2012. március 31., szombat

Hunter S. Thompson: Rumnapló

Mielőtt nekikezdtem ennek a bejegyzésnek, utánaolvastam a könyvnek pár kritikai meg olvasós honlapon, és úgy tűnik, egyedül vagyok a véleményemmel. Vagy túl józan vagyok hozzá... Ilyennek is kell lenni :)
A Rumnapló története az író saját élményein alapszik, és bár nem a saját nevén, de egyes szám első személyben íródott. A főhős, Paul Kemp a New York-i forgatagot megunva vállal munkát a napfényes Puerto Ricóban: San Juan angol nyelvű napilapjánál lesz újságíró. Innentől az élete a folyamatos piálásról szól - sejthetően korábban se volt ez másképp -  meg egy-két balhéról, egyre nagyobbakról. Dolgozni nem sokat dolgoznak, züllik is szét az egész szerkesztőség. A vége aztán az, hogy Paul megunja az egészet, meg a lapnál sincs több keresnivalója, úgyhogy megveszi a repülőjegyét hazafelé.
Közben persze azért történik egy s más, de ennek a könyvnek nem a történetmesélés a lényege. A filmet nem láttam, de biztosan dramatizálták egy kicsit, mert ennyi cselekményből szerintem képtelenség filmet forgatni. A hangulat átüt, de számomra ez nem egy kellemes hangulat: forróság, égető napsütés, izzadság, patakokban folyó rum és verekedésekbe, erőszakba torkolló részeg tivornyák. 
Az első hét fejezetben konkrétan semmi sem történik, de az olyan részletesen le van írva, hogy filmszerűen pereg előttünk. Az utána következő első balhé szinte felüdülést hoz, azaz hozna, ha üdítő dolog lenne fizetés nélkül távozni a kocsmából, majd összeverekedni a rendőrséggel és a helyi lakosokkal, végül pedig börtönbe kerülni. És ez így megy, csak a bulik lesznek még durvábbak. 
Engem zavart a stílus is. Egyrészt annyira részletesen naplószerű, vagy inkább olyan, mintha élőbeszédben mesélné valaki a haverjának. Szerintem viszont, ha egy írónak a hangulat érzékeltetéséhez azt is le kell írnia, hogy a szereplő vett egy pohár rumot, kifizette, majd zsebre tette a pénztárcáját, akkor valami hiányzik... A kevesebb több lett volna. A fülszöveg szerint Thompson itt teremtette meg a gonzo stílus alapjait, aminek később a mestere lett - én bevallom, itt hallottam először erről a stílusról, és hacsak nem a fordító ültette át így magyarra a szöveget, akkor nem tetszik. Emellett sokszor nagyon vulgáris: pontosan olyan, ahogy részeg férfiak alkoholgőzös éjszakákon beszélgetnek, már ha azt beszélgetésnek lehet nevezni. Ez engem zavart, pedig nem tartom nagyon finomlelkűnek magamat :)
Összességében azért nem rossz könyv, lehetett volna olyan is, hogy abbahagyom az olvasását és félreteszem, mert élvezhetetlen. De valamivel mégis megfogott, mert kíváncsian vártam, mi sül ki ebből. Kicsit más stílus - vagy jobb fordítás? - és több cselekmény nekem jobban bejött volna.
A könyv keménytáblás, plusz papírborítós, Johnny Depp szigorú filmbeli pillantásával az elején. A kemény borító jobban illik a tartalomhoz: azon a cselekményhez illő, fekete.fehér fotók, újságkivágások, táblák láthatók.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése