Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Nemzeti dal (részlet)

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)

163 éve ezen a napon írta Petőfi Sándor a Nemzeti dalt, ami az egyik legismertebb verse, amely – Illyés Gyula szerint – magának a költőnek is egyik legkedveltebb költeménye volt.

„Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!” (1.vszk.)

A versnek nagy jelentősége van. Petőfi politikai költészetében egy határt jelöl: a küszöböt, melyen át a költői vágy és akarat a cselekvés terére lép ki. A szabadság-rajongás az ő legszemélyesebb lírai tulajdona volt; a cselekvés, melyet belőle következtetni kíván, az egészre vár.

1848. március 13-án, két nappal a forradalom kitörése előtt írta a költő, eredetileg arra a népgyűlésre, melyet március 19-ére tervezett a pesti ifjúság. A bécsi forradalom hírére azonban felgyorsultak az események. 15-én először Pesten, a Pilvax kávéházban olvasta fel.

A Nemzeti dal a 12 ponttal együtt az első volt, amit a szabad sajtó kinyomtattatott az elfoglalt Landerer-nyomdában (Petőfi egyébként ide elfelejtette magával vinni és emlékezetből diktálta le). Több ezret szétosztottak a nép között belőle.

A hagyomány szerint Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva elszavalta az egybegyűlt tömegnek, azonban a költő a visszaemlékezéseiben nem említi a múzeumot azon helyek közt, ahol elszavalta.

Műfaját tekintve induló, kardal. A szöveg dialógusként jeleníti meg a költőt és a mondataira felelő tömeget az újra és újra visszatérő refrénnel. A párbeszéd jellege annyiban módosul, hogy a megszólító és megszólított nevében egyaránt többes szám első személyű igealakokat használ.

Hangneme, mozgósító felhívása alapján a kiáltványversek sorát is gazdagítja. Alkalmi vers, egy meghatározott eseményre, alkalomra íródott.

A mű tematikailag alapvető ellentéteken épül. A költő a dicső, fényes múltat, a szabadságot állítja szembe a jelen szégyenteljes rabságának ábrázolásával. Majd ezt követően utal a jövőre, a feladatra, amely nem más, mint e rablánc lerázása.

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot! (5.vszk.)

A vers hatása a későbbi költészetre:
-Karinthy Frigyes: Így írtok ti című stílusparódiájából.

Talpra barna kislányt
Tenyeremen vittem,
Rabok legyünk vagy szabadok.
Ez a kérdés itten.

(részlet az 1921-es bővített kiadásból)

-Tolcsvay László feldolgozta a verset. A megzenésített változatot Koncz Zsuzsa, az Illés és a Fonográf együttessel közösen, a Budapest Sportcsarnokban 1981-ben rendezett koncerten nagy sikerrel adták elő.

(A bejegyzés megírásában segítségemre volt a Wikipédia.)