Debreczeni József: Az új miniszterelnök

Írta
  • 2012. január 29., vasárnap
  • -Márti
  • Kezdésként kissé rendhagyó módon fontosnak találom, hogy említést tegyek a szerző korábbi munkáiról. A fülszövegből idézve : "A miniszterelnök és az Orbán Viktor című nagy sikerű könyvek szerzője újabb politikusi életrajzzal jelentkezik. Antall József és Orbán Viktor után ezúttal Gyurcsány Ferenc pályafutását, emberi és politikusi portréját rajzolja meg a kezdetektől a 2006-os választásokig."  Ez az, ami meggyőzött arról, hogy hiteles munkát tartok a kezemben. Maga Debreczeni József is többször utal a sorok között arra, hogy pártatlanságának igazolásaként.
    Gyurcsány Ferenc kapcsán engem annak a kérdése vonzott, vajon hogyan tudott az egykor meglehetősen gyors népszerűségre szert tevő politikus, hasonlóan rohamosan népszerűtlenségre szert tenni. Természetesen az ismerem az őszödi beszédet, de szerettem volna megérteni a háttérben húzódó folyamatokat is.
    Sokkal többet kaptam. Tőlem távol áll a politika, kis túlzással mondhatom, hogy sokáig azt se értettem mi az, hogy bal oldal és jobb oldal. Többek között a hiányos történelem tudásom is oka ennek. A legtöbb életrajzhoz hasonlóan a szerző nem csak egy személyiség rajzot ad, hanem korszak rajzot is. Én főként ez utóbbiak miatt szeretem olvasni őket, persze ennek tükrében az is érdekel hogyan alakul a főszereplő élete a kezdetektől. Hogyan hatnak rá a kor sajátosságai, milyen motivációk mozgatják és  mivé válik. 
    Az Új miniszterelnökben elém tárult a 70-es évek magyar fiatalságának világa (tulajdonképpen a szüleimé is). Majd a rendszerváltást megelőző időszak és maga a rendszerváltás hétköznapjai. Az is érthetővé válik, hogy miért is lehetett olyan könnyen "meggazdagodni" a 90-es évek elején. Megismerhettem a választások kulissza titkait. Valóban megértettem a két politikai oldalt. Végül pedig érthetővé vált miként lehetett az ország egyik legnépszerűbb politikásából az ország legnépszerűtlenebb politikusa.  
    Azoknak ajánlom, akik szintén szeretnek a dolgok mögé látni.

    0 hozzászólás:

    Megjegyzés küldése

     
    Copyright (c) 2010 Blogger templates by Bloggermint Az oldalt a Creative Commons licenc feltételei védik.