Szepes Mária: A vörös oroszlán

Ez egy jó könyv. Akit érdekel az újjászületés, az életeken át alakuló lelki fejlődés, az ok-okozatok, a karma és mindenféle ilyesmi, az ebben a könyvben kap erre egy jó nagy adag élményt. Sci-fi kategória besorolást kapott, valószínűleg a kor adta neki.

A vörös oroszlán az életelixir, a bölcsek köve, a tudás, a halhatatlanság, az örök élet, az örök fiatalság tana. A vörös oroszlán a szer, mellyel aranyat lehet csinálni, holtat feltámasztani, halálos betegségből kigyógyítani. A vörös oroszlán az alkímia, a teljes hatalom, és a lelki érettség, az értő, önmagán túllátó mesteri tudás őre.

Érdekes a viszonyom Szepes Máriával. Olvastam már könyvét, és nem jutott el hozzám. Most ez rámömlött, olyannyira hogy kicserélném szívem szerint a paradicsomképet. :-)))

Először nagy élménybeszámolót tartottam, tekintve akinek, az mennyire szeret majd elmerülni az 1700-es évek szobáiban. Ezek a képek fantasztikusak, és én valóban ott jártam ezekben a nagy történelmi alakok társaságában.

Mára már máshogy, gyomorösszehúzóan gondolkozom a könyvélményemen. Olvasni is ilyen volt, rágtam az oldalakat, nem száguldoztam felettük, és néha ez a nehézkesség nyomasztott. Mégis volt bennem egy olthatatlan kíváncsiság, ami felvetette velem, bepakoltatta a táskámba, és hurcoltatta. Olvastam kocsiban, olvastam 5 perc erejéig, olvastam éjjel hajnalokig...

Azon töprengtem, ha nem elvárásokkal nyitom ki, ha nem hallom másoktól milyen "alapmű", ha nem mondják hogy ez a reinkarnáció, és a mély gondolatok lelőhelye jobban járok. Így viszont nekikezdtem elemezgetni önkéntelenül is az ember lelki fejlődésének folyamatát, és nem csupán egy könyv volt, hanem mint előrajzolt pályaív nézegettem, természetesen kis bolhányi életemre vonatkoztatva. Így a várakozáson túl inkább arról szól, sok emberöltőn át, újra- és újraszületve, a Földön testet öltött emberi lény, minden embersége, ösztöne, színe, alkata, szaga, szenvedélye, motivációja, törekvése, hite, élete valami alantas, tudatlan, fejletlen küzdelem csak, hogy leessen végre neki, a szenvedéseken át, a tuti igazság, hogy az életen túl, az élet megtagadása, az életből való menekülés vágya, az életszerűről való lemondás a cél. Ezzel megerősíti az a nekem nem túl szimpatikus világszemléleti elképzelést, minden ami emberi az bűn, és kerülendő, szemben a steril istenivel.

A főhőst gyilkosként ismerjük meg, majd életről életre fejlődik. Végül sok élet múlva lett olyan bölcs és akaratában acélos, hogy testétől megszabadulva, minden emberi jellemzőjét levetkőzve szabadon keringhet a bolygók, naprendszerek és a szintén felszabadult szellemóriások között. Szabadon dönthet immár, mivel tölti végtelenné vált idejét, mit szeretne megnézni, és milyen szerepet vállal a földi extrémsportos játszótér életének alakításában, mint kiválasztott.

Elképzelhető, hogy én ezzel az üggyel sehol nem tartok, de az a ciki :-) egy cseppet sem oltott be engem azzal, hogy ez a "paradicsom", ez a felszabadulás kívánatos lenne nekem. Mint ahogy nem osztom a nézetet sem, a megtagadás, lemondás acélosítja az embert, és ez a hosszú élet, a fiatalság megőrzésének titka. Sőt meggyőződésem, hogy ellenkezőleg, az energiának természete, hogy ott van több, ahol használják, és a lefojtásából csak gubanc keletkezik. Tudom erre is van teória, hogy ha vki már eléggé felaraszolt ezen a lelkifejlődési úton, akkor meg sem születik benne az igény. Az emberi terhek levetkőzésével számomra nem csak a negatív, durva, ösztönvezérelt matéria hullott le, hanem minden más szín is, és lett a vágyott felrajzolt világ kietlen puszta. Értem én, hogy ezt ellensúlyozza a választott korra könnyen ráhúzható ellentétes durvaság, amire nem vágyik alapvetően az ember lánya. De hogy ne lenne más kép? Valami csábítóbb cél? :-) A végső finálé képe akár hogy is nézem, értem/látom mihez képest viszonylatban is steril és hideg. A gyereknek nem kell érintenie anyját, a búcsúzás felesleges hisz mind tudjuk találkoznak még, valójában semmi mélyet nem élnek meg együtt a már majdnem tökéletesközeli felvilágosult, majdnem mindenki mesteri, családidillben. Gyakorlatilag alig van kapcsolatuk. Bizonyára elvont, telepatikus módon működnek, be' jó. :-) A házaspárok ha jól elvégzik feladataikat megszabadulnak nemi polaritásuktól és válnak a nagy nemtelen "semmivé", amire illendően a Mindent kell mondani. Erre sem vágyom. (nehéz eset vagyok :-))

A fejlődést magát értem, a gyilkos eljut a megbánás égető gondolattüzén át a megváltásig. Egy élet erejéig küzd egy nyúlfarknyit a nemi vággyal, akkor is egyértelműen bűnösnek választott formában. Egyértelműen negatívnak kell hogy gondolja az olvasó, nem vita tárgy, a szex rossz. Majd többé mint embertársakhoz való viszonyulás nem jön elő problémaként, feladatként.

A bölcsek igen bölcsek, és mint egy sznob klub tagjai szépen eléldegélne zárt világukban, és ahogy a történelmi korhoz illik betekinthetünk a bűnösök "méltó" megkínzásának módjaiba. A mesterek nem lesznek tudásmegosztók a többiek javára, és semmiféle világégésből nem menekítik ki az igazakat, hiszen ez a földi élet feladata, égjen aminek égnie kell, meg az is aminek nem kell. Kockáznak is az emberi élettel, és a tökéletesen sterill utolsó életben a karmakör zárásához embereket áldoznak fel egy csepp kis nemtörődömségből, szórakozott professzor kutatásai próbálkozásból. Különben áttételes kommunikációhiánnyal küzdve, minek is mondanának, küzdenének bármivel is, nekik a kiválasztottaknak szabad az út és már néhány elhalt ember nem oszt-szoroz az ügyön. Mikor kiengedik a szellemet a palackból különösebb kapkodás és védelemnyújtás nélkül távolról ügyelik az eseményeket, jól megmondtuk, úgy is lett. Ennek ellenére mégis lehullik mesterré vált főhősünkről a karma. Ebben számomra van némi logikai bukfenc, egy közepesen gondos bíró is eljutott volna odáig, ő engedte rá a főgonoszt az áldozatokra.. (ismerem a vonatkozó teoriát így is úgy is megtörtént volna, sorsszerű :-))

Egyszóval én ezt a paradicsomot nem értem, nem lehetne egy ricsajos nagycsalád inkább, ahol húzzák egymást a túrógombócos tál felett, és egymás szellemvállát ütögetik a gondolataikkal? :-)

Különben meg nagyon hiányzik a magyar vonatkozású keretzárás a végére. Mégis mi lett az idegennel, aki a koncentrációs táborba indult, ki a megszületett messiás, és ki az ideggyógyász író, akit nem ér el a világégés? Azért mert ki lehet találni, le lehetett volna szépen írni, jutalmul hogy végigfaltam az oldalakat megannyi asztrálcsőcseléket magam elé képzelve, riadozva, szőrpihéket a karomon felborzolva..

No ha nincs elvárásom, akkor most áradoznék a meglepődés erejétől. :-) Nem érdemes közkedvelt könyvet olvasni, én mondom.

Viszont, aki ez után vág neki már meglepetésként jobbnak látja a helyzetet, mert ez tényleg egy jó könyv, ritka a maga nemében, és megéri vele vitatkozni. :-)))