2015. április 21., kedd

Lois Lowry: Valahol, messze (Az emlékek őre 2.)



A Föld ki tudja, melyik zugában, valamikor a jövőben él egy közösség, melyben annak, aki egyedül marad, akinek valami testi hibája van, nincs sok reménye a túlélésre. A sántikáló Kira serdülő lányként jut árvaságra, ám az Őrzők Tanácsa nem csupán megvédi az ellenségeitől, de szinte fényűző körülményeket is biztosít a számára, s egy igen fontos feladattal bízza meg. Mihez kezd a lány megbízatásával, melyet egyedülálló tehetségének köszönhet? – ezt meséli el az Emlékek Őre szerzője különös hangulatú, izgalmas történetében. A regényt Az Év Legjobb Könyve díjjal tüntette ki az amerikai iskolai könyvtárak folyóirata, a School Library Journal.







Az emlékek őre olvasása után nem is volt kérdés, hogy erre a kötetre is rákerül a sor, amilyen hamar csak lehet, ezt pedig, szerencsére, nem bántam meg. Lois Lowry ismét valami meséset, letehetetlent alkotott. Gördülékeny, mesélős stílusa ezúttal is megadta az alaplökést ahhoz, hogy könnyedén, gyorsan lehessen haladni, ahogy az ötlet, és annak a kidolgozása se hagyott kivetnivalót maga után. A könyv rövidsége először megijesztett, féltem ilyen terjedelemben nem tudja rendesen kidolgozni a világot, a szereplőket, kapkodós, siettető lesz, de erről szó sincs. Mindent olyan formában kaptam, hogy ne maradjon semmilyen hiányérzet bennem, ugyanakkor tűkön ülve várjam a folytatást, amit idő közben már el is kezdtem.
Mivel tudtam, a regény nem ott veszi fel a történet fonalát, ahol az előző letette, nem is vártam egyértelmű folytatást, ellenkező esetben egy kicsit talán csalódott lettem volna emiatt. Így azonban, hogy némiképp képes voltam különálló könyvként kezelni, és nem hittem, hogy mindent megtudok arról, mi lett Jonassal, semmit nem vett el az élményből az ugrás.
A vége pedig... olvasni kell ahhoz, hogy az elképedésem érthető legyen. Persze voltak dolgok, amik a könyv negyede, fele környékén szinte egyértelműek voltak, később pedig már teljesen biztos voltam bennük, de az Írónó így is okozott meglepetéseket, nem is keveset.
Nyugodt szívvel ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szereti a meseszerű disztópikus történeteket, annak pedig, aki olvasta, és szerette Az emlékek őrét, kötelező darab.

A történet ugyanabban a nagy katasztrófa, pusztulás utáni világban játszódik, de ezúttal egy másik kolónia életébe enged betekintést. Maga a hangulat ezúttal kevésbé volt sötét, komor, mégis, én legalábbis úgy éreztem, az életmód, még az első kötetében bemutatottnál is borzongatóbb. Volt egy elég erős középkor beütése, a férfiak, és nők élete közötti különbségek, a gyerekekkel, és egymással való bánásmód miatt. A főszereplőnk ezúttal Kira, aki beteg lába miatt egyedül édesanyja határozottsága, és nagyapja rangja miatt maradhatott életben, hiszen a kolóniában a sérülteket módszeresen kicipelik a mezőre, és hagyják őket meghalni. Magának a rendszernek van némi logikai alapja, de ez nem csökkenti kegyetlenségét.
Kira korán elveszti édesapját egy vadászbalesetben, évek múltán pedig édesanyja is áldozata lesz egy rejtélyes betegségnek. A gyászidőszaknak épp csak vége, mikor a faluba visszaérve a megárvult lány kénytelen szembenézni a  ténnyel, sokkal több ellensége van, mint hitte. Szerencséjére rosszakarója lelkes vádbeszéde ellenére az Őrzők tanácsa nem rendeli el az elzavarását, életben hagyják, szállást, munkát adnak neki, természetesen nem minden hátsószándék nélkül. Élete ezután viszonylagos nyugalomban telik, tanulni jár, dolgozik, és megismerkedik Thomassal, a szembeszomszéd fafaragóval. Az események csak a regény vége felé folynak izgalmasabb, eseménydúsabb mederbe, de az olvasó addig se unatkozik. A hangulat, az, ahogy Kira ismerkedik a sorsával, a környezetével magába szippantja az embert, és nem ereszti.

A szereplők közül a cselekmény alakításában leginkább Kirának, és Mattnek volt szerepe, ők azok is, akik könnyebben az olvasó szívéhez nőhetnek. Személyes kedvencem a lápföldi Matt lett, vidámságával, szeleburdiságával, a fürdéstől való viszolygásával együtt. Kedves, segítőkész kölyök, a körülmények ellenére is, amikben felnőtt. Kira hozzá képest komolyabb, felnőttesebb, higgadtabban kezel mindent, de a felfogása mintha kissé lassú lenne. A mellékszereplők közül Thomas az, aki a leginkább hasznos karakternek bizonyult, habár főleg a körülmények áldozatának tűnt, akárcsak Jo, vagy az Énekes. Utóbbit különösen sajnáltam.



A magyar borító ennél a kötetnél se lett igazán figyelemfelkeltő, olyan, ami miatt a könyvet annak ismerete, vagy a fülszöveg elolvasása nélkül is hazavinne az ember. Ezúttal viszont a külföldi változatok se győztek meg. Egyik se olyan, amit szívesen látnék vissza a magyar fordításon, habár ez a jobb oldali sötétkék egészen szépre sikeredett.

Fontosabb adatok:

Eredeti cím: Gathering Blue
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2004
Oldalszám: 200 oldal
Ár: 1790 Ft

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése