Amikor ráébredtem, hogy A fehér felhő földjén a romantikus szórakoztatóirodalom kategóriába tartozik, elgondolkodtam rajta, hogy kell-e ez nekem több, mint 500 oldalon át (hogy pontos legyek, 580 oldalas). Végül a kíváncsiságom győzött. Vajon milyen regényt rejthet ez a fantasztikus cím és ez a gyönyörűséges borító?
Nem bántam meg, hogy engedtem: nagyon jó szórakozásban volt részem. A fehér felhő földje maori nyelvről fordítva Új-Zélandra utal. Két főszereplőnk, a gazdag és talpraesett Gwyneira és a szegény, ám annál érzékenyebb és okosabb nevelőnő, Helen sorsát követjük nyomon 1852-től messzi-messzi az óceánon át. A véletlennek köszönhetően ugyanazon a hajón utaznak a végtelenbe, út közben barátságot kötnek. Mindketten az óhazából (Londonból) igyekeznek ugyanis Új-Zélandra; Helen egy újsághirdetés egyházi szervezésű házassági ajánlatára válaszol és ismeretlenül is beleszeret a költőien fogalmazó férfiba, Gwyn pedig egy idősebb birkabáró szépreményű fiával köt házasságot, egyrészt azért, mert apja kártyán eljátssza a kezét, másrészt őt magát is vonzza a újdonság és az ismeretlen. Új-Zélandon aztán mindkettőjüknek érdekes meglepetésben lesz részük: az érzékeny lelkű férfiú, aki Helen számára lett elrendelve, nem is olyan romantikus lelkületű, Gwyn pedig a jövőjét a birkabáró minden férfiasságot nélkülöző, széplelkű fiával kénytelen házasságot kötni. Közben nyomon követjük jónéhány árva leány sorsának alakulását is, akik Helen kíséretében érkeztek új hazájukba. A lányok és a két barátnő is elkerül egymás közeléből, ám a szálak keresztezik egymást, így mindenkivel kapcsolatban képben maradunk.
A regény egy trilógia első kötete, mely egyébként szerintem családregény is, hiszen már ebben az első kötetben is megjelenik két teljes generáció, illetve felsejlik a harmadik is. Mind Helen, mind Gwyn szíve nyitott marad a szerelemre - hiszen nem árulok el azzal nagy titkot, hogy férjeik minden szempontból csalódást okoznak. Ennek ellenére a mindkettejüket jellemző jókora naivitás is gubancokat okoz, hiszen a végtelenségig kitartanak családjuk és életre szóló barátságuk mellett. Ez utóbbit megtartani nem is egyszerű, hiszen bonyolítja a helyzetet az, hogy egy múltbeli titok miatt családjaik kibékíthetetlen ellenségek. Van benne ármánykodás és rosszindulat. Megtudjuk, hogy milyen szörnyeteggé tud nevelkedni egy gyermek az anyai szeretet nélkül. Van benne erőszak és hősiesség. És vannak titkok, melyek előbb-utóbb kiderülnek. Meg persze a háttérben a maorik, az új-zélandi "őslakosok" (=mivel megtudjuk, hogy mindössze ők érkeztek előbb a szigetországba, ám az nem az őshazájuk), akikkel szintén akadnak problémák...Persze ekkor tombol az új-zélandi aranyláz is, amiről már olvastam korábban a Színarany című regényben (amit szintén imádtam, sokkal borúsabb, sötétebb hangulata ellenére). Egy már biztos: birkákat lopni nem a legkifizetődőbb munka!
Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, mert remek szórakozást nyújtott. Csak úgy repültek az oldalak. Az események pörgősek, nincs olyan szál vagy epizód, amit túllihegett volna az írónő. Szerintem ez egy nagyszerű regény, ha kikapcsolódásra vágyunk. Talán a maorikról és a maorik szokásairól szívesen olvastam volna többet, de azzal lehet, hogy a regény veszített volna a könnyedségéből.
Amikor a neten Sarah Lark után nyomoztam, hiszen egyből felkeltette a figyelmemet a folytatás híre, megdöbbenve tapasztaltam, hogy Sarah Lark egy... hmm... huszonéves, finoman szólva is érdekes ízlésű country-énekesnő. Azért tovább próbálkoztam, amikor rábukkantam az írónőre, akit azért nem volt egyszerű megtalálni, hiszen álnéven adta ki A fehér felhő földjén c. regényét. Igazi neve (most felfedem :)) Christiane Gohl, és korábban gyermek-, ill. ifjúsági könyveket írt nagyobbrészt, kedvelt témái voltak az állatok, különösen a lovak. A trilógia második kötete már előkészületben van A maorik dala címmel. Nagyon várom! Mind a két könyvhöz fantasztikus borítót választottak, nehezen tudja elképzelni az ember, hogy a belsőségekben csalódik ilyen szemet gyönyörködtető és igényes kivitelezés mellett (persze láttunk már ellenpéldát is...). |
| Christiane Gohl |
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése