2015. július 16., csütörtök

Keira Christie: Rejtély az Open Air Hotelben

Kellemes csalódás volt nekem ez a regény.
Pedig az elején, mikor is részletesen megismerhetjük a céget, az ügyvezetőket,  a projekteket, nem kötött le annyira: talán azért mert alapból nagyon távol áll tőlem a multik világa, a tanácsadó cégek működését sem igazán ismerem. Ám mivel tudtam, hogy krimi várható, gyilkossággal, igyekeztem jól megfigyelni, ki kicsoda a cégnél, kinek mi a szerepe, mennyi a részesedése, van-e barátnője- felesége – ezek fontos szempontok lesznek később a történet folyamán.
Mert hogy miről is van szó?

Baradlay László sikeres magyar üzletember, a Merit Tanácsadó Rt alapítója és elnöke. Közismert és közkedvelt figura, akit a Merit másik négy ügyvezetője, a cég közel 100 munkatársa, az ügyfelek és a versenytársak is tisztelnek – és senki nem érti, milyen körülmények között szenvedhetett balesetet. Ha véletlen lőttek rá a céges nyaraláson, hogyan lehet, hogy az elkövető nem jelentkezik?
Talán mindez nem is volt véletlen?

Céges kirándulás szerveződik tehát a Zalaegerszeg környéki luxushotelbe, az Open Air-be. Mindenki utazik, nemcsak a vezetők, beosztottak, titkárnők, hanem feleségek-családtagok is (ez milyen szimpi már, mi céges csapatépítőre sosem vihetünk senkit). Az extra programok között szerepel a lovaglás lövészettel – itt már sejteni is lehet, hogy mi lesz „véletlen baleset” helyszíne. Baradlay Lászlót ugyanis meglövik, és később meg is hal a kórházban, így tőle már sosem tudhatjuk meg, mi is történt pontosan.
No de kinek lehetett indítéka? Azok közül, akik részt vettek a lövészeten, az erdőben, tulajdonképpen bárki lehetett. Vagy mégsem? Személyes kapcsolatok közt kell keresni az elkövetőt? Vagy üzleti ellenfél fogadott fel bérgyilkost? Többféle variáció megfordul a szimpatikus nyomozó fejében a kihallgatások során. A nyomozás olvasása közben bátran tippelhet az olvasó is – nekem az egyik gyanúsítottam be is jött.
Nem sokkal később újabb haláleset történik, szintén a hotelban. Vajon az áldozat, a fiatal hölgy tudta ki a gyilkos?

Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket ezekkel a sorokkal és kérdésekkel. Összességében egy jól felépített krimiről van szó, látszik, hogy az írónő példaképe Agatha Christie.

Keira Christie (Krisz) Budapesten él férjével és három gyermekével.
Nemrégiben az Alattam buli, felettem gyilkosság c. kis novellát olvastam tőle, ez hozta meg a kedvemet a krimi elolvasásához, úgyhogy ezt is ajánlom figyelmetekbe.
A Bookandwalk-on a Rejtély az  Open Air Hotelban most kedvezményesen megvásárolható, az említett novella pedig ingyenesen letölthető.

Az írónő honlapját itt találhatjátok: https://krisznadasiwrites.wordpress.com/
 

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése