Egy időben rengeteget álmodtam Indiáról, s ezekben az álmokban nem turista voltam, hanem hindu nő. Ismerősként jártam az álombéli utcákat, mégis kívülállóként figyeltem a riksákat, az embereket, rácsodálkoztam a templomok, folyók, szent állatok szépségeire. Ezek az álmok aztán elvezettek addig, hogy rajongani kezdtem az országért, az indiai kultúráért, a zenéért, a táncért, a szantál- és jázminillatú hangulatokért. Ezért is örültem, amikor ajándékba kaptam Peggy Payne: Nővérem, India című könyvét, és egy álló nap alatt elolvastam. Visszaköszöntek az álmaim. (Az 1949-ben született Peggy Payne publikált többek között a The Washington Post, a Chicago Tribune, a The New York Times lapokban. Írásai a vallásos, spirituális témákat is érintik. Legsikeresebb könyvét, a „Sister India” címűt 2004-ben kiadta Magyarországon az Aréna2000 könyvkiadó, így a magyar olvasókat is meghódíthatta.)
A történet a következő: a Lonely Planet címet viselő útikönyv a Gangesz partján magasodó vendégházat, a Saraswati-t ajánlja az utazóknak. A vendégház nehezen megközelíthető: sötét, veszélyesnek látszó sikátorokon keresztül juthat oda az elszánt turista, majd mikor megérkezik, csendes döbbenettel veszi tudomásul: a ház vezetője, Natraja csöppet sem hasonlít az indiai nőkre. Hosszú, szőke haja, világos, szeplős bőre, és elhízott, nehezen mozgó teste ellenszenvet kelt az emberekben, lelke megközelíthetetlennek, érinthetetlennek tűnik.
Ebbe a vendégházba érkezik három amerikai: Jill, a magát keménynek mutató, de érzékeny fiatal lány; T. J. Clayton, a kutatómunkát végző férfi, valamint Marie Jasper, egy egykori zongoraművész idős, beteg özvegye. Ramesh, az idősödő, hívő szakács, és Madame Natraja, a vendégház furcsa vezetője fogadja őket.
Penny Payne finoman, lágyan ismerteti a szereplők életét. Meghalljuk félelmüket, vágyaikat, belső monológjaikat, részt veszünk mindennapjaikban. Felfedezik Varanasit, a Gangeszt (ki tudományosan, ki spirituálisan), rádöbbennek, hogy bár India teljesen más, mégis pontosan olyan, mint bármely más ország. Gazdagok és szegények, jókedvű turisták, magányosak és betegek lakják, gyerekek rohangálnak az utcákon, felnőttek életüket vesztik, mivel a városban felüti fejét a rasszizmus: a hinduk több alkalommal muzulmánokra támadnak, közel a Szent Folyóhoz, a Gangeszhoz.
A tragikus történeteket tárgyilagosan mutatja be a szerző, mintegy mellékes szálként, de valójában az is. A lényeg, amit a történetek kiváltanak Rameshből, Madame Natraja-ból és a három amerikai vendégből. Natraja visszaemlékezik gyerekkorára, fiatalkorára, egykori szépségére, amikor még (Észak-Karolinában) Estelle néven ismerték. Belső világa, múltja összefonódik a jelen történeteivel és Indiával. Az érzések, a gondolatok fontosak, amik felébrednek bennük (és bennünk, olvasókban), valamint azok a történetek, amik Varanasiba juttatják és ottmarasztalják a szereplőket.
Peggy Payne elrepít bennünket Indiába, hogy érezzük a szantál illatát, bőrünkön a forróságot, hogy lássuk a kanyargós utcákat, a riksát vezető férfit, halljuk a folyó zúgását. Kitűnően játszik a szavakkal, a jelzőkkel, játszik az olvasó fantáziájával, érzéseivel is, de nem hatásvadász módon. A Nővérem, India nem tipikus „női könyv” (már, ha van ilyen egyáltalán...), nem könnyed, de nem is durva. Színeket, hegyeket-völgyeket, szépségeket és csúfságokat, tragédiákat és kéjeket, életet és halált is megmutat.
Épp úgy, mint India.
Peggy Payne: Nővérem, India
Kiadó: Aréna2000 / Fordította: Abody Rita / Oldalszám: 295
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése