Már nagyon vártam, hogy a kedvenc thrilleremről írhassak. A Sebész olvasása közben, minden nap, mikor hazaértem, végrehajtottam
rituálémat: bezártam az ajtót, benéztem a szobákba, ezeken belül minden olyan helyre, ahol el lehet bújni és csak ezután nyugodtam meg teljesen.
Nagyon lebilincselő olvasmány, néha úgy kellett kényszerítenem magam arra, hogy tegyem le, mert már éjjel 2 óra van.
Az alapsztori az, hogy van egy sorozatgyilkos, aki olyan ügyesen bánik a szikével, hogy megkapta a Sebész nevet. Ez a Sebész besurran a magányos, megtört nők lakásába és válogatott kínzásoknak veti alá őket. Az egyetlen túlélő Catherine Cordell doktornő, akinek sikerül
kimenekülnie a Sebész karmai közül. A kétségbeesett nő Bostonba költözik, a biztonságos élet reményében. Ám a halottnak hitt Sebész pár évvel később ismét lecsap és kétséget sem hagy afelől, hogy hamarosan befejezi félbehagyott művét. Az írónő- aki szintén sebész- olyan gonosztevőt teremtett, akit soha nem fogok tudni kiverni a fejemből. Egy olyan gonosztevőt, akit csak egy olyan nő állíthat meg, aki átélte mindazt, amit a többi áldozat, egy olyan nő, aki ismeri a gyilkos módszereit. Egy olyan gyilkost, aki, ha akcióba lendül, senki sincs biztonságban.
Benyúlt a zsebébe, előhúzta a minizseblámpáját, ment a keskeny fénysugár után, egy lépcső, aztán még egy... Itt már hűvösebb, nyirkosabb volt a levegő. Megérezte a vér szagát. Valami végigsimított az arcán: rémülten hátraszökkent. Aztán megkönnyebbülten felsóhajtott: csak a lépcső feletti lámpa lánca volt, az himbálózott a feje fölött. Felnyúlt érte, megrántotta: semmi. Tehát továbbra is be kell érnie a zseblámpával.Ajánlanám az erős idegzetű thriller kedvelőknek. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése