Krúdy Gyula : A tiszaeszlári Solymosi Eszter

Mindig is tudtam,  hogy magyar klasszikusainknál nincs jobb krimi szerző.

Elég csak Jókai hazugjaira, csalóira , zsarolóira, árulóira és gyilkosaira gondolni, vagy Mikszáth bűnözőket szép számmal felvonultató műveire.

Krúdy Gyula szerencsés helyzetbe került, amikor elhatározta ennek a regénynek az írását, mert a kiadáshoz képest ötven évvel azelőtti megtörtént eseményeket kellett sorokba öntenie. Először az 1931-es Magyarország című napilap jelentette meg hetente, sorozatban. Könyv alakban 1975 -ben és 1977- ben jelent meg, majd ez a kiadás Fábri Anna által átszerkesztett változatban 2003-ban a Magvető kiadótól.

Én akkor figyeltem fel  erre a tiszaeszlári megtörtént esetre, amikor napjainkban egy parlamenti képviselő az egyik ülésen napirenden kívül előhozakodott vele, mint máig tisztázatlan üggyel. Akkor nagy felháborodást váltott ki a felszólalása, majd rövidesen kiderül, hogy miért. Amikor elhatároztam, hogy elolvasom ezt könyvet, kicsit féltem a témától, hogy megrázó lesz számomra, ami nekem nem hiányzik.

Sokáig rakosgattam is ide-oda, még csak bele se néztem, addig , amig  másik könyvhöz sem volt kedvem, csak ahhoz, hogy megtudjam Krúdy szerint mi történt Tiszaeszláron.

A könyv műfaja regény , de egyes részletei  bírósági jegyzőkönyvből és a perről tudósító újságírótól származnak.

1883 augusztusában - érdekes, pont 130 éve- zavargások kezdődtek Budapesten. A megzavarodott csőcselék tört- zúzott mindent,  ami útjába került, de elsősorban olyasmiket, amik izraelita vallású polgárok tulajdonába voltak. Nem kíméltek fogadókat, éttermeket , ruha, bútor és ékszer üzleteket. A tulajdonosok idejében elmenekültek, ismerték saját történelmükből, hogy mit jelent a pogrom, jobbnak látták nem védeni ingóságaikat. Tíz  napig, tíz estén át tartott a pusztítás, de ezalatt nem maradt ép kirakat ablak a fővárosban.

Innen megyünk vissza az időben az ezt megelőző év április elejére, hogy megtudjuk mi volt az oka ennek a - valóságban országos méretű - zavargás sorozatnak

Itt  szükség van egy kis történelem órára: 1882-ben az Osztrák Magyar Monarchia keretein  belül Magyarország próbál megerősödni, mind gazdaságilag és társadalmi viszonyok területén is. Tisza Kálmán miniszterelnök vezetése alatt rengeteg új törvény születik, amely segítené ezt a törekvést. Egyes társadalmi osztályok nehezen veszik tudomásul a változásokat, a feudális gondolkozás módtól fájdalmas nekik a szabadulás sőt nem is sikerül, ami személyes erkölcsi és gazdasági csődjükhöz vezet. Más társadalmi osztályok igyekeznek kihasználni a jellemhibás üzletfeleiket és folyamatosan gyarapodnak. A két társadalmi szereplő között kimondatlan ellentét feszül. Történelem óra vége.

Tiszaeszlár alig félezer lakosú kis falu a Nyírségben, nagyon szegény lakosokkal, aki paraszti foglalkozásokat űznek. Közöttük él egy kicsi zsidó közösség, szintén szegények, de a körülményekhez képest igyekeznek vallásuk előírásait tartani, ebben az időben a zsidó húsvét ünnepére készülnek és messzi helyekről jövevényeket várnak, akik a sakter választásra jönnek és mennek, amikor lezajlott. A falu keresztény lakói is a Húsvétra készülődnek. Solymosi Eszter 13 éves cselédlányt a gazdasszonya festékért küldi a boltba, amit meg is vesz, de vissza már nem érkezik. Eszterke eltűnt és utoljára Scharf József beszélt vele: behívta a zsinagógába, hogy segítsen gyertyatartót pakolni, ezen a napon ugyanis az izraeliták semmilyen  munkát nem végezhetnek, tehát ő látta utoljára. Eleinte csak csendes keresgélés történik, aztán szintén csendesen elindul egy szóbeszéd, hogy a zsidók megölték Eszterkét, mert a vérére egy ostoba babona szerint, szükség volt a húsvéti kovásztalan kenyérhez.

Hetek múlva ennek a szóbeszédnek a hatására, minden bizonyíték nélkül bezárnak néhány zsidó lakost, köztük Scharf Józsefet is, közben két csendőrbiztos az egyikük házába kíséri a a 13 éves fiát Scharf Móricot, aki egyik óráról a másikra hirtelen bevallja, mialatt egy csukott szobában tartózkodott az egyik csendbiztossal, hogy látta egy kulcslyukon, amint a vendég sakterek leteperték Esztert és elvágták a torkát, stb. és ezt Móric szüleinek elmondta, de ők megtiltották, hogy beszéljen róla. E vallomás hatására még több zsidó polgárt lecsuknak és megszületik a vérvád.

Azért részleteztem ennyire, mert ezeket a dolgokat a téma iránt érdeklődők bárhonnan megtudhatják, mert ezek tények, nem az író kitalációja.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet pár oldal után én is utána néztem a történet valóságalapjának és még jobban megijedtem, hogy miféle dolgok lesznek itt. Láttam filmeket, olvastam más könyveket is amik az antiszemitizmus megnyilvánulásait ecsetelik és  nagyon megrázó volt valamennyi. Miközben emlékeztem ezekre az élményeimre mégis nagyon kíváncsi lettem  Krúdy hogy s mint látja ezt a dolgot.

Legnagyobb meglepetésemre  a téma komolysága ellenére van a könyvnek, egy könnyed, anekdotázó stílusa. Időnként megmosolyogtató, ahogy a bemutatja a Nyírségi életet, persze a szándék nem a viccelődés inkább a gúny, de azért nem túlságosan maró. Szerencsére a zsidó emberek börtön körülményeiről nagyon kevés szó esik és nem is ez a lényeg,  hanem az, hogy értelmes emberek miért és hogy hihetnek el egy ilyen borzasztó vádat, hogy vehetnek komolyan egy az évszázadok során többször megcáfolt babonát, hiszen maga a Talmud is kifejezetten tiltja a vérrel való kapcsolatot, ezt a vádlottak és hittársaik állandóan hangoztatták.

Miközben végig megyünk a kis falu házain, bekukkantunk az ablakokon, megismerünk sorsokat, eljutunk a vidék előkelőinek kúriáiba, lassacskán kiderül, hogyan élnek ők is, hogy jutottak a jelenlegi helyzetükbe, miért támogatják olyan nagy vehemenciával a vádhatóságot.

 Megismerkedhetünk a tiszai tutajosok életével is. Ők azért fontosak, mert találtak egy halott lányt a Tiszába, akin Eszter ruhái voltak, de néhány kivétellel senki se ismert rá Eszterre a holttestben , még a saját jó édesanyja se, ami nem is csoda mert a több hetes vízi hulla ronda lehetett, ezért a tutajosokat azzal vádolják meg, hogy beöltöztettek egy idegen halottat az Eszter ruháiba és már kész is volt az összeesküvés elmélet, mert a tutajok irányítói is zsidó származásúak voltak. Ezzel a résszel volt egy kis problémám, mert hiába edződtem Dr Csont-on, eléggé gyomorforgató volt a halott lány össze-vissza cibálása, minden nézőpontból szemrevételezése, úgy, hogy ha valaki el akarja olvasni a könyvet erre készüljön.

Maga a per 1883 nyarán kezdődött és augusztus elején ért véget, a vádlottak felmentésével. Ezzel azonban nem tűnt el a felszított gyanú és az ország több városában hetekig tartó antiszemita zavargások zajlottak.

Amíg a vád felé vezető út bemutatása az írói fantázia műve, addig a tárgyaláson történtek hiteles tanúk leírásaiból erednek.

Az író véleménye egyértelmű: a törvényesség oldalán áll, az antiszemitizmust elítéli, mégis érdekesnek tartom, hogy a mű kiadásának idején olyan mondatok hangzanak el szereplői szájából amik uszítanak a fajgyűlöletre. 1931-ben újságolvasó embereknek már tudni lehet, hogy mit akar Hitler néhány országhatárral nyugatra. Még ma is nehezemre esne idézni a könyvből gyűlölködő  mondatokat, akkor 1931-ben hogy lehetett leírni?

Végül is a mű nekem egy nagyon izgalmas lélektani krimire emlékeztet. Annak ellenére, hogy elég terjedelmes, több, mint 500 oldal, érdemes elolvasni. A könyv végén néhány oldalas utószó van  a  szerkesztő tollából és  jegyzet számozott magyarázatokkal.

A tiszaeszlári esetnek máig tartó hatása van, elég csak arra utalni, hogy a falu ma az antiszemiták emlékhelye és ez sem kitaláció, hanem tény.