2011. július 6., szerda

# adaptáció # filmek

Az Olvasás 7 hete - Az első könyvélmény(ek)

Pici gyerekként nekem is sok színes mesekönyvem volt. Az egyik kedvencem, ami még ma is megvan a szüleimnél, nem más, mint a Pitypang, a hiú oroszlán. Pitypang vendégségbe hivatalos, és túlságosan ki akar öltözni, még fodrászhoz is elmegy - a végén persze megjárja. (Utánanéztem, antikváriumokban még kapható!)

Később, olyan óvodás lehettem, mikor nagymamám, aki nagyon sokat vigyázott rám meg a húgomra, minden délután, kakaó és kifli kíséretében felolvasott nekünk a Minden napra egy mese c. mesekönyvből. Szerintem a 80-as években minden gyerek ismerte ezt a könyvet, amely az év 365 napjára tartogat különböző meséket.

A harmadik könyv, amit kiemelnék, már iskolás koromhoz kötődik. Ez pedig nem más, mint Eric Knight: Lassie hazatér regénye. Nagyon szerettem ezt a könyvet, a mai napig az egyik legkedvesebb olvasmányomként tartom számon! Elejétől a végéig kiolvastam az apró betűs könyvet, amely még ma is megvan nekem. Nagyon szerettem mindig is az állatokat, ezért is lett ez a kedvenc regényem akkoriban. (Ezzel a borítóval van meg nekem, ld. kép.)
Ezek voltak tehát az én első könyvélményeim, amikre még most, felnőtt fejjel is szívesen emlékszem.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó könyv a "Minden napra egy mese"
    Nekünk nagyon bejön,bátran ajánlom mindenkinek!!

    VálaszTörlés

Follow Us @soratemplates