Emmanuel Carrère: A bajusz c. műve bár egy aprócska, hétköznapi történéssel indul, mégis abszurd, már-már őrületbe kergető történetté fajul. Történik ugyanis, hogy egy férfi úgy dönt, hogy levágja a bajuszát. Ám azt se a felesége, Agnes, se a munkatársai nem veszik észre! Sőt, olyan természetesen viselkednek, mintha főhősünknek soha nem is lett volna bajsza! Kegyetlen tréfa áldozata lett? Vagy tényleg kezd megőrülni, és nem is volt soha bajsza? A történet tovább fokozódik, már a múlt is kezd hamissá válni: pl. soha nem jártak Jáva szigetén, nem vacsoráztak együtt barátokkal stb. Az olvasót végig foglalkoztatják a kérdések: a férfi tényleg megbolondult? Vagy (én többször kerültem erre a megállapításra): vajon Agnes az őrült, ő az, aki segítségre szorul? Mi ez az egész bajusz-história, mi ez az egész összeesküvés?
Mielőtt főhősünk végleg megkergülne, hirtelen döntést hozva Hongkongba utazik. Majd egy elég abszurd lezárása lesz a történetnek...
Ábrázolásmódja a finom lélekrajzokban, a már-már élveboncolásnak tetsző pszichológiai realizmusban éri el a legsajátosabb, legemlékezetesebb minőségégét. Miért bánunk el akár a legközelebbi hozzátartozónkkal, barátunkkal is olyan ártatlan arccal, mintha mi sem történt volna? Vagy nem is a szándékosságról, csupán oda nem figyelésről, értetlenségről van szó? Vagy arról az abszurditásról, ami „A bajusz” című regény főhősét szinte őrületbe kergeti: nem tud megbizonyosodni arról, hogy érvényesek-e sajt tapasztalatai vagy végzetes félreértések áldozatává lett? - teszi fel a kérdést a könyv ajánlója is.
A könyv rövidke, kb. 150 oldal, egy ültő helyében végig olvassa az ember. (Furcsa, hogy a moly-on szinte alig olvasta valaki...)
A történetből film is készült 2005-ben, amelyet Carrère rendezett, és amely Cannes-ban díjat nyert. A hazai mozik is játszották. Részletek a filmről ITT.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése