2010. december 5., vasárnap

# romantikus

Cecelia Ahern: Ajándék

"Egy ajándék, melyet csak egyetlenegyszer kaphatunk meg!

A kevély üzletember, Lou Suffern folyamatosan küzd az idővel, még álmában is csak a munka jár az eszében. Családjának meg kell harcolnia minden vele töltött pillanatért. Egy hideg téli reggel munkába menet Lou megismerkedik a hajléktalan Gabe-bel, és egy pillanatra mégis meglágyul a szíve: állást szerez a fiúnak a cégnél. Ez a ritka jócselekedet többszörösen megtérül: Gabe szerencsét hoz Lounak, sőt, úgy tűnik Gabe segítségével elérheti, amit mindig is akart: végre egyszer lehet két helyen! Azonban rá kell jönnie, a rohanás sem mindig kifizetődő, és karácsony reggeléig még sok mindent rendbe kell hoznia a családjával... Cecelia Ahern ötödik, az Athenaeumnál megjelenő kötete (Bárcsak láthatnál, Talált tárgyak országa, Bennem élsz, Ahol a szivárvány véget ér) igazi karácsonyi történet egy mesés ajándékról, amelyet az ember életében csak egyetlenegyszer kaphat meg."

Már 2 könyvet olvastam az írónőtől: az Ui.: Szeretlek és a Bennem élsz, amikről már írtam is. Az első könyvben jobban tetszett, mint a második.

Még csak most kezdem szokni Cecelia Ahern írásmódját.

A most olvasott könyve az elején döcögősen ment nekem, de a végére egy szép történet tárult elém.

A könyv tanulsága az, hogy értékeld, hogy szeretnek. Vedd észre, kik vesznek körül és figyelj arra, ami igazán lényeges.

Ha az életünket csak végig rohanjunk, mint Lou a könyvben, akkor lemaradunk a saját életünkről, nem élveztünk semmit, nem törődünk a családunkkal, a barátainkkal.

Fontosnak tartom, hogy az életünkben először magunkkal kell tisztában lenni. Először magunknak kell megfelelnünk, és legyünk tisztában a saját képességeinkkel, csak azután próbáljunk meg másoknak is megfelelni.

A döntéseinknek nemcsak saját magunkra van hatással, hanem másokra is. Legyen kisebb vagy nagyobb horderejű dolog, egy egész sor ember életére hatással vannak. Ezek az események hoznak minket össze.

Egymás hibáiból is lehet tanulni, mert senki sem tökéletes, mindenki követhet el hibát. A tanulság közös nevezőre hoz.

Ez a könyv a karácsony jegyében játszódik. A főhős, Lou mindig az idővel küszködik. A munka az első számára, a családját elhanyagolja, pedig a családjáért dolgozik.

Ebben a mai, rohanó világban fontos az emberi kapcsolatok ápolása, a személyes kapcsolatok. Az idő nagyon drága kincs mostanában. Mindenki magának osztja be.

Így karácsony közeledtével szerintem kicsit több figyelemmel kellene lennünk a családunk, barátaink, munkatársaink, az embertársaink felé. Azzal, hogy sietünk, gorombák vagyunk, nem megoldás arra, hogy előre haladjunk.

A könyvet köszönöm a Lírának!

Oldalszám: 296 oldal
Méret: 135×215 x 19 mm
Kötés: Kartonált füles, ragasztott puhatáblás
Ár: 2990 Ft
ISBN: 978 963 2930 73 2
Megjelenés: 2010
Nyelv: Magyar
Eredeti cím: The Gift
Fordította Cseicsner Otília

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates