Gabriel García Márquez: Baljós óra

Az egykor kedves és barátságos kis kolumbiai falu (vagy csak én gondolom, hogy egykor biztosan az volt?) mára bűzös, feszült, félelmetes faluvá változik Gabriel García Márquez könyvében. Falragaszok növelik az emberek lelki bizonytalanságát, rettegését óriásira, olyan falragaszok, melyeken nyílt titkok szerepelnek az ott élőkről, s elindítják a falu lassú megsemmisülését. Kijárási tilalmat vezetnek be, többen elmenekülnek a faluból, árvíz önti el az egykor szép helyszínt, a folyóban elpusztult tehén ontja a bűzt magából, közben forróság és pára ül a falun, súlyos titkok derülnek ki az emberekről, talán ártatlanok is börtönbe kerülnek, és egyre jobban fokozódik a terror és a félelem.

A kis falut többek között az elöljáró tartja rettegésben, akinek az egész könyv alatt nem tudjuk meg a nevét – nem véletlenül. Vele szemben áll a megértő és jóságos Ángel atya. Köztük meg a falu lakói. A fodrász, a gyilkossá vált César Montero, a lusta és érzéketlen Arcadio bíró, Roberto Asís, Carmichael úr és a többiek. A nők másodrendűek, mellékszereplők a könyvben – valószínűleg a faluban is –, az életet a férfiak, elsősorban az elöljáró és a befolyásos, gazdag férfiak irányítják, a nők csak asszisztálnak az erősebbik nem harcos, igazságtalan, bűnöző világához.

Nem éreztem egy percig sem, hogy növekedne a feszültség a könyvben, nincs dinamikája; ugyanis az első betűtől kezdve fojtogató, fullasztó feszültség jellemzi. Még igazi, valódi végkifejlet, vagy konklúzió sincs a végén, inkább csalódottság, kiábrándultságot éreztem, hogy milyen rettenetes életet és közösséget mutatott be az író az olvasóinak, és sajnos, ez nem is fikció. Talány, hogy végül is kiderültek a falragaszok titkai, vagy sem. Terror ez bizony, végig, kegyetlenül, ahonnan menekülne az is, aki ott él, és az is, aki olvassa. Nem az írónak, a stílusnak szól a véleményem, hanem annak, amit ábrázolt Garcia Marquez, amiben valószínűleg sokan éltek már, sajnos élnek és élni fognak, mert gyakran ilyen hatalommániás, félelmet keltő és igazságtalan az emberi természet.

Jó volt megismerni ezt a könyvet, de még jobb volt becsukni az utolsó mondat után.