2012. április 20., péntek

Vörös Róbert-Gordon Eszter: Vendégségben: Alföldi

Egyszer megfogadtam, hogy nem megyek ki színházi előadásról, koncertről és végigolvasom a könyvet, amit elkezdtem. Egyrészt, mert tisztelem az alkotót, másrészt hogy is jövök ahhoz, hogy bármilyen negatívumot gondoljak, érezzek, amíg én nem tudom ugyanazt produkálni. Csak néző, csak hallgató, csak olvasó vagyok.

Becsülettel végigolvastam a Vendégségben: Alföldi című könyvet is - gyorsan hozzáteszem, nem volt nehéz, mivel aránylag kevés betű szerepel a könyvben, annál több fotó. 

Alföldi Róbertet nagyon kedvelem. Mint művészt, mint embert is, és nagyon érdekel mindaz, amit csinál, amit képvisel, amit mond. Reméltem, hogy kicsit meg is ismerem a könyv által, de sajnos ez nem nagyon sikerült (és nem is nagyon tudtam napokig megfogalmazni, mit gondolok erről a könyvről. Most se igazán.)

Pedig nagyon igényes a 2003-ban megjelent kötet. Gordon Eszter fotóit eddig is imádtam, fantasztikusan tud hangulatokat, pillanatokat megörökíteni, mint ahogy ebben a könyvben is: Alföldi Róbert cigarettával messzire réved; rendez és kacag; fest és gondolkodik. Alföldi a színpadon, Alföldi a nézőtéren, Alföldi a pályatársakkal, Alföldi egy asztal mögött, baráti társasággal, Alföldi kacatok között az Ecseri piacon. Kifejező fényképek, az ember percekig bámulja őket.

Sajnos a "szöveg", a könyv teste, mondanivalója azonban nagyon kevésnek és összeszedetlennek tűnt. Nem, nem kell mindennek mértani pontosságúnak lennie. Nem kell szigorúan szabályosnak, iskolásnak lennie. Alföldi Róbert sem az, sem színháza, játéka, rendezése. Mégis, azt érzem, inkább szól ez a könyv a szerző Vörös Róbertről, a jóbarátról és kollégáról, mint Alföldi Róbertről... Nagyon igényes és szép mondatok, fotók, kifejezetten érdekes és mély beszélgetések, csak valahogy befejezetlenek maradtak. Szó esik a színházról, a gyerekkorról, a televíziós munkákról, de számomra kicsit felszínesen. Ha ezekkel a szavakkal, stílussal és képekkel egy alaposabb életrajzi könyv született volna (történetekkel, lelkiségekkel, motivációkkal, örömökkel és félelmekkel), életre szóló kedvencem lenne, de így azt érzem, feleannyira sem ismerem a főszereplőt, mint olvasás előtt.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése