2016. július 9., szombat

# Gyereksarok # gyermekirodalom

Gyereksarok 190.

 Szabó Magda: Marikáék háza


A nagyszüleim könyvespolcán kutakodtam, amikor a kezembe akad gyerekkorom egyik mesekönyve. Jobban mondva írhattam volna akár azt is, hogy anyukám gyerekkorából való mesekönyv, melyet megörököltem anno én is, ugyanis 1959-ben adták ki először a Marikáék házát, mely azóta még 2 kiadást élt meg. 1962-ben és 2015-ben is kiadták. Én most az első kiadásról írok majd.

Mely korosztálynak szól leginkább a Marikáék háza?: óvodásoknak és még kisebbeknek.

Mi az, ami tetszett nekem a könyvben?: aranyos kis versecskék vannak benne, mely segítségével bemutatásra kerülnek, hogy mely állatok élhetnek falun a háznál, illetve mely állatnak hogy hívják a kicsinyeit.

Mi az, ami nem tetszett benne?: nem volt olyan.

Gyerkőc véleménye a könyvről?: túl nagy már hozzá, nem kötötte le a figyelmét. :o(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates