Erről a könyvről felemás véleményem van. Winkler Róbert összegyűjtött
cikkeit tartalmazza abból az időből, amikor a Magyar Narancsnak és egy
azóta már nem létező utazási magazinnak írt, egy előszóval felturbózva.
Könnyed nyári olvasmánynak szántam, de eleinte alig tudtam haladni vele,
annyira zavart a stílus. Már az előszóban nyitogatja a bicskát az
olvasó zsebében, amikor azt taglalja, hogy szerette vagy nem szerette
ezeket a riportokat készíteni, elmenni a helyszínekre, belesni mások
életébe. Közben ilyen mondatok hangzanak el, hogy "jó, de mégis, kit
érdekel, hogy mikor kezdett zenélni Benkó Sándor...?" - Hát, szerintem
egy csomó rajongóját és még rajtuk kívül jó néhány érdeklődő olvasót, és
mi a fenének ír cikket olyasmiről, ami nem érdekli, de ha már ír, akkor meg
hogy jön ahhoz, hogy ilyen flegmán nyilatkozzon olyan emberekről, akik
azért már valamit letettek az asztalra? Közben viszont számomra
érdekesek voltak a riportok és útleírások, ezért tovább olvastam, és
arra jöttem rá, hogy ami Winklert nem érdekli, azt kíméletlenül és magas
lóról leszólja, ami viszont tetszik neki, ahol jól érzi magát, azt
ironikus humorral dicséri, elismeri.
A könyv két részből áll, az első tartalmazza a Magyar Narancsnak írt
cikkeket például pénzbehajtókról, hazai profi bokszolókról, a
Krisna-völgy lakóinak életéről, a másodikban pedig különösnél különösebb
utazásokra kísérjük el: Dél-Afrikától kezdve Dubain át a Tomatináig, az
olasz paradicsommal dobálózós fiestáig. Tulajdonképpen ugyanaz a
stílus, amit ma használ a totalcaros autótesztek írásakor, de számomra
mégis más, hogy autókról vagy emberekről, azok munkájáról, hitéről van-e
szó. Mindenesetre érdekes könyv, sok mindenről soha nem olvastam volna,
ha nem itt és nem most. Végül akkor gyűrtem le a nagy részét, amikor két napig lázas voltam. Egy
vaskos orosz nagyregénynél nyilvánvalóan könnyedebb nyári olvasmány, de
nem a habkönnyű vízparti kategória.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése