Popper Péter: Holdidő; Napidő

Popper Pétert nagyon kedvelem és tisztelem, jó pár könyvét, írását elolvastam, volt szerencsém előadásán is részt venni. Szerettem, szeretem mindig jelen lévő humorát, bölcsességét, okos és nem okoskodó tanításait, tanácsait, önismeretét, őszinteségét. Minden szavának súlya és jelentősége van. Éppúgy, mint életének.

A Holdidő és a Napidő című könyvei mások, mint egyéb pszichológiai könyvei. Nemcsak pszichológusként, hanem íróként is megismerhetjük őt a két kötetben. A Holdidőben, mely 2001-ben jelent meg, a múltjához kapcsolódó emberekről ír: szüleiről, nagyszüleiről, azaz a Mandel- és a Popper-ágról, tanárairól, kollégáiról, barátairól. Humorral avatja be az olvasót családjának, a tradicionális utat járó, egyben nyitott zsidó családnak történetébe, mindennapjaiba, tragédiáiba. Ír Pető András orvosról, aki életében és halála után is rengeteg mozgássérült gyereknek segített tudásával; Füst Milán íróról, Gerlóczy Ferenc gyerekorvosról, Montágh Imre logopédusról, és Aczél György egykori politikusról is.

A Napidőt 2006-ban adták ki, s Popper Péter ebben a kötetben már az élőkről ír (az eltelt idő óta néhányukat már elvesztettük). Többek között Szabó István filmrendező, Müller Péter író, Kozma András zenész, Gyarmati Andrea sportoló, Donáth László lelkész életének néhány mozzanatát, rövid, de alapos személyiségrajzát ismerhetjük meg, de szerepel benne Horn Gyula és Orbán Viktor is. Popper nem vette le írás közben a pszichológusi szemüveget (szerencsére), ezzel tudta elérni, hogy ezekben a rövid írásokban is precíz, színes, alapos képet kaphattunk az életében, és sokunk életében jelentős, fontos személyiségekről.

A Holdidőhöz nem kellett bátorság, „csupán” emlékezés, de a Napidő című könyvhöz igen. Nem igazságot osztott a szerző, csupán saját élményeit, véleményét, tapasztalatait írta meg a könyvben szereplőkről, ugyanakkor végig érezhető, hogy meghagyta az olvasóknak a véleményformálás lehetőségét. Az egyik legfontosabb, amit írásai, előadásai alatt tőle kaptam, az pontosan ez a nyitottság, tolerancia, bátorság és önazonosság, ami a két kötet minden fejezetét is átszövi. Ahogy a Napidőhöz írta: „Mert ezek az írások nem róluk szólnak, hanem magamról. Arról, hogy ők hogyan élnek bennem. Az én lelkem torzulásainak mentén torzul az ő képük is, ez elkerülhetetlen. Ezért kérem, hogy ne igazítsanak helyre. Senkit sem akartam megbántani.”