Benyák Zoltán: Ars Fatalis

Fülszöveg:

Anton Pal sosem kutatta az élet nagy titkait, annak mozgatórugóját, a sorsot, a szerencsét, a végzetet. Most mégis olyan kalandba keveredik, ami fenekestől fordítja fel a világképét. 

Egy üveggolyó Isztambul piacáról, egy pár dobókocka egy budapesti bolondokháza mélyéről, egy lány Párizs metrójából, egy férfi fekete kalapban, egy holló tolla. 

Benyák Zoltán nemcsak érdekfeszítő történetet kínál az Ars Fatalis lapjain. Sorai észrevétlenül telepednek az olvasóra, és ott maradnak a könyv olvasása után is.

Őszintén, nagyon nehéz spoiler nélkül írni az Ars Fatalisról, de megpróbálom. Magával ragadó mese. Mese a végzetről. Egy olyan mese, aminek sorai közé komoly kérdések és felvetések vannak elrejtve.

Főhősünknek világjáró csavargóként számos kalandban volt már része, ám most olyan események közepébe és ezáltal egy olyan világba csöppen, amiről ő maga sem álmodott soha. Most gondolhatjátok, hogy vajon miféle új világba repülünk el főhősünkkel?! Az igazság azonban az, hogy ez ugyanaz a hely, ahol és amiben Anton korábban is élt, csak egy új tudással, titkok felfedésével olyan szemszögből látja a korábbi világot, hogy azt nehéz ugyanannak mondani. Megváltozik, vagy inkább kinyílik a szeme előtt. 

Bevallom kellett egy kis idő, mire megszerettem Antont. Eleinte furcsa, már-már ijesztő volt számomra a mániákus viselkedése, ahogy a lányt követi. De ahogy egyre jobban megismertem a történet során, egyre jobban megkedveltem. Szimpatikus volt a szkepticizmusa, hiszen ha belegondolok én is nehezen fognám csak fel, hogy a körülöttem lévő világ egészen másképp működik, mint ahogy én azt korábban képzeltem.

Nagyon tetszett a könyv szerkezete, mindig is szerettem a több szálon futó cselekményeket. Az Ars Fatalisnál ez úgy néz ki, hogy elindul a cselekmény, a fő szál, és közben megjelennek kisebb történetek, melyekben mindig egy-egy szereplő élettörténetét ismerhetjük meg. Azt kell mondjam, hogy néha igazán csalódott voltam, hogy véget értek, nagyon magukkal ragadtak szívesen olvastam volna még. Kik is ezek a szereplők? A világ mozgatói, különleges képességgel, erővel bíró emberek. De nem Superman-t és Pókembert kell ilyenkor elképzelni, hanem hús-vér embereket. Furcsa, ugye? Látszólag hétköznapi emberek, mégis olyan hatalom van a kezükben, hogy felelnek más emberek szerencséjéért, szerelméért, sőt az életéért is? És egyáltalán más felel ezért, nem saját magunk? Ki mozgatja a szálakat?

A könyv végig feszegeti ezt a témát. A történések csupán a véletlen művei vagy létezik az eleve elrendelés? Mindenkinek megvan a maga végzete? S ezt fogadjuk el, vagy harcoljunk ellene? A történet "gonosz" szereplője a harcot választotta. De itt sem egy klasszikus gonosz figurára kell gondolni. Nem is tudtam igazán rossz szemmel tekinteni rá, inkább sajnáltam. Csalódott, kiábrándult. A saját sorsát akarja csupán a kezébe venni. 

Nagyon sokat tudnék még beszélni a könyvről, de nem szeretném lelőni a "poénokat". Olvassátok el, biztos vagyok benne, hogy titeket is magával fog ragadni a történet! Én elég sokáig a hatása alatt voltam.