Jodi Picoult: Elrabolt az apám

Az Elrabolt az apámról több helyen is azt írták, hogy Jodi Picoult leggyengébb regénye. Unalmas, vontatott, a vége pedig összecsapott.

Szerintem meg pont ellenkezőleg: egyáltalán nem unalmas, nem vontatott, és a vége sem összecsapott.

Minden olvasó más-és más személyiség.

Én pl. nagyon szeretem a csöpögősen romantikus irodalmat, más frászt kap tőle.

Szeretem az ifjusági irodalmat, más az én korosztályomban ezt cikinek találja.

Nekem nem jött be Charlaine Harris élőhalottas sorzata, más meg falja a részeket.

Nem jött be pl. a Shiver sem, más meg alig várja a második részt.

Egyszerűen mások vagyunk. Viszont ezt valahogy elfelejtjük, amikor olvasunk egy-egy véleményt az adott könyvről, és hajlamosak lehetünk emiatt később a kezünkbe venni, mint ahogy eredetileg terveztük.

Így jártam én is az Elrabolt az apámmal. Mivel a "leggyengébb könyve" jelzővel illették, hiába voltam kíváncsi rá, húztam, mert attól féltem, csalódni fogok. Kár volt húznom. :o)

Jodi Picoult szerintem tartja a könyveivel a színvonalát, bár eddig csak 3-at olvastam tőle. ;o)

A könyv felépítését tekintve, megint több szereplő szemszögéből olvashatjuk a történteket. Mindegyik fejezet, más-más szereplő szemszögéből áll össze.
Először is itt van a 60-as éveiben járó Andrew. Köztiszteletben álló lakos, aki egyedül nevelte fel a lányát, Deliát, mert a felesége meghalt autóbalesetben.
Másodszor itt van Delia, a 32 éves lánya. Van egy 5 éves kislánya, készül az esküvőjére a lánya édesapjával, és mellesleg az a munkája, hogy eltűnt embereket kutat fel. Az élete viszonylag nyugalmasan telik, de aztán robban a bomba. Kiderül, hogy az édesanyja nem halt meg, hanem az édesapja 4 évesen elrabolt őt egy láthatása során. A nő semmire sem emlékszik, kibukik, azt se tudja ki csoda, az apját pedig börtönbe viszik és megkezdődik a tárgyalás.
Harmadik fontos szereplő Eric, Delia vőlegénye, és Andrew ügyvédje. Alkoholproblémákkal küzd, így számára a tárgyalás izgalmai nagy kihívás. Kiderül, hogy Delia anyjának is alkoholproblémái voltak, ezért menekült el Andrew a lányával, nem akarta, hogy így nőjön fel. Eric a tárgyalás során küzd saját magával, és a saját gyermekkora emlékeivel.
A negyedik szereplő pedig Fitz. Delia és Eric legjobb barátja, mellesleg újságíró, aki gyermekkora óta szerelmes Deliába.
A tárgyalás teljesen felborítja az életüket. Előkerül Delia anyukája, elfeledett dolgokat tud meg a gyerekkoráról, és végigkíséri a könyvet a kérdés: Andrew jól tette-e, joga volt-e elvinni magával a lányát, más néven nevelni őt, és 28 évig mit se közölni vele az igazságról?

"Mi, felnőttek nagyobbak, erősebbek és bölcsebbek vagyunk, és ezért magunkra vállaljuk azt az íratlan törvényt, hogy a mi felelősségünk dönteni, és a döntéseinkben mindenkor a gyerek érdekeit kell előnyben részesítenünk a magunkéval szemben."

Nem állítom, hogy Andrew jól tette, amit tett, de tény és való, hogy én se hagytam volna a gyermekemet, hogy így nőjön fel. És azt se szabad elfelejteni, hogy mindez a 70-es években történt. Azért a mai világban gondolom több lehetősége van a másik félnek harcolni a gyermekéért.
Ugyanakkor természetesen megfordult a fejemben, hogy miken mehetett át az édesanya, de nem tudtam sajnálni őt. Kinek tetszik kinek nem, megvetem az alkoholistákat. Az alkoholista anyákat meg főleg. Nem értem miért nem volt annyi erő benne, hogy összeszedje magát a gyermekéért és letegye a poharat. És erre nincs semmilyen mentség. Delia így jobban járt. Nyugodt körülmények között nőhetett fel, nem pedig rettegve, hogy mikor fogja megint a saját hányásában találni az anyját, totál kiütve. Maradhatott gyerek, ahelyett, hogy kisfelnőttnek kellett volna lennie, amiért a kiütött anyja nem tud róla normálisan gondoskodni.
A legszimpatikusabb szereplő Fitz volt. Ez fura amúgy, mert túl nagy szerepe igazán nincs a könyvben, de mégis valahogy az ő karaktere fogott meg.
És tetszett, hogy Andrew szemszögéből bepillantást kaphattunk a börtönéletbe. Azért nem semmi, miket ment keresztül a férfi, miket élt át. És persze a könyv végén, ott a "nagy" csattanó.