2010. április 21., szerda

Szepes Mária - Vörös oroszlán

Amikor Evodia írt erről a könyvről, akkor tudtam, hogy el kell olvasnom. Persze nem egy ilyen könyvvel találkoztam itt, mégis valahogy ez mindenek elé került. Majd mindez valóságos is lett azáltal, hogy volt olyan kedves, felajánlotta, kölcsönadja szívesen. Véletlenek nincsenek. Ezzel tulajdonképpen kezdetét is vette egy lavina, ami már tüzesedet belül pár éve, azóta, hogy a Mennyei Próféciát elolvastam. Nem is tudom már mennyi idő alatt végeztem vele, de körülbelül dupla annyi időre volt szükségem ahhoz, hogy letisztuljon valamelyest és még íni is tudjak róla.

Egyhosszú bevezetővel indul a regény, majd kezdődik az első könyv:
"A titkos tudományok útjára senki se lépjen rá vakmerősen, 
mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell érnie, különben 
elveszett.
Ezen az úton kételkedni, annyi mint eszelőssé válni,
megállni, annyi, mint elbukni, visszahőkölni annyi, 
mint feneketlen mélységbe zuhanni. 
Te, aki e könyv olvasásába kezdtél , ha végig olvasod
és megérted, uralkodóvá vagy őrültté leszel. Ám tégy 
vele, amit akarsz - se megvetni, se elfelejteni nem fogod. 
Ha tiszta vagy, fákyla lesz előtted, ha erős vagy fegyverré 
válik a kezedben, ha bölcs vagy bölcsebbé leszel. 
Ha azonban romlott vagy, akkor ez a könyv a pokkol tüzévé lesz benned; 
éles tőrként hatol át lelkeden , s lelkiismeretedet a megbánás 
és örök nyugtalanság súlyával terheli meg." 

Őszintén megvallom itt elidőztem egy sort, mondhatni megijedtem. Igen komolyan el kezdtem gondolkodni azon, hogy folytassam e. Vajon melyik kategóriába tartozom? Azok közé akik őrültté válnak, vagy azok közé akik uralkodóvá. Szükség volt arra, hogy átfordítsam; az őrület jelentheti a gondolatok kuszaságát, az uralkodás, pedig az önismeretet. Arról már volt tapasztalatom hogyan hatnak rám a reinkarnációval kapcsolatos leírások, elméletek. Tudtam azt is, hogy több támaszpontra van szükségem ahhoz, hogy ne csak érezzem, hanem értsem is, hogyan történik mindez. Mi zajlik a lelki síkon az emberek között, hogyan befolyásolja a minket körülvevő energia a világot.
Félelmetes volt olvasni hogyan történhet meg a lélek test választása, hogyan élheti meg a sejtből szervezetté alakulást az embrió. Mindezt akkor olvasni, amikor épp bennem is egy pici lény formálódik; várandósságom elején jártam épp. 
Nagyon sok mintha élmény ért az olvasás során.De ja vu. Mintha már olvastam volna, beszélgettem volna valakivel ezekről. Megerősített a megérzéseimben, a világképemet, az emberekről (lelkekről) való gondolataimat. Számomra a legfontosabb, hogy elindított egy új önismereti úton. 
A regény végéig vártam, hogy a főhős mikor éli meg a szülőséget s hogyan. De ez elmaradt, illetve nem történt meg. Bár minden életében fontos szerep jut a családjának, főleg édesanyjának. A szexualitás, mint élvezeti forrás jelenik meg az életében, és mint a megjelenített évszázadokban jellemző volt, úgy többnyire bűnként éli meg. A test "anyagiasságának", mint a húsélelem fogyasztása. Számomra ez azért meglepő, mert tulajdonképpen a szerelmi aktus az, amiből a lélek testet tud ölteni, mégis a főhős elutasítja...Ez az egyetlen pontja, ahol ellentmondást éreztem.
Viszont vannak olyan fejezetek, amelyek bonyolult szimbolikus tartalma meghaladta a értelmező képességemet, ezeket átlapoztam (A Hold temploma és A Nagy Szentély)
Fülszöveg helyett, idézetek:   
"A szavaknak nagy hibájuk, hogy mindenki mást ért alattuk. Először egyeztetni kell őket, mint a különféle órákat."
"Ne kívülről nézz önmagadra, hanem belülről nézz kifelé!"
"Aki kitartóan kérdez, az mindig feleletet kap. Az emberek ritkán várják be, míg kérdésük megtestesül, nyíllá sűrűsödik, amely surranva berepül céljuk középpontjába, és feltöri a hallgatás mágikus pecsétjét."

Úgy gondolom, hogy ez a könyv azoknak hasznos, akik már olvastak hasonló témában könyvet és foglalkoztatják is a lelkek származása, vándorlása. Nekik mindenképpen fáklya lesz a kezükben. Azt is fontosnak találom, hogy legyen valaki, akivel ezt az olvasmányélményt meg tudja beszélni, így nem válik "őrültté":)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates