Amikor olvastam a könyv fülszövegét: „Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit, vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent megismerni, megszeretni, és ha kell, elengedni az embereket. …”akaratlanul is arra számítottam, hogy most az írónő megmondja, hogyan lehet átvészelni, átélni életünk mélypontjait.
Nagyon sok pozitív véleménybe botlottam bele, de egy kicsit féltem is tőle. Hosszú-hosszú monológokra számítottam a semmiről, amik untatni fognak majd, de nem így lett. Annak ellenére, hogy maga a könyv, tényleg egy hosszú monológ.
Elizabeth- a könyvben csak Liz- 35 éves, egy váláson van túl, elveszítette a vagyonát, az otthonát, a szerelmét, keresi az útját, szeretné lezárni a múltat, megérteni, elfogadni, de ez nem mindig olyan egyszerű. Lehetősége nyílt arra, hogy a válása után 1 évig utazgathasson, 4-4 hónapot eltölthessen először Olaszországban, majd Indiában, végül Balin, és ezalatt az idő alatt próbálja megérteni az okokat, elengedni a múltat, továbblépni.
Ennek az 1 év utazásának az eredményeként született meg az Ízek, imák, szerelmek.
A könyv olyan, mint egy hatalmas utazás. Nem csak megismerkedhetünk 3 ország más-más kultúrájával, de utazást tehetünk a saját mély, akár elrejtett érzéseinkbe, megjárhatjuk a poklok poklát, sebeket téphetünk fel.
Tipikusan olyan, amit nem lehet csak úgy gyorsan elolvasni. Lassan kell, megemészteni, megérteni minden mondatát. Hagyni, hogy végigszáguldjon rajtad, a hatása alá kerülj.
Ízek, azaz Olaszország. Ennek a résznek csak az olvasása során híztam vagy három kilogrammot. Szemeim előtt megjelentek a hajszálvékony pizzájuk, olyan vastagon megszórva sajttal, ahogy a sajtimádók álmaiban szerepelhet.
Egy nagyon fontos gondolat felvetődött itt: „Mi a szavad?”
Ezzel a kérdéssel indultam neki az újabb résznek, Indiának.
India, azaz imák. Nem mondhatnám, hogy vallásos vagyok, sose fordult meg a fejemben, hogy egy ashramba költözzek, de mégis ahogy olvastam a sorokat, elkapott egyfajta áhitat. Természetesen én is hiszek valamiben, de ez nem feltétlenül az, ami olvasható lenne pl. a Bibliában.
Számomra mindegy, hogy ki miben hisz. Lényegtelennek tartom, hogy az istenét Istennek, Allahnak, Buddhának, vagy akár a matematikának hívja. Lényegtelen. De azt tudom, hogy hinni kell, mert a hit egyfajta hidat nyújt a nehézségeken.
Liznek Indiában szembe kellett néznie a belső félelmeivel, le kellett győznie őket, felülkerekedni rajtuk. Meg kellett találnia az istenét.
Szerelmek, azaz Bali. Eddig a könyv olyan volt, mint egy spirituális visszatekintés, némi finom olasz étellel megfűszerezve, de itt hirtelen átváltott romantikus történetté. Tipikusan „a sors útjai kifürkészhetetlen” szerelem.
Nekem ez a rész tetszett a legjobban, és a legtöbb tanulságot ebből tudtam levonni.
A bejegyzés elején írtam, hogy olyan volt a könyv, mit egy utazás. Szerettem olvasni, szerettem, hogy az olvasása során végigroboghattam a saját életemen, Liz a gurummá válhatott, amíg olvastam a sorait.
Kerestem a „szavamat” vele együtt, és végül meg is találtam.
Mindenkinek ajánlanám, aki épp egy völgyben van, vagy már volt ott és szeretné megérteni, szeretne igazán megtanulni elengedni.
Elizabeth Gilbert 1969-ben született Amerikában.A könyv 2006-ban jelent meg angolul, magyarul először 2008-ban, majd idén újra kiadták.
Julia Roberts főszereplésével a könyvből készült filmet, október 14-e óta vetítik a hazai mozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése