2011. június 17., péntek

# könyves hírek-megjelenések

Jumurdzsák gyűrűje

Az utóbbi időben, úton-útfélen beleakadtam Pierrot és Szélesi Sándor regényébe, a Jumurdzsák gyűrűjébe. Rengeteg elismerő véleményt olvastam róla és bevallom megdöbbentem, amikor utánaolvastam a regény keletkezésének és megtudtam, hogy egy 2005-ös magyar játékfilm regényes változata. Még csak nem is hallottam eddig róla.

A játék egy Eger önkormányzata által meghirdetett pályázat győzteseként jött létre, Eger népszerűsítése céljából. A Jumurdzsák gyűrűjét az Utazás 2006 kiállításon mutatták be először. Fogadtatása vegyes volt.
A regény idén jelent meg és nagyon hamar az eladási listák élére került. A napokban pedig a polcokra kerültek a kibővített, második kiadások is.

"Jonathan Hunt, a New York Times riportere a családi hagyatékban megtalálja az Egri csillagok egyik első kiadását, s a kötetben két furcsa levelet, melyben egy bizonyos Ábray professzor indulatosan magyaráz az időutazás lehetőségéről s arról, hogy bizonyítékai is vannak... Jonathan Hunt a levelek nyomán Magyarországra, Egerbe indul, ahol egyre rejtélyesebb dolgok történnek vele. Mivel úgy tűnik, nem mindenki örül a felbukkanásának, elhatározza, mindenképpen a végére jár, hogy valóban létezett-e a gyűrű, amely Gárdonyi regényének is egyik kulcsmotívuma... Miközben a múltból hátrahagyott titkos üzeneteket próbálja megfejteni, a gyűrű évszázados legendája őt is megbabonázza... A Jumurdzsák gyűrűje egy fantasztikus regény. Témáját tekintve ugyan azt hihetnénk, hogy elsősorban a fiatalokhoz szól, azonban az Egri csillagok, amely köré a mű épül, mindannyiunk meghatározó olvasmányélménye. A részletesen kidolgozott karakterek, az izgalmasan feszessé tett jelenetek és párbeszédek élvezhetők az ifjúság és a felnőtt olvasók számára egyaránt. A regény továbbra is hordozza mindazokat az értékeket, amelyet az interaktív filmtől megörökölt: részletesen bemutatja az egyik legszebb hazai városunkat, feldolgoz Gárdonyi Géza titokzatos személyével kapcsolatos adatokat, hiteles történelmi eseményeket, miközben a valós elemeket fiktív szállal köti össze. Ismeretterjesztő és kalandregény is egyben, amely feltétlenül tetszést válthat ki a misztikum, a történelmi nyomozások (pl. Da Vinci-kód) szerelmesei között, de a kifejezetten hazai témájú regények rajongóinál is. "


forrás:
http://www.jumurdzsakgyuruje.hu
wikipédia
port.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates