A következő címkéjű bejegyzések mutatása: libri. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: libri. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 15., csütörtök

Khaled Hosseini - Papírsárkányok

9:00 0 Hozzászólás

 

Afganisztán, ​70-es évek, a béke utolsó évei. Egy gazdag és egy szegény családból származó kisfiú együtt tölti gyerekkorát. Összekötik őket közös élményeik és kedvenc időtöltésük, a sárkányeregetés. Egy szörnyű esemény azonban örökre megváltoztatja a két fiú életét. Amir cserbenhagyja barátját, Haszant. A gondtalan gyerekkor ezzel véget ér. Amir hazájától távol, az Egyesült Államokban kezdi felnőtt életét, ám nem tud szabadulni egykori tette miatti bűntudatától. Visszatér a tálibok uralta háborús Afganisztánba. A megtépázott, vérzivatarok áztatta ország romjain végre jóváteheti azt, amit elrontott, és megszabadulhat a bűntudat és a fájdalom terhétől. A hol izgalmas, hol szívszorító fordulatokban bővelkedő regény tényfeltáró módon ábrázolja az afgán történelem nemzetiségi, vallási és társadalmi hátterét. Egy korábban a világ szeme elől eldugott ország népével és kultúrájával ismerkedhetünk meg, testközelben érezhetjük Afganisztánt, amely az új évezred világpolitikájának sarkpontjává vált. Megjelenése óta a Papírsárkányok folyamatosan az amerikai toplisták élén áll. Lefordították az összes európai nyelvre, de megjelent héberül, kínaiul és arabul is. Az amerikai kritikusok az évtized regényének titulálták.

 


Röviden összefoglalva, szívszaggató történet. Hirtelen szóhoz sem tudok jutni. 

Nem igazán szoktam, de most utána néztem az írónak is, és őszintén mondom, meglepődtem. Hosseini-ről azt kell tudni, hogy orvosként dolgozott, amikor a 2000-es évek elején munka mellett megírta a Papírsárkányok című könyvét. Hajnalban írt, napközben a kórházban dolgozott. Afgán származású, amerikai orvos/író, így hitelesen tudta bemutatni az afgánokra jellemző tulajdonságokat, a szokásaikat.

A történet röviden:

A történetének a főszereplője Amir, egy afgán kisfiú, akinek az édesanyja a születése után meghalt, ezért az apjával él kettesben. Illetve mégsem teljesen igaz, mert a szolgájukkal (nem szeretem ezt a szót!) és a fiával, Haszan-nal élnek együtt. Amir és Haszan szinte egyidősek voltak, sok időt töltöttek együtt. Amir könyvből olvasott fel neki, sárkányt eregettek, kártyáztak, mégsem nevezte igazán a barátjának. Mivel az apja is törődött Haszannal, ezért Amir a féltékenységgel küzdött, egyedüli figyelmet akart az apjától. Talán ez is közrejátszott, hogy hátat fordított amikor segítséget vártak tőle. Ez a döntése hosszú-hosszú évekig kísérti.

Az apjával Afganisztánból menekülésre kényszerülnek, egészen Amerikáig, ahol élik tovább az életüket. Itt találkozik Amir a szerelemmel, a gyásszal, egy új családdal, mígnem egy napon egy telefonhívást kap, hogy azonnal vissza kell utaznia Afganisztánba. Így módjában áll jóvátenni a fiatalkorban elkövetett hibákat. Arra azonban nem készül fel, hogy kivel, és milyen élettel találkozik a szülőföldjén.

Észrevételek:

Órákig tudnék még mesélni a történetről, azonban nem szeretnék elkotyogni olyan dolgokat, ami szpoiler lenne a történetre nézve. Olvassátok el, higgyétek el, megéri. Az olvasó betekinthet az afgán emberek szokásaiba, mindennapjaiba. Voltak meglepő dolgok, amelyekre rácsodálkoztam olvasás közben.

A szerző hihetetlen módon tudott az olvasó lelkébe taposni. Egyszerre tartott fogva a történet, képtelen voltam letenni, ugyanakkor nem tudtam, hogy tovább tudom-e olvasni még akkor a történetet. A legváratlanabb pillanatban kapunk egy olyan arculcsapást, ami könnyeket csal a szemünkbe.

Nem bántam meg hogy elolvastam, és egy ilyen típusú könyvre azt mondani, hogy tetszett, elég bizarrul hangzik, de maga az írásmódja, az összeszedettsége nagyon megfogott.

Köszönöm, hogy elolvashattam. Abszolút 5 csillagos történet.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu) 

2020. szeptember 23., szerda

L. Marie Adeline - S.E.C.R.E.T 1. - A titkos társaság

10:00 0 Hozzászólás

 


Férje ​halála óta Cassie Robichaud magányosan és szomorúan tölti mindennapjait. Napközben felszolgálóként dolgozik a New Orleans-i Café Rose-ban, esténként pedig egyedül tér haza üres lakásába. Ám az élete örökre megváltozik, amikor a kezébe kerül egy különös kis jegyzetfüzet, amit egy titokzatos nő felejtett a kávézóban. Egyre jobban magával ragadják a füzet lapjain rejtőző szókimondó vallomások, és a notesz végül elvezeti a S.E.C.R.E.T. nevű különös társasághoz, amelynek célja, hogy valóra váltsa a nők legtitkosabb erotikus fantáziáit.
Cassie hamarosan egy izgalmas utazás kellős közepén találja magát. Tíz mámorító kaland vár rá szívdöglesztő férfiakkal, akik felébresztik benne a szenvedélyt, és olyan élményekkel ajándékozzák meg, amilyenekben sosem volt része korábban. Az átéltek hatására egyre felszabadultabbá és magabiztosabbá válik, és végre arra is el tudja szánni magát, hogy igazán élni kezdjen.
Mámorító, felszabadító és szenvedélyes. A S.E.C.R.E.T. egy olyan világot tár fel előtted, ahol a legtitkosabb fantáziáid is valóra válnak!

 

Ennek a sorozatnak a 2. részét (ami már csak arra vár, hogy elolvassam) még együtt vettük meg Tündéri kolléganőmmel. Pontosan ő megvette, én meg közben hevesen bólogattam, hogy jó vétel lesz. :D
De mielőtt belekezdtem, nyilván az első részt akartam elolvasni. :)

Fura érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Pikáns, de nem túl erotikus, és nem is kifejezetten az a nagyon romantikus könyv. Inkább azt mondanám, hogy mindenből van benne egy kicsi.

A történet röviden:

Főszereplőnk Cassie nagyon fiatalon, 29 éves korában megözvegyül. Nem volt tökéletes a házassága, és túl nagy tapasztalata sem volt a férfiakkal. A férje volt ugyanis az egyetlen férfi az életében. A halála után egyhangúvá vált az élete. Munkába ment, onnan haza, majd másnap ismét munkába. Nem járt társaságba, nem ismerkedett férfiakkal. Egy véletlen folytán a kávézóban ahol dolgozott, az egyik törzsvendég otthagyott egy féltve őrzött noteszt. Cassie kíváncsisága erősebb volt, mint ő maga, ezért beleolvasott, és ezzel el is indul az események sorozata. Így találkozott a S.E.C.R.E.T. - tel. Ez egy olyan társaság, ami a nőknek nyújt segítséget egyrészt abban hogy el tudják fogadni önmagukat, másrészt abban, hogy megismerjék önmagukat, és a legtitkosabb intim vágyaikat felszínre hozzák, és valóra váltsák.

A társaság által Cassie teljesen megváltozik, kivirul, visszatalál önmagához, másképp öltözködik. Ez természetesen feltűnik a főnökének is, akivel kerülgetik egymást egy ideje. A gond csak az, hogy Willnek barátnője van. Cassie a társaság 9 lépésének köszönhetően egyre magabiztosabb lesz a Will-el való kapcsolatát illetően is.

Észrevételeim:

Nekem a történet elején igazából az volt érdekes, hogy Cassie 5 évig teljes magányban, bezárkózva, és visszafogottan él a macskájával, és ehhez képest nagyon gyorsan igent mond Matilda ajánlatára. 9 lépés, 9 kaland, más más pasival, ez tőlem nagyon messze áll, azonban kíváncsi voltam, hogy Cassie hogy veszi az akadályokat. 

A történet végét elolvastam kétszer is, hogy ez most komoly? Ilyen befejezésre nem számítottam, fel is keltette a kíváncsiságomat a következő rész iránt. :)

Közel sem tökéletes a könyv, ha durva 18+ -os történetre vágytok, akkor ez nem a ti könyvetek. Helyenként pikáns, helyenként kalandos, de nem az a kifejezetten erotikus történet. Ez a része nekem csalódást okozott, mert én arra számítottam, hogy valóban erotikus könyvet fogok a kezemben tartani.

Kíváncsian várom mit fog nyújtani a 2. rész.

Borító:

Alapvetően tetszik a borító egyszerűsége. Amivel problémám van, hogy annyira elüt, a trilógia többi részétől, hogy az már a szememnek zavaró.


(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

2015. június 19., péntek

Oravecz Nóra - 99 léleksimogató gondolat

14:03 0 Hozzászólás


„Az írás hatalmas erővel bír. Idegenek szívét érintheted meg általa, kitörölheted magadból fájdalmat, színt vihetsz mások életébe.”


Oravecz Nóra közel 75 ezer rajongóját lelkesíti és motiválja nap mint nap a Facebook-oldalán. Blogját hetente közel félmillió ember olvassa, egyes posztjait több ezren lájkolják, bejegyzéseit sok magyar híresség is követi.

Most összegyűjtötte neked 99 legnépszerűbb gondolatát egy gyönyörű kis kötetbe, hogy magaddal vihesd bárhová, ott legyen mindig a kezed ügyében, ha szükséged van rá, és hogy odaajándékozhasd azoknak, akiket szeretsz!

Follow Us @soratemplates