2012. február 8., szerda

Andrew Davidson: A vízköpő

Kiadó: Ulpius-ház Kiadó
Eredeti cím: The Gargoyle
Megjelenés éve: 2008/2011
Oldalszám: 566 (maga a történet 528
oldal, a többi előzmény más könyvekből)
Ára: 3999
Kezdjük azzal, hogy szent meggyőződésem volt, hogy a borítón egy pasi található, akinek a hátára angyalszárny van tetoválva. Még láttam is magam előtt, ahogy ez a bizonyos hát szépen ki van dolgozva, dagad az izmoktól, stb. Mi ezzel a bibi? Pusztán csak az, hogy férfi helyett egy női hátat ábrázol a borító és dagadó izmokról szó sincs, nem is értem miért emlékeztem arra, hogy márpedig a borító másképp néz ki. :oP
Bár több helyen olvastam, figyelmeztettek is, hogy a könyv olyan értelemben nem romantikus, én mégis magam elé képzeltem amolyan Wardos történetet (vagyis erotikus és romantikus is). Akárki akármit mond, biztos nagyon heves lesz, tele ágyjelenetekkel, na meg angyalok is biztos fognak benne szerepelni, mert különben minek lenne a pasi (aki nő, de mindegy) hátára angyalszárny tetoválva? Szóval már össze is hoztam magamban egy történetet, ami persze totál romantikus lesz.
Aztán nekikezdtem az olvasásának és kb. a 180. oldalig azt se tudtam, hogy hol vagyok. De olyan szinten nem, hogy cseppet se nőies módon, bizony többször is megfordult a fejemben, hogy "mi a sz..t olvasok?". Egyszerűen nem akart összeállni a történet, ugyanakkor tán pont emiatt is, elég gyorsan faltam, de egyszerűen nem értettem, hogy mi is a helyzet.
Aztán apránként kezdett minden a helyére kerülni és megértettem, hogy mások miért írták/mondták, hogy nem romantikus "úgy", de igazán nem tudták nyilván anélkül ezt megfogalmazni, hogy a poént ne lőtték volna le. És emiatt most nekem is kicsit nehéz.
A lényeg, hogy ne számítsatok amolyan kis lájtos romantikus sztorira, röpködő szexi angyalokra. Ugyanakkor meg egy nagyon szép szerelmi történetről olvashatunk, ami évszázadokat élt át és a csúcspontja felé közeledik.

Maga a történet mintha 3 részből állna össze.
Az egyik a "fő száll", a történet szempontjából a "jelen". Amikor is egy kicsit kiégett, gazdag, szexi pornószínész autóbalesetet szenved és nagyon megég, majd a kórházban tér magához, ahol szembesülnie kell azzal, hogy már csak az árnyéka önmagának. Aztán egy napon megjelenik a kórházi szobájában egy titokzatos nő, Marianne Engel, akit első körben bolondnak néz a meséi alapján, de mégis egyre jobban kötődik hozzá. Marianne történeteket mesél a férfinak.
A másik két szál ezekből a történetekből áll. Az egyik amolyan romantikus szerelmek elmesélései. Mire képes a másikért egy szerelmes? Mit ér nélküle? Történetek a messzi múltból, nagy szerelmekről.
A harmadik szál pedig Marianne múltjáról szól, aki a beszámolói alapján az 1300-as években született és nem más, mint a férfi felesége a múltban.
Aztán telik-múlik az idő, a férfi elhagyhatja a kórházat, de hova is mehetne? A nő veszi a szárnyai alá, beköltözik Marianne otthonába, aki egyre furcsábban viselkedik. Amikor megszállja az ihlet, szent meggyőződése, hogy kövekből kell kiszabadítania a vízköpőket, majd pedig szívet kell adnia nekik. A szívek száma folyamatosan csökken, de vajon mi a sorsa az utolsónak? És mi a helyzet a nő történeteivel? Igazak vagy egyszerűen egy beteg elme játékai csak?

Igazán felejthetetlennek nem tartom A vízköpőt, már csak azért sem, mert annyira részletesen már nem is tudom feleleveníteni a történteket, de az érzés még mindig bennem él, amit az olvasása közben éreztem. A kezdeti értetlenkedést, "mi a fene ez?", majd a döbbenetet amikor megértettem és a kellemes, ugyanakkor jeges borzongást, ami úrrá lett rajtam Marianne történeteit olvasva. Egy különleges, egyáltalán nem mindennapi szerelmi történetnek tartom.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése