2015. szeptember 27., vasárnap

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Paula Hawkins: A lány a vonaton




Te ismered a szomszédaidat? És a közeli barátaidat? Na és az életed párját? Biztos vagy benne, hogy jól ismered?

Igaz elég hatásvadász bevezető, ám attól még igaz. Önmagunkban, és hogy mi lakozik a lelkünkben, azt tudhatjuk megkérdőjelezhetetlenül. De másnál sosem lehetünk biztosak.
Erre a tényre világít rá e krimi. Talán krimi. De inkább elbeszélő történet, az alkoholizmus margójára is kerülhetne, vagy az emberi kapcsolatok hibái címke is kerülhetne rá.
Akár igaz történet is lehetne.
Adva van egy nő(főszereplőnk esetünkben), akit meggyötör az élet, elhagyja a férje, inni kezd...és még sorolhatnánk, mennyi rosszon megy keresztül. De nem fogadja erősen, kihúzva magát, hanem önromboló módon, magát elemésztve. Míg nem lát valamit, amit nem kellene. Sejt valamit, de az alkohol ködén át nehezen rakja össze a kockákat.

Bevallom egyáltalán nem sikerült megkedvelnem ez a vonatos lányt. Irritált. Az ivási kényszere, ahogy ül a posványba és ki sem próbál lépni belőle. Mindinkább elfuserálja az életét. Még ha tényleg nem bánt kegyesen is vele. De ettől nem lesz jobb, csak még rosszabb.Egy életünk van, azt használjuk ki jól. 
Lehet hogy nem vagyok túl elfogadó az alkoholistákkal?Elképzelhető. betegség. De elkezdte valamikor. Ő tehet róla, nem más. Neki kell döntenie a kilépésről is. Más nem dönthet helyette.

Rachel nem egy életképes szereplő. Vele minden csak megtörténik. A végén összeszedi magát szerencsére, úgy nagyjából.
A többi szereplő is elnagyolt, nincsenek kialakítva az érzelmeik, ezt hiányoltam. 
Senkit sem kedveltem meg annyira, hogy izguljak érte. sőt. Mintha csupa negatív szereplő lenne felvonultatva, hogy ne tudjuk ki a hunyó és Rachel se tűnjön annyira rossznak. Ez vajon szándékos? Szerintem ügyes marketing fogás.



Nagyon lassan épül fel. Félúton majdnem félbehagytam. 
Ráadásul olyan nagyon nehezen helyezkedtem el a történetben. Zavaros volt ki-kivel van. Ki kihez tartozik. Most akkor ki történéseit olvashatjuk? Mert hogy váltott szemszöget kapunk. A szereplők nem térnek el jelentősen egymástól, így aki nem szemfüles, az észre sem veszi. Mire ez leesett nekem...
A sok kis apróság, szösszenet két ivás között. Aztán a vége meggyőzött, hogy nem is volt olyan rossz könyv. De vagy 100 oldal felesleges. A főszereplő vergődését untam nagyon.
A nagy csavar értékelhető és meglepő. A hangulatteremtés, feszültségkeltés remekül megy.
Talán nem teljesen a végén, mint ahogy Rachel rájött, hanem hamarabb, kitaláltam én is, ki a hunyó. Ez menti meg a könyvet az utolsó oldalakon olvasottakkal.
A lezárás ütős volt és méltó befejezés. de elég gyors. Még húztam volna az író helyében. És persze a "boldogan éltek, ha meg nem haltak"-kal mi van? Döntsem el én, hogy végződött igazán?



Fülszöveg:
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.
A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.
Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!

Idézet:
Hétfőn kevésbé elfogadott inni a vonaton, hacsak nincs társaságban az ember, márpedig én nem vagyok.


320 oldal
Fordította: Tomori Gábor

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése