Szeretem az Elizabeth Adler
könyveket, most is pont egy tőle megszokott könnyed kikapcsolódásra vágytam,
amikor leemeltem a polcról a Kaliforniai rejtélyt. Voltam olyan bátor, hogy el sem olvastam a
tartalmát annyira bíztam a jól megszokott színvonalban. Sajnos tévedtem, ez
elég hamar kiderült számomra.
A könyv 58 fejezetből áll, ettől
függetlenül nem egy hosszú terjedelmű regény.
Otthon, amikor elolvastam a tartalmát egy picit meglepődtem, mert nem
egy romantikus krimit tartottam a kezemben, hanem inkább egy erősebb krimit, de
ha már itt volt gondoltam elolvasom lesz, ami lesz. Már az első fejezetből
érezni lehetett, hogy egy pszichopata sorozatgyilkos fog garázdálkodni és
igazából erről fog szólni a történet. Ebben nem is kellett csalódnom, mert
végig erről szólt.
A végéig azonban várnunk kell
arra, hogy végleg kiderüljön ki is a gyilkos, bár számomra nagyon hamar
egyértelművé vált, mert folyamatosan másra akarta terelni az írónő a
gyilkosságokat, amivel szerintem egyértelműen lelőtte a poént, pedig sokkal
jobban végig lehetett volna vinni ezt a szálat és egészen idegborzolóvá
lehetett volna tenni a történetet, az alap megvolt hozzá. Ehelyett viszont
kaptunk egy gyilkost, akiről szinte végig tudjuk, hogy kicsoda így már nem is
igazán van idegeskedni valónk, bár egy-egy résznél még így is kicsit
beleborzongunk, de nem a félelemtől, hanem inkább egy-egy jobban megírt
bekezdéstől, néha a leírás hozza a megszokott színvonalat, de sajnos csak
itt-ott a regény folyamán.
A könyv közepe végig a szereplők
karakterének mélyebb bemutatásáról szól és kialakul egy-egy kidolgozatlan
szerelmi szál is, személy szerint ezt is igen gyengének találom. Nem tudtam
azonosulni egyik szereplővel sem, kicsit gyermeteg hozzáállással megáldott
három női karakter, igaz más-más korosztály, de mégis gyermeki naivitással.
Emellett a három férfi főszereplő sem túlzottan említésre méltó, még a gyilkos
karaktere sem váltott ki belőlem különösebb érzelmeket, átlagos szereplők egy
átlagos krimiben.
Amint kifejezetten nem szerettem
a könyvben az a végkifejlet volt, annyira, de annyira elnagyolt, hogy már
szinte sikítani szerettem volna, hogy ez nagyon gyenge, újra kell írni. A végét
sokkal jobban ki kellett volna ahhoz dolgozni, hogy elhiggyük, hogy egy
rémséges történetbe cseppentünk, ahol szinte tényleg érezni a félelem szagát és
együtt retteghetünk az áldozattal. Ehelyett azonban csak az ürességet érezzük
és a borzasztó naivitást.
Nem a megszokott színvonalat hozta az írónő,
kicsit olyan mintha egy tanítványa írta volna a regényt, aki jól másolja ugyan
az eredetit, de túl sok pszichokrimit nézett a televízióban. Úgy érzem kicsit
laposra sikeredett a könyv úgy összességében. Sajnáltam, mert egy sokkal jobb
könyv is születhetett volna. Aki ezt a
könyvet olvassa először az írónőtől biztos, hogy nem fogja úgy a szívébe zárni,
mint az, aki a Villa Mimosa titkát vette először kézbe és olvasta el, mert ott
tényleg a romantikát ötvözi a krimivel, mesterien.
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 368
Eredeti cím: Please don't tell
Az írónő könyveiről korábban megjelent értékelések:
Velem Velencében I.
Velem Velencében II.
Villa Mimosa titka
Kalifornia szívem
Toszkánai nyár
Ház Amalfin
Az írónő könyveiről korábban megjelent értékelések:
Velem Velencében I.
Velem Velencében II.
Villa Mimosa titka
Kalifornia szívem
Toszkánai nyár
Ház Amalfin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése