2011. március 14., hétfő

# szépirodalom

Spiró György: Tavaszi Tárlat

Nem árt, ha a forradalom kitörése előtt néhány nappal kórházba vonul az ember, a forradalom leveréséig ott is marad, a megtorlás alatt pedig békésen lábadozik otthon. A sors így megóvja attól, hogy a kritikus napokban rosszul döntsön, sőt döntsön egyáltalán, és róla sem dönthetnek rosszul sem a forradalom idején, sem a leverése után azok, akik mások életéről döntenek.
A könyvet egy szóban tudnám összegezni: döbbenetes! 56-os történetről van szó, amikor bárkit bűnösnek nyilváníthatnak, bárkit halálra ítélhetnek, még akkor is, ha az illetőnek semmi köze sem lehetett bármilyen összeesküvéshez, ugyanis a forradalom ideje alatt végig kórházban feküdt. Hősünk, Fátray Gyula (eredeti nevén Klein Gyula) egyszerű kispolgár, aki éli a mindennapjait, bejár dolgozni a gyárba, van egy iskolás korú fia, illetve egy felesége, akinek minden idejét és gondolatát a képzőművészeti Tavaszi Tárlat köti le, így észre sem veszi, férje mekkora bajba kerül. A baj forrása egy tévesen (vagy inkább direkt) megjelent újságcikk, amely után mindenki furcsán kezd el viselkedni Fátrayval. A menzán nem szolgálják ki, összesúgnak a háta mögött, a kollégái elárulják, kitiltják a gyárból, a barátok is eltávolodnak tőle, és a végén már arra sem akar emlékezni senki, még az orvos barátja sem, aki műtötte, hogy ő egyáltalán kórházban feküdt! Kissé kafkai, ahogyan a különböző intézményeket próbálja elérni, tehetetlenül, eredménytelenül, és persze senki sem tud semmit, a saját bőré mentve mindenki behúzza fülét-farkát, miközben Hősünk órái meg vannak számlálva. Ahogyan az ügyvéd ismerőse felvilágosítja: "Mindegy, hogy mit csináltál és mit nem csináltál, nem fogja őket érdekelni."Mint írtam, döbbenetes és gyomorszorító volt olvasni a könyvet, hogy ilyen valóban létezett, és hány hasonló eset létezett akkoriban! Hogy a végén Hősünk fellélegezhet-e, nem árulom el, mindenesetre a regény tökéletesen ábrázolja a kisember kiszolgáltatottságát, a félelmet, a kétszínűséget, a diktatúrát, mindazt, ami ezt a korszakot meghatározta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates