők között ott található Miki Egér, Goofy,Dodó Kacsa , Pig és nagyon sokan mások, természetesen a címszereplő is aki sok történetben a főszereplő .
Kedves, mulatságos történetek, nem kevés tanulsággal éppen ugyanúgy, ahogy a rajzfilmekben.
A szereplők , mint az emberek , élték a hétköznapi életüket, dolgoztak, iskolába jártak, nyaraltak, az élet valamennyi helyszíne és szituációja bemutatkozott a képregényekben. Néha még emberek is részesei voltak a történeteknek, mint például Wolfgang Amadeus Mozart.
Nálunk három gyerek lapozgatta végig ezeket a lapokat, mégis meglepően szép állapotban maradtak meg, ezek szerint túl voltak a "tépjünk szét mindent,ami papír" korszakukon, amikor olvaták
.
Valószínűleg még az unokáim is fogják majd élvezni, pedig Donald Kacsa képregény figuráját az 1930-as évek tájékán alkották meg az Amerikai Egyesült Államokban.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése