2013. április 20., szombat

Kantibuk - Álmok völgye - Vérző szüvek és más tört énekek


Vannak az életemben olyan könyvek, melyeket gyakran leveszek a polcomról, vagy többször is elolvasok. Úgy szoktam ezt csinálni, hogy évente, két évente újra olvasom a kedvenceimet.

Ezzel a kötettel másként volt, ugyanis egymás után olvastam el 3-szor mielőtt még eltettem volna. Aztán meg úgy eltettem, hogy egyszerűen nem találtam meg. Na - gondoltam - szépen vagyunk, nem szoktam elveszíteni egy könyvemet sem, vajon hol hagytam? Kerestem, kerestem, aztán végül csak előbukkant két nappal ezelőtt. A párnám alatt volt. :-)) A díszpárna alatt, amelyet nem igazán szoktam használni, de így utólag emlékszem, hogy oda tettem, mert a lánykám mindig nézegetni akarta, de inkább bele rajzolt volna, azt meg csak nem engedhetem. A díszpárna pedig a nappaliban volt, amit nevével ellentétben elég ritkán használunk. Így fordulhatott elő, hogy hetekig kerestem és kerestem. :-)

Hogy mit szerettem ennyire ezen a könyvön? Ugyanazt, amelyet a szerző testvére által írt könyvben szerettem. :-) Mindent.


A kötet novellákat tartalmaz, és már említettem egyszer azt hiszem, én nem kifejezetten szeretem a novellákat. Mert rövidek, mert nem lehet őket hosszan olvasni. Most mégis a kedvenceim lettek. Legalábbis a Simon-fivérek novellái. :-)


Mesélek néhány apróságot a szerzőről, aki Kantibuk néven írt. Polgári nevén írónk Simon József névre hallgat, a Kantibuk számára egy becenév, melynek történetéről a kötetben olvashatunk. Érdekes sztori, hogy Józsefből hogyan lett Kantibuk. Egyébként az úriember Vas megyéből származik, Bejcgyertyánosból, ahol gyermekéveit is töltötte, és ahol számtalan kaland megesett vele.
A képen a szerző szerepel. (Forrás)


Néha belegondolok, milyen jó lehet, hogy ha valaki képes az életét novellákon keresztül bemutatni, s mások számára is érdekessé tenni. Nem biztos, hogy nekem menne, de Simon úrnak bizony ment. Remek történeteket olvashattam gyermek- és ifjúkorából, majd felnőtt énjéből is kaphattam némi ízelítőt.

A könyv tulajdonképpen egy szerelmi történetet mutat be, amely nem igazán happy end, de mégis jól végződik. Legalábbis számomra, hiszen - véleményem szerint - a szerző az akkor tapasztaltak miatt lett olyan ember, amilyen most, s annak a "ifjúkori szerelemnek" köszönhető többek között az is, hogy könyvét olvashatjuk.  Persze, ha valaki megijedne attól, hogy szerelmi történetet olvasson, ne tegye! Mármint ne ijedezzen, mert a szerelem Kantibuk könyvében nem kizárólagosan van jelen, hanem fel-felbukkan a történetben, s a láncszem szerűen összekapcsolódó novellákban.


Engedjétek meg, hogy egy kedvenc részt idézzek a könyvből. Talán e kis részlet segítségével jobban megértitek, hogy miért is tetszettek a novellák annyira.

"Később sok minden megesett a Nagyrét széliben meg a komló mocsarában - nem volt az igazán félelmetes hely annak, aki jól ismeri. Nekünk meg ugyancsak volt időnk megbarátkozni minden fával, bokorral, a meleg források nyári bűzével, téli csobogásával. Soha nem teltek olyan szépen az órák, mint az első csalitból sodort szivart, és a vele járó hányást követően: mikor a kisebbek csodáló tekintetétől övezve szinte érezted a megemberesedést. Hanem a kor is bajjal jár."

Másik kedvencem a sok közül egy mondat, ami egyszerűen csak tetszik. :-)
Az Esztergályos c. novellából való a részlet, mégpedig az első mondata ez. Így hangzik:

"Meglehet előző életemben szú voltam, ezért imádom úgy mostaniban is a faforgács illatát."

Ezek után nem igazán tudok mit mondani, csak annyit, hogy olvassátok el Kantibuk könyvét, mert nem fogjátok megbánni.
Én csak egy dolgot bántam meg vele kapcsolatban. Azt, hogy nem tudtam elmenni a nem régen megrendezett író-olvasó-könyvbemutató találkozóra, pedig szerettem volna. Remélem lesz még ilyen alkalom, és én is ott lehetek a program első soraiban.


A kötet adatai:
Szerző: Kantibuk - Simon József
Kiadó: Magánkiadás - Simon József
Kiadás éve: 2006
ISBN: 963 059 3
Borító: puhatáblás, ragasztott
Oldalszám: 141 p
Ár: 980 ft
Forrás: szerzőtől
Hozzá juthattok: néhány webáruházon keresztül, de gondolom, ha valaki szeretné megvenni, és szól miatta nekem, akkor felveszem a kapcsolatot a szerzővel, és megoldjuk a vásárlást.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése