2013. november 19., kedd

Kőváry Anett : Mindjárt harminc

Az írónő, Kőváry Anett civil foglalkozása újságíró és rádiós műsorvezető. Én idáig egyik munkásságával sem találkoztam, újságot nemigen olvasok, a rádió műsor, amiben szerepelt pedig nem tartozik a kedvenceim közé, nem szeretem azt a sok sületlenséget, amit reggelente összehordanak a különböző rádió csatornák műsoraiban.
A könyv elején gondosan felhívják a figyelmünket arra, hogy  a könyvben  minden helyzet, helyszín, szereplő a fantázia szülötte. Ez aligha hihető és  már az első oldalakon kiderült, ugyanis a főszereplő Végvári Vanda szintén szőke ( ez semmi összefüggésbe nincs az értelmi képességeivel ), szintén rádiós, mint az írónő.
Ahogy haladtam a könyvbe , úgy nézegettem utána dolgoknak Kőváry Anettel kapcsolatban és lássatok csodát : ő is belekóstolt az autóversenyzésbe, Borsod megyéből származik, gondolom haza is jár a szüleihez, pont úgy mint Vanda.
Nekem ez már elég is volt , mert teljesen elkönyveltem , hogy Anett naplóját olvashatom tavalyelőtt januártól idén januárig, csak éppen Vandának álcázva.



Vanda naplójából az derül ki, hogy ő egy nagyon szerencsés lány: van remek munkája, amire mindig is vágyott, van mögötte család anyával és apával, akik mindenben támogatják őt és tolerálják minden hülyeségét. Szerencsés még abban is , hogy belecsöppen az autóversenyzés világába, ami civilként nagyon keveseknek adatik meg.
Mégsem elégedett magával, mert két csődbe ment házasság után az a terve , hogy szerető férj, gyerek, családi ház kerttel, kutyával nem látszik megvalósulni, pedig az óra ketyeg, ő meg mindjárt harminc lesz.
Minden pasival, akivel a ránézésen kívül bővebb kapcsolatba kerül azonnal flörtölni kezd, még akkor is ,ha tudja, hogy újra meg újra zsákutcába jut. Közben azokat, akik nem hódolnak be neki és egy -két találkozás után nem akarnak kapcsolatot keresetlen kritikákkal illeti.
Az élete a hét közbeni rádiózás és a hétvégi bulizás keretei közt zajlik. Rengeteg cigaretta és mérhetetlen mennyiségű ital elfogyasztása mellett búslakodik azon, hogy őt miért nem szeretik.
Erről nekem ezek a sorok ugrottak be Bródy után szabadon:

Kell az a sok pia bódulata
Hogy a Vandára jöjjön a boldogság "(Az eredeti zeneszöveg itt található)

Az autóversenyzéssel sok országba eljut Vanda, rengeteg emberrel megismerkedik, közöttük is a válaszokat keresi önmagának, talál helyette izgalmas perceket, megható pillantatokat , mulatságos helyzeteket.
Ezeket sok humorral , rengeteg öniróniával és nem kevés beképzeltséggel veti papirra.
Én konkrétan azon akadtam ki, amikor egy lefoglalt repülőjegyet egy pillanat alatt eldöntötte, hogy ő bizony nem vár több napot, azonnal utazik haza. Nem vagyok semmilyen repülőjegy foglaló,de az egyik gyermekemtől tudom, hogy egy foglalás megváltoztatása felér majdnem a jegy újra megvételével. Mindez nem érdekes, mert Vandának rögtön volt egy ismerőse,aki segített,  pár óra múlva már repülhetett is haza, valahonnan a kisujjából kirázott még egy összeget bérelt autóra, sofőrrel, hogy a 200 km-re lévő reptérig eljusson hirtelen.

Szórakoztató, könnyed, nagyon mai történet, ami tetézve van számomra nem nagyon emészthető rengeteg káromkodással, trágársággal. Nem tudom pl,hogy miért kell valamire azt írni lépten-nyomon, hogy " fasza", amikor az egy szerű  " jó" szócskának is van számtalan variációja. Szóval Anettnak alias Vandának, ahogy az egyik szereplő fogalmazott vele kapcsolatban, mocskos a szája.

Interneten keresgélve kiderült, hogy a könyv nyomtatott változatban majdnem 500 oldal, hát szerencse , hogy nem kellett a kezemben tartanom, mert félúton megijedtem volna, hogy még milyen sok van hátra Vanda nyavalygásából. Az is biztos, hogy 3000 Ft-ot nem adta volna érte.
De a bookandwalk-nak köszönhetően ezek a nehézségek elhárultak.

+

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates