Ez az első pszichológiai kérdéseket feszegető könyv, amit valaha is elolvastam, és úgy érzem, nem is ez lesz az utolsó.A meghatározhatatlan műfajú könyv egy régi, székelyföldi népmesét dolgoz fel, rengeteg asszociációval. Emellett pedig szó esik pszichológiáról, az emberek természetéről, kultúrájáról.
Volt egyszer egy gyermek, akinek az édesanyja meghalt, de a tehén alakot öltő ötlábú csoda életben tartotta, ellátta őt, csak annyit kellett tennie a fiúnak, hogy kicsavarja a szarvát, s máris volt mit ennie.
"Ezt megirigyelte a szomszédbeli öregasszony, akinek volt egy leánykája."

Egy asszony addig győzködte a jellegtelen apát, hogy vegye el feleségül, míg az (talán azért, hogy gyermekének "igaz" anyja legyen) beleegyezett.
A mostoha saját lányának mindig sok-sok finomságot csomagolt, míg a mostohafiának nem. Az pedig panaszkodott apjának, amivel csak súlyosabbá tette a helyzetet. A tehén viszont segített a fiún. A mostoha nem értette a dolgot, de lányával kifigyeltette, hogy ki vagy esetleg mi adni neki enni, majd rávette a férjét, hogy öljék meg a tehenet. A tehén azonban arra utasította a fiút, hogy ölje meg az anyját, és szökjenek el, így is történt.
Ez az alaptörténet, erre épülnek a két író beszélgetései. Szó esik a félelmekről, a gyávaságról, a mohóságról. Segített megértenem, hogy miért óvják gyermekeiket a szülők, s miért irigyek egymásra az emberekben ebben az igazságtalan világban. A szerzők megpróbálják átadni élettapasztalataikat az olvasóknak. Feltárják a népmese minden apró részletét, és az ezekkel összefüggő emberi kapcsolatokat.
"Vagy minden csoda, vagy semmi sem az... De itt besétál a képbe egy ötlábú tehén, és mostantól ez van, ezt kell szeretni."
Büky Dorottya - Feldmár András: A barna tehén fia
Jaffa Kiadó, Budapest - 2010
190 oldal, ára: 2940 Ft
Képek forrása: metropol.hu, konyves.blog.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése